Korának legnagyobb színésznője pont annyira volt Jókainé, mint amennyire Laborfalvi Róza, aki férje nélkül is híres lett volna. Unokája szerint ő volt Jókai Mór számára Petőfi asszonyi kiadása, aki férje életét is határozott kézzel irányította.
Blaha Lujza szerint „fejedelmi termet és fejedelmi magatartás jellemezte”. Kétségtelenül királynői megjelenése volt: nyúlánk alakja, római arcéle, fekete szemei, mély színezetű hangja és persze mindehhez tökéletes színészi képességei, amellyel a legnagyobb királynők és hősnők ábrázolására volt képes.
Apai álmok
Laborfalvi Benke Judit 204 évvel ezelőtt 1817. április 8-án született Miskolcon. Apja, Benke József terelte a színészi pálya felé, aki saját kudarcba fulladt pályafutását próbálta lányán keresztül megvalósítani. Nem egyszer előfordult, hogy megnézte a színpadon, de nem az atyai büszkeség vezette, hanem hibákat keresett: ha úgy gondolta, hogy lánya rosszul csinált valamit, akkor az előadás végén alaposan megverte. Róza nem tudta sokáig elviselni apja sorozatos durvaságát, így később nevét megváltoztatta és 1837-ben Pestre szegődött a Nemzeti Színházhoz.
Csalfa férfi és egy baba
De ennyire ne szaladjunk előre, hiszen az 1833-as egy fontos év volt Laborfalvi Róza életében, aki ekkoriban a pesti Várszínházban játszott. Itt ismerkedett meg a nős színésszel, Lendvay Mártonnal, akivel egymásba szerettek, a románcból pedig egy kislány született: Benke Róza (aki később Andrássy Gyula gyermekét hozza majd a világra szintén egyedülálló anyaként). A csalfa férfi azonban hamarosan magára hagyta a fiatal lányt, aki ezután egyedül nevelte gyermekét.
A váratlan szerep
Nagy hatással volt rá a kor egyik ünnepelt színésznője Kántorné Engelhard Anna, aki nem csak inspirálta, de neki köszönhette első sikerét is. Az már kiöregedő színésznő ugyanis se szó, se beszéd egyik napról a másikra otthagyta a színházat, és Rózának kellett beugrania helyette. Hála kiváló memóriájának három nap alatt megtanulta a szerepet és hatalmas sikerrel játszotta el Schenk Eduard: Belizar című darabját, amely egyben a Nemzeti Színház megnyitó darabja volt 1837. augusztus 25-én.
Találkozás Jókaival
A neves író és rendező, Szigligeti Ede és felesége Sperling Franciska a színésznő jó barátai voltak. Egy ideig Jókai Mór is náluk lakott, aki éppen betegen feküdt, amikor egyik előadása után befutott Róza, akibe a sorozatos látogatások során aztán szép lassan beleszerelmesedett az ifjú író. Váli Mari, Jókai unokahúga így írt könyvében:” Szigligetinének van egy kedves barátnéja: igen szép nő! Az a Laborfalvi Róza, kit a nemzeti színház színésznői között olyan sokan dicsérnek” Majd így folytatja: „Meg kellett kérnem Fánikát (Sperling Franciska), hogy beszélje le barátnőjét a betegszobába való benézéstől, mert attól tartottam valami kellemetlen nyilatkozatot talál előtte is tenni szegény édesanyánk…”
Eljegyzés kokárdával
A Szigligeti házaspárnál többször is találkoztak, de aztán következett 1848. március 15-e és a Bánk Bán című előadás. A nap eseményeitől megrészegült nép Jókaival és Petőfivel az élen berontott a Nemzeti Színházba, ahol a „nap hősei” a szünetben színpadra léptek. Jókai szenvedélyes beszédet tartott, amelynek végén odalépett hozzá a Gertrudis szerepét játszó Laborfalvi Róza, mellére tűzte a kokárdát és forró csókot lehelt ajkára. Így írt erről Jókai Mór a Pesti Napló 1899. október elsejei számában: „Ott és akkor tőle kaptam az első érdemrendet, a nemzeti szinü szalagcsillagot a mellemre. Ez volt az eljegyzésünk. Ha egyszer elfogadtam, azt nem lehetett többé letagadni. De őszintén, igazán megszerettük egymást, úgy a hogy csak két tiszta lélek egybe olvadhat: mindegyikünk feltalálta a másikban saját lelkének kiegészítő-felét.”
