Sziget Fesztivál: sztárfellépők és díjeső

2018. augusztus 8–15., ismét itt a Sziget! Alakul a résztvevők listája.

 

Már ismert negyven előadó neve, ők azok, akik remélhetően biztosan fellépnek a 2018. augusztusi Szigeten. Nagyszínpadi fellépő lesz szólóban a brit Oasis frontembere, Liam Gallagher, az elmúlt évek egyik legfelkapottabb amerikai rappere Kendrick Lamar, valamint Kygo, a norvég dj. Ő 2017 novemberében jelentette meg új lemezét, a Kids in Love-ot, ennek turnéjával jön Óbudára.

A Mumford & Sons brit folk-rock zenekar is ma már sztárnak számít. A csapat 2009-ben megjelent első lemezével máris Grammy-díjat söpört be a legjobb új előadó kategóriában. 2013-ban még a Petőfi Csarnokban, most a Szigeten láthatjuk, várhatóan már 40–50 ezer ember előtt. Ugyancsak a Nagyszínpadra jön a szintén brit Bastille elektro popjával és az indie pop, az elektronikus zene keverékét játszó svéd Lykke Li is érkezik.

Magyarországon gyakran zenél az elektroszvinges osztrák Parov Stelar, a Szigetet sem hagyja ki. A brit indie gitárrock-együttes, a Kooks sem fogja elkerülni augusztusban. Lykke Li mellett  az északi vonulatot képviseli MO, a dán énekesnő, továbbá az izlandi banda, a Kaleo, mely a hetvenes évek rockmuzsikáját idézi meg.

Tavaly hiába vártuk a brit Clean Bandit zenekarát, most talán nem hiába várjuk, csakúgy, mint a manchesteri Blossoms csapatát és a német elektropopos-folkos Milky Chance-t sem.

Az A38 nagysátor színpadára érkezik a svéd Zara Larsson, a szintén svéd Little Dragon, a Wolf Alice londoni alternatív rockbanda, az ambient popzenét játszó amerikai Cigarettes After Sex. Fellép a buffalói rocktrió, a Goo Goo Dolls, a brit dalszerző-előadó Fink, továbbá a Nothing But Thieves, a Slaves, az Everything Everything, Lewis Capaldi, a Lemaitre, a La Femme, Alle Farben és Joe Goddard.

A Sziget Fesztivál szervezői különben 2018. január derekán a European Festival Awards átadóján megkapták a Line-up of the Year, a 2017-es esztendő legjobb zenei felhozatala díját az Eurosonic fesztiválon, a hollandiai Groningenben. Ezzel a szakma a Sziget egyedülálló zenei sokszínűségét értékelte.  Vagyis a teljesítmény elbírálásakor nem csupán a fő zenekarok (a headlinerek) számítottak, hanem a teljes program.

A magyar nyári fesztivál az elmúlt években már többször volt European Festival Award-győztes: kétszer Európa legjobb nagyfesztiválja díját érdemelte ki, megnyerte a Legjobb zenei felhozatalért járó díjat is, és volt a Fellépők kedvenc fesztiválja.

Bővebben lásd itt!