Öt magyar utazótípus

-

A pandémiás helyzet miatt később kezdődött a vakációszezon, ami folytán sokan csak most kezdik tervezni utazásukat. Ezt támasztja alá az is, hogy a héten a szállásfoglalással kapcsolatos közösségi média említésszámok meghaladták a 2019-es adatokat. Érdeklődésük és utazási szokásaik alapján az újonnan kialakult helyzetben különböző utazótípusok jelentek meg, mint az ijedt-, a pánikoló-, a nyugodt és az optimista utazók – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből

Öt utazótípus különböztethető meg Magyarországon, mégpedig aszerint, hogy az utazóknak milyenek az általános utazásai szokásaik és terveik a járvány után, hogy mennyire tartanak a járvány következményeitől, végezetül pedig, hogy mennyire veszik figyelembe a kialakult helyzetet az utazási tervekkel kapcsolatban. Ezek alapján a típusok a következők:

Az „Ijedtek” – Ide tartoznak azok, akik nem szoktak és nem is terveznek utazni, azonban figyelemmel kísérik a járványt, az utazásra gyakorolt hatását és következményeit. Ebbe a csoportba jellemzően a nők, az 50-59 évesek, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a községi lakosok és a több gyermeket nevelők tartoznak, mint például a családanyák többsége.

A „Pánikolók” – Ezt a csoportot nagy kül- és belföldi utazási vágy jellemzi, azonban pánikérzetük magas, figyelembe veszik a járvány következményeit, kétszer meggondolják, hogy utazzanak-e. Főképp a 30-39 évesek, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosaik és a gyermeket nem nevelők alkotják ezt a csoportot.

A „Higgadtak” – Ez a csoport szintén nem szokott utazni és a járvány után sem tervezi, maga a járvány pedig kevésbé aggasztja, mint az előző csoportot, egyfajta nyugalom jellemzi őket. Ebbe a csoportba jellemzően a 60 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a városlakók tartoznak.

Az „Optimisták” – Az optimista utazók igen aktív utazók, magas körükben a külföldre látogatók aránya, illetve ők azok, akik a járvány lecsengését követően is hamarabb indulnának útnak. Utazási szokásaikat nem igazán befolyásolják a vírus miatti változások. Ebben a csoportban jellemzően a férfiak, a 18-49 évesek, a Budapesten élők, a gazdaságilag aktívak és tanulók vannak jelen.

Az „Optimista országjárók” – Ennél a csoportnál túlsúlyban vannak a belföldi utazások, ők azok, akik a járvány után is hazánkban terveznek kikapcsolódni, ők a válaszadók körülbelül 40%-át teszik ki. Félelemérzetük változó, de inkább alacsony a járvány kapcsán. Egyetértenek abban, hogy a pandémia következtében mind a bel-, mind a külföldi utazásokat meg kell fontolni. Ehhez a csoporthoz többnyire a férfiak, a 40-49 évesek, a középfokú végzettségűek és a vidéki városlakók tartoznak, hagyományosan a családapák és a középkorú baráti társaságok tagjai.

Az öt utazótípus egyike ez a férfi is nagy hátizsákkal a háttal.

Belföldi utazások kapcsán az előző évhez képest a legnagyobb különbséget az egynapos utazások arányának növekedése jelentette, 16% helyett idén a válaszadók 43%-a részesíti előnyben a rövid, belföldi kikapcsolódásokat.

Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek kétharmada évente legalább egyszer utazik turisztikai céllal hazánkban. Évente többször főként a megyeszékhelyeken élők, a gazdaságilag aktívak, a tanulók, valamint a kedvező anyagi helyzetben élők utaznak. A válaszadók többnyire családjukkal, vagy párjukkal kettesben vakációznak, illetve a megkérdezettek többsége a pandémiás helyzetben alaposan meggondolják, hogy külföldre útra keljenek-e, azonban belföldön szívesen kapcsolódnak ki és fedezik fel hazánk rejtett kincseit.

Hatalmas az érdeklődés Tokaj iránt

A különböző Tokaji borkóstolók, illetve pincészetek mellett nagy érdeklődés volt megfigyelhető az interneten a Tokaji Fesztiválkatlanra is, melynek programsorozatára soha nem látott ütemben kezdtek el fogyni a jegyek.

Az elemzést a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Lounge Group végezte a Századvég Alapítvány és a Neticle együttműködésével.

KIADVÁNYAINK

FRISS CIKKEINK