A Márványmenyasszony épülete, melyre méltán büszkék lehetünk, elérte életének utolsó szakaszát. A hírek szerint átépítésre kerül, ami manapság nem meglepő, viszont történelmi hátterének tekintetében fájdalmas és elszomorító. Az épület új tulajdonosai 2020 végén benyújtották engedélykérelmüket az épület bontására, amire érdekes módon jogilag lehetőségük is van, mivel a Márvány utca 6. szám alatt álló épületre semmilyen védettség nem vonatkozik.
Üzlet, vagy történelem?
Újabb több évszázados étterem lesz az enyészeté az innováció zászlaja alatt.
Vannak országok, ahol büszkék arra, hogy tradíciókon nyugvó, évszázadokon át működő éttermeik vannak, és mi sem természetesebb, mint hogy vigyáznak rájuk. Ilyen például a salzburgi Szent Péter-apátság pincéjében működő étterem 803 óta, vagy épp Kiotóban a Honke Owariy, ami már háromszáz éve várja a vendégeket.
Nekünk is van ilyenünk!
A Márványmenyasszony vendéglő az I. kerületi Önkormányzat lapjának adatai szerint 1793-ban, egy szőlősgazda, Joseph Böhm (Böhm József) borkiméréseként indult. A következő tulajdonosok Sulzbergerék voltak, akik a reformkor elején a borkimérést kibővítették, és innentől kezdve, mint vendéglő is üzemelt. Néhány év alatt az egyik legkedveltebb és leglátogatottabb vendéglátó egységévé vált Budának és Pestnek, egymást érték a rendezvények: lakomák, táncmulatságok, fontos közéleti és üzleti események, megbeszélések zajlottak a falak között. Egy vendéglő, amely túlélt majd háromszáz évet, a történelem viharait, fontos helyszíne volt hazánk múltjának és ezzel jelenének is. A történelem egy-egy szelete, amiket a Márványmenyasszony ódon épületének falai rejtenek.
Grófók és bárók frigyei köttetek itt meg
Népszerűségét tágas udvarának is köszönheti, ahol a nyári estéit szívesen töltötte a polgárság, napközben pedig a gesztenyefák hűsítő árnyékában költötték el ebédjüket. Öreg gesztenyefák még most is állnak ott, és ha mesélni tudnának, hazánk történelmét regélnék el! Minden águkban, minden évről évre kibomló levelükben ott van a múltunk rezdülése. Ha megkérdeznénk a sokat látott gesztenyefákat, elmondanák például, hogy elődeik 1836. február 4-én gróf Széchenyi István és gróf Seilern-Aspang Crescence házasságkötésének lehettek tanúi. Annak a Széchenyi Istvánnak, aki megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, a Nemzeti Kaszinót, és akinek a Lánchíd megalkotását köszönhetjük. Az árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós 1845. novemberében szintén itt tartotta lagziját.
Színésznők, írók, művészek találkahelye
A Márványmenyasszony nem csak a közéleti, hanem a magyar művészvilág közkedvelt étterme is volt: Jókai Mór (1825–1904), Szigligeti Ede (1814–1878) drámaíró-rendező is megfordult falai között, sőt Ady Endre (1877–1919) állandó törzsasztallal rendelkezett. De többször elköltötte ebédjét itt Móricz Zsigmond (1879–1942), Kosztolányi Dezső (1885–1936), Blaha Lujza (1850–1926), Kaffka Margit (1880–1918), Tersánszky Józsi Jenő (1888–1969), vagy épp Fedák Sári (1879–1955).
A múltőrző hely tiszteletet követel
Kérdés az, hogy a nemzeti identitástudat felül tud-e emelkedni az üzleti érdekeken, a törvények kusza hálóján, és kap-e esélyt eme történelmi helyszín. A jelen kor jogi szabályozása botor módon nem védi a nemzeti értékeket, vagyis az eszmei értékeket, mik nemzetünk maga. Lelkünknek kellenek a helyek, melyek képviselik a múlt értékeit, hogy utat mutassanak a jelen nemzedékeinek. Legyen ez hit, legyen ez eszme, vagy legyen egy hely, akár egy étterem képében mutatva meg nekünk azt, mi az, ami miatt azok vagyunk, akikké alkotott minket az idő hosszú sora.
Az 50-es években kockás terítős hely lett. A második világháború alatt az épület kissé megsérült, majd államosították. 1953-ban nyitották újra, de akkor már nem számított elit helynek, inkább a fővárosba érkező turisták látogatták. Jellemzően a magyar konyha tradícióit követő ételeket szolgáltak fel, tipikusan a kockásterítős megoldás jellemezte, igazi magyaros hangulattal ajándékozta meg a vendégeket. Nagy adagokkal, és még nagyobb haszonnal üzemelt a hely. Egy darabig közétkeztetésben is részt vett a Márványmenyasszony Étterem. A rendszerváltás után újra magánkézbe került az épület, majd 1997-ben Berzsák Zoltán és Vékony Péter tervezők munkája nyomán megújult.
Felcsillant a remény
Sokan álltak most a Márványmenyasszony ügye mellé, és próbálják megmenteni a jövő számára. A jelen építésügyi jogkörnyezet szerint 2020 márciusától a Kormányhivatalok kezében vannak a jogkörök, így sem a Főpolgármesteri Hivatalnak, sem a kerületi polgármesternek nincs lehetősége megvédeni az épületet. A tulajdonossal november óta történő egyeztetések, a sajtóvisszhang, illetve a Kormányhivatalnak írt levél ad némi reményt az ügy pozitív végkifejletére. Az önkormányzat felszólítására a kormányhivatal elérte, hogy az utcafronti épületszárnyat meg kell tartani, illetve továbbra is vendéglátóhelyként kell üzemeltetni. Ez ugyan nem menti meg teljes mértékben a múlt emlékeit, mivel a pinceszakasz sorsa kérdőjeles, és a Kormányhivatal december 23-án jóváhagyott rendelete szerint az udvarban lévő fákat életveszélyesnek nyilvánították, így azokat ki kell vágni, de az épület homlokzata megmaradhat. Ilyenkor szokták mondani, hogy a részeredmények is eredmények, és talán nem veszítjük el magát a helyet.
„Bolond, ki népét nem áldja, s emlékinek őrzőjét igába zárja!” (Thomas Braun)
Képek: 4plusz.hu, helyszinelő.hu, Márványmenyasszony Étterem/Facebook
