A színésznő hamvas aranyhajú szépségként kezdte, hogy aztán fantasztikus öniróniával karakterszerepekben remekeljen. A 80 évesen elhunyt Pécsi Ildikóra emlékezünk.
Az aranyember (1962)
Nem könnyű egy olyan meseszép színésznő riválisát alakítani, mint Béres Ilona. Pécsi Ildikónak azonban sikerült hihetővé tennie, hogy Jókai hőse, Tímár Mihály a romlatlan Noémit választja a török szépség helyett. Jókai Mór Az aranyember című regényének adaptációja
meghozta a sikert az akkor 22 éves színésznőnek. Sőt, a szerelmet is:
állítólag későbbi férje, a labdarúgó Szűcs Lajos már akkor beleszeretett, amikor ebben a filmben meglátta. 1969-ben házasodtak össze.
Gertler Viktor regényadaptációjának forgatásáról korábbi galériánkban néhány fotó is látható.
Indul a bakterház (1980)
Rideg Sándor regényéből 1979-ben forgattak 66 perces tévéfilmet. A könyvet Schwajda György dolgozta át forgatókönyvvé, amelyet aztán Mihályfy Sándor rendezett meg. A főszereplő Bendegúzon kívül, akinek szerepére hosszan keresték a megfelelő kisfiút, mire kiválasztották Olvasztó Imrét, tapasztalt sztárszínészek álltak a kamera előtt. Horváth Teri, Csákányi László, Molnár Piroska, Bánhídi László, Harsányi Gábor vagy Szilágyi István közül is kiemelkedett Pécsi Ildikó és Haumann Péter alakítása. Koltai Róbertet az utolsó pillanatban rántották be a forgatásra az eredetileg tervezett színész helyett. A korban szexszimbólumnak számító Pécsi Ildikó finoman szólva karakterén kívül került ebben a szerepben.
Hosszú távon azonban kifizetődött, hogy mert más lenni, mint a tőle megszokott.
Veri az ördög a feleségét (1977)
Kell-e mást mondanom ennek a filmnek az ajánlásához, mint hogy a főcím alatt világíró Jézusokkal vegyesen árult Korda György relikviákat mutatnak? Az 1977-es filmszatíra augusztus 20-án játszódik. A Balaton-parti településre, a vidéki vasutas családhoz megérkezik a pesti rokon, Pécsi Ildikó, aki egy magasrangú pártfunkcionárius titkárnőjeként dolgozik. A látogatásra magával hozza főnökét és annak családját egy kis vidéki levegőre és igazi, jófajta házikosztra. A házigazdák pedig a befolyásos főnök jóindulatának elnyerésére törekszenek, hogy előnyt kovácsoljanak az ismeretségből.
A Menzel filmjeit idéző mozi itthon és külföldön is nagy sikert aratott. Stílusa és témája átmenetet képez a hetvenes évek nemzedéki közérzetfilmjei és a nyolcvanas évek groteszk szatírái között.
Linda (1984-1990)
„Bélaaaaaaa!!!!” – visszhangzott a lépcsőház, ahogy Pécsi Ildikó Klárikája csábítóan áll egy tál gőzölgő étellel. Ismét egy komikus, sőt, önironikus szerep. A főszereplő rendőrlány, Linda (Görbe Nóra) édesapjának, Bodrogi Gyulának szerelmét, a nagytermészetű szomszéd Klárikát alakította a 80-as évek ikonikus sorozatában.

A néma Levente
Ez nem filmszerep, de talán az az egyik legelső, ami beugrik a színésznőről. Antal Imrével több klasszikus szerelmi kettőst is eljátszottak. A Rómeó és Júlia mellett A néma Levente a legemlékezetesebb. Ismét egy önironikus alakítás, amelyben
önfeledten kifigurázta saját testi adottságait és szexi imidzsét.
Ha tetszett a cikk kattints a színésznővel kapcsolatos további cikkekre!