A Magyar Orvosi Kamara (MOK)szomorú listát tett közzé a honlapján a koronavírus miatt elhunyt egészségügyi dolgozókról. 41 áldozatról adnak hírt, akik között van háziorvos, kórházi dolgozó, mentős.
„Honlapunk történetének talán a legszomorúbb rovata ez, melyben mély megrendüléssel búcsúzunk a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltóan teljesítették esküjüket, orvosi illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat. Nyugodjanak békében!”- írják.
Kifejtik, hogy ez a lista nem hivatalos, ugyanis nincs joguk az egészségügyi dokumentációban tájékozódni.
„Listánkon felsorolt kollégáink szomorú halálhíréről a sajtóból vagy saját forrásainkból értesültünk. Forrásaink hitelességéről igyekszünk meggyőződni, de a koronavírus fertőzés tényét illetően nincs jogunk az egészségügyi dokumentációból tájékozódni. „
Az első, 9750 adagos szállítmány a múlt szombaton érkezett Pfizer-vakcinából 4875 egészségügyi dolgozó oltására elegendő, ugyanis a vakcinából 21 nap különbséggel kettőt kell kapni. A védettség a második oltás beadását követő hetedik napon alakul ki.
Az elmúlt három nap alatt három budapesti és két vidéki helyszínen 2461 egészségügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A héten újabb vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra, így 25 helyen folytatódhat az oltás – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület keddi online sajtótájékoztatóján.