Petőfi ármánykodása
Kapcsolatukat sokan nem nézték jó szemmel, amelynek Petőfi volt az egyik legnagyobb ellenlábasa. Még levelet is írt Jókai édesanyjának, amelyben figyelmezteti a nagy veszedelemre, mely szerint fia feleségül akarja venni a színésznőt. Petőfi alig várta, hogy elmesélje, hogyan hálózta be a „másfél évtizeddel” (valójában csak 8 évvel) idősebb színésznő, az ő „Marciját”, akinek szégyenszemre van egy 15 éves lánya, akit leánynevelő intézetbe dugott, és ahonnan állítólag nem szabadott kijönnie, nehogy Jókai meglássa. Mindezek ellenére Jókai és Laborfalvi Róza 1848. augusztus 29-én egy Pest melletti kis faluban (Piliscsabán) házasodott össze mindössze két tanú jelenlétében.
Az erős akaratú feleség
Kapcsolatuk során végig a színésznő játszotta az uralkodó szerepét, és erős akarattal kormányozta házasságukat. A szabadságharc leverése után megmentette a bújdosásra kényszerült férje életét, amikor elbújtatta egy bükki faluban, Tardonán, majd később kapcsolatait felhasználva menlevelet szerzett neki Kovács János néven. Ekkoriban érte el azt is, hogy Jókai édesanyja végre megbocsásson nekik. Házukban is határozottan tartotta a rendet, még pisszenni sem lehetett, ha Jókai dolgozott.
Az ünnepelt színésznő és a liba
1854-ben Jókai családja meglátogatta a házaspárt svábhegyi villájukban. Amikor a kocsis a hársfákkal szegélyezett úton odahajtott a nyaraló konyhaajtajához a következő kép tárult a látogatók elé: „…Móric bátyám látható örömmel szedett le bennünket a kocsiról. Majd mellette termett Róza néni is, ki könyökig feltűrt ruhaujjával, hullámos fekete haján hátrakötött, fehérbabos, piros selyemkendővel gyönyörű jelenség volt. Sietve törülte le kezeit – hogy kezet foghasson – mert bizony éppen egy liba bontásán fáradozva találtuk az ünnepelt színésznőt…” (Váli Mari: Emékeim Jókai Mórról)
Visszavonulás
A híres házaspár boldogan élt svábhegyi villájukban (ma már csak a Jókai emlékszobaként működő présház áll a hegyvidéki Költő utcában), miközben Róza szép lassan kezdett kiöregedni az szerepekből. 1869-ben aztán visszavonult a színjátszástól. Utoljára Szigligeti Ede Trónkereső című darabjában játszott, majd ünnepélyesen elbúcsúzott a Nemzeti Színháztól és az ott töltött harminckét évtől (később végül még négy alkalommal színpadra lépett).
A színésznő halála
1886. november 6-án megfázott, de az eleinte meghűlésnek vett betegség tüdőgyulladásba csapott át. Jókai éjjel-nappal mellette volt, ágyánál virrasztott, ápolta, amelynek köszönhetően a beteg állapota egyre javult. Egyik éjszaka miközben kint nagy szélvihar tombolt, Laborfalvi Róza felkelt az ágyból és végig sétált a szobán. A szobában lévő ápolónő halálta rémült, majd azt jövendölte, hogy a színésző meg fog halni. Így is lett: két nappal később, 1886. november 20-án hajnalban végleg lehunyta a szemét. Huszonöt évvel korábban, lánya Benke Róza is éppen ugyenezen a napon halt meg.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
