Interjú Kordos Szabolccsal
– a Turista from Hungary és az Airport, Hungary – Szárnyak, vágyak, magyarok című könyv szerzőjével.
„Görbe tükröt tart a magyar utazók elé”
A szerző kibővítette és a koronavírussal kapcsolatos új fejezetekkel aktualizálta a Turista from Hungary és az Airport, Hungary című nagysikerű, és roppant szórakoztató könyveit. A magyarok utazási szokásairól szóló riportkötetben görbe tükröt tart utazgató honfitásaink elé: milyenek vagyunk és milyen a hírünk a nagyvilágban. Az Airport, Hungary-ben a magyar légiutaskísérők, pilóták, repülőtéri dolgozók legjobb sztorijait gyűjtötte össze.
– Hogyan jutott eszedbe, hogy felfrissíted az évekkel korábban írott könyveidet?
– Nagyon sok jó sztori hallottam az elmúlt évek során, amiket kár lett volna veszni hagyni. A koronavírus helyzet ráadásul egy olyan speciális hangulatot hozott, amiről meg akartam kérdezni a repülőtéri dolgozókat, a pilótákat, a légiutaskísérőket. Kíváncsi voltam, hogyan élték meg az elmúlt hónapokat, milyen volt repkedni a szellemjáratokon Európa felett a lezárás idején, vagy a teljesen üres terminálon szolgálatot teljesíteni.
– Honnan ismersz ennyi embert és kik nyilatkoztak neked?
– Már az előző könyvek kapcsán is bőségesen alakultak ki kapcsolataim. Emellett feltettem a kérdést a FB-n a követőimnek, hogy ismernek-e valakit, aki szeretne ilyesmiről beszélni. Közülük választottam ki azokat, akikkel végül leültem és hosszasan elbeszélgettem. A legtöbbjükkel egyszer találkoztam, de volt egy légiutaskísérő, akivel többször is összefutottam, annyi érdekes története volt. Az Airport, Hungary a magyar légiutas-kísérők, pilóták, repülőtéri dolgozók történeteit foglalja össze, míg a Turista, from Hungary-ben idegenvezetők tucatjai mesélnek a buszos nyugdíjas görögországi túráktól és az exkluzív, kiscsoportos Dél-Kelet ázsiai kirándulásokról is.
– Nem féltél, hogy olyan dolgokat tudsz meg, amiket úgy sem lehet leírni? Vagy leírtál mindent, amit neked elárultak?
– Korábban egy könyv esetében fordult elő olyan, hogy finoman megkértek, mellőzzek egy apróságot. Mivel az olvasóknak az a részlet semmilyen plusz információt nem adott, eleget tettem a kérésnek, de ez nem gyakori. Fontosabb, hogy minden riportalanyomnak teljes anonimitást ígérek, és ezt tűzön-vízen át tartom is. A történtek tehát valósak, de hogy ki a megszólaló, az az én titkom marad. A mesélők személye alaposan körbe van írva, és gondoskodtam róla, hogy senki se legyen felismerhető.
– Még senki sem bukott le, hogy túl sokat fecsegett?
– Nem. Olyat, amit csak egyvalaki tudhat, nem is írok le, mert az elbeszélőt így meg lehetne találni. Csak olyan történetet publikálok, amit több ember is ismerhet.
T- éged beszippantott az utazás és a repülőtéri élet, a légiközlekedés világa?
– Igen. Sokat utazom, és jóval többet szeretnék, mint amennyit az életem során eddig sikerült. Éltem Dél-Amerikában, az USA-ban, sokszor jártam Ázsiában, Kínában talán négyszer is. Jól ismerem ezt a környezetet, vannak tapasztalataim, sok ismerőst szereztem. Hazai pályán mozgok. Csak olyan témáról írok, ami engem személyesen érdekel. Saját sztorikat is becsempészek a könyveimbe, de ezeknél sokkal érdekesebbeket hallok olyanoktól, akik évek óta ebben a közegben dolgoznak.
– Van kedvenc történeted a levegőből?
– Nincs. Sok megmosolyogtató, és sok borzalmas történetet hallottam. A légiutaskísérők rengeteg rosszulléttel találkoznak, ezek közül néhány nagyon drámai. Például egy huszonéves fiatal az egyikük karjaiban halt meg egy teljesen váratlan rosszullét következtében. Olyan sztori is akadt, hogy egy magyar légiutaskísérőnek kellett eldöntenie Szibéria fölött, hogy mitévők legyenek. Leszálljanak a semmi közepén egy 250 fős repülőgéppel és átadják az orosz hatóságoknak az utast, vagy folytassák tovább az útjukat. Közben már azon gondolkoztak, ha le kell szállniuk és közben lejár a munkaidejük, hogyan fognak az éjszaka kellős közepén elszállásolni ennyi embert. Sokszor találják magukat nehéz döntési helyzetben. Azt is mesélték, hogy egyiküket megcsípte egy mérges pók, amikor felnyúlt az utasok feje fölött lévő poggyász tárolóba megigazítani egy csomagot. Akadt olyan utas, aki szándékosan elindította a szülését a repülőgépen. A terhes nő abban a téves tudatban szállt fel, ha a gépen szüli meg a gyermekét az a légitársaság állampolgárságát kapja meg. Rengeteg a részeg utas, aki magából kifordulva viselkedik. A horror sztorik mellett több kedves történet is bekerült a könyvbe.
– Milyen a magyar turista, ha külföldre utazik? Változott valamit az évek alatt az utazáshoz való hozzáállása?
-A Turista From Hungary című könyvhöz több idegenvezetővel beszélgettem. Talán egyik kedvencem fejezetem, ami jól mutatja, mennyire hagyják az agyukat Ferihegyen az emberek, amikor elutaznak nyaralni. Az első reggel Egyiptomban az idegenvezető úgy köszöntötte az embereket, hogy „Üdvözlöm önöket Afrikában.!”Erre egy nő felsikoltott, hogy mit keres ő Afrikában, nem akart erre a veszélyes kontinensre jönni. Az emberek néha felkészületlenül érkeznek.
– Te milyen tipikus magyar szokásokkal vágsz neki egy útnak?
– Nem csomagolok az útra szalámis szendvicset, ilyen szempontból nem vagyok tipikus magyar utazó. Nem szoktam a légkondit megpiszkálni, inkább kifizetem az árát, ha azt akarom, hogy működjön. Nem szoktam a svédasztalról lopdosni a kaját, és nem okoskodom az idegenvezetővel. Az alaphibákat nem követem el. Abban mondhatnám magam nagyon is magyarosnak, hogy mindent ki akarok hozni a nyaralásból, mindennek klappolnia kell, mindenhova el akarok jutni. Ha nem sikerül valami terv szerint, akkor nyilvánvalóan nagyon csalódott leszek. Képtelen vagyok lelazulni, és azt mondani, hogy történjen minden úgy, ahogy történnie kell, csak érezzem jól magam.
Ha szeretnél beleolvasni a könyvbe, nálunk megteheted! Hamarosan részleteket közlünk mindkettőből!
