A vécék veszélyes helyek lehetnek: 1016-ban II. Edmund angol királyt „alulról leszúrták, miközben válaszolt a természet hívására”, II. György brit király reggeli után a fürdőszobában érte a vég, Nagy Katalin orosz cárné 1796-ban vécén ülve (csak akkoriban komódnak hívták) halt meg. A vécé az emberi higiénia része… és az emberi civilizáció történetének kritikus fejezete.
A vécé szó egyébként a francia toile szóból ered, ami egy kendőt jelent, amelyet egy hölgy vagy úriember vállára terítettek fodrászkodás céljából. Használatát kiterjesztették a haj- és testápolás teljes folyamatára, amely egy tükörrel, ecsettel, púderrel és sminkkel ellátott fésülködőasztal körül összpontosult, amely során gyakran fogadtak közeli barátokat vagy kereskedőket.
Az első vécék
Nem világos, ki találta fel először a vízöblítéses WC-t, bár indiai régészeti ásatások feltártak néhány 4000 éves vízelvezető rendszert, amelyek akár illemhelyek is lehettek.
Az első vécé elkészítése feltehetően egy i.e. 3000-ben Skóciában történhetett, de az ókori görögök is élen jártak a vécék tekintetében. A vízöblítés először Knósszoszban, Kréta szigetén jelent meg körülbelül 4000 évvel ezelőtt. A tetőtéri edényekben felfogott esővizet csöveken keresztül a vécé tartalmának elmosására használták.
I.sz. 315-re Rómának 144 nyilvános illemhelye volt. A rómaiak az illemhelyre járást társadalmi eseményként kezelték. Vécézés során találkoztak barátokkal, ismerősökkel, véleményt cseréltek, így értesültek a hírekről, és egy rövid fa nyélre rögzített szivaccsal törölték meg magukat. Ezt aztán egy csatornában öblítették le, amely a WC előtt futott… majd újra használták… (khm-khm)
Középkori gardrób
A középkorban az öblítés kiment a divatból. A tehetősebbek számára bejöttek viszont az ún. gardróbok, amelyek a várárok felett ülő szekrények voltak, amelyből a produktum – legyen az bármelyik verzió – elegánsan lecsúszott a várfalakon, és remélhetőleg elmosta az eső… vagy nem. Az elnevezés valószínűleg abból a gyakorlatból eredt, hogy a fürdőköpenyeket a WC-ben tárolták, hogy a szag elriassza a bolhákat és más parazitákat. A szegényebb réteg tagjai edényeket használtak, amelyek tartalmát egyszerűen az ajtón vagy ablakon keresztül az utcára dobták. Figyelmes emberek lévén, a franciák „Guardez l’eau” kiabálással figyelmeztették a járókelőket, ami annyit tesz „vigyázz a vízre”. Angliában ebből „gardy-loo” lett, amely később „loo”-ra rövidült, amikor egy laza mozdulattal kilöttyintették az ablakból a dolgokat….
Akik a komódba csináltak…
A gardróbokat és a nyilvános illemhelyeket valamivel később felváltotta a komód. Ez egy ülőkével és tetővel ellátott doboz volt, amely egy porcelán- vagy rézedényt takart. A francia XI. Lajos függöny mögé rejtette komódját, I. Erzsébet pedig bíbor bársonnyal és csipkével takarta be az övét, és gyógynövényeket használt a szagok álcázására.
Széles körben elterjedt meggyőződés, hogy Thomas Crapper az 1860-as években tervezte az első vízöblítésű vécét, de a modern higiéniát valójában már 300 évvel korábban felfedezte Európa. A vízöblítéses WC feltalálója cím Sir John Harringtont, I. Erzsébet keresztfiát illeti meg, aki 1592-ben feltalált egy vizes WC-t, magas ciszternával és egy kis ejtőcsővel, amelyen keresztül víz öblítette le a hulladékot. Épített egyet magának, egyet pedig keresztanyjának is. Sajnos találmányát közel 200 évig figyelmen kívül hagyták, majd 1775-ben Alexander Cummings órásmester fejlesztette ki az S-alakú csövet a WC mosdó alatt, hogy távol tartsa a kellemetlen szagokat.
Vécék, ivóvíz, halál
Nagy-Britannia lakossága a 19. század során is egyre csak növekedett, ám a vécék száma nem ezt nem tudta követni. Az olyan túlzsúfolt városokban, mint London és Manchester, akár 100 ember is osztozhatott egyetlen vécén, így a legtöbben edényeket használtak.
Az utcára folyó kétes tisztaságú folyam aztán visszakerült az ivóvízellátásba (ami már akkor barna volt, amikor kikerült a csövekből), és tovább szennyezték a vegyszerek, a lótrágya és az elhullott állatok. Nem csoda, hogy több tízezren haltak meg víz által terjedő betegségekben, különösen az 1830-as és 1850-es évek kolerajárványai során.
1848-ban a brit kormány elrendelte, hogy minden új házban legyen vizes vécé vagy legalább egy hamugödör. 1858-ban azonban egy különösen forró nyár után, amikor a rothadó szennyvíz nagy bűzt okozott, a kormány megbízást adott egy londoni csatornarendszer kiépítésére. Az építkezés 1865-ben fejeződött be, és ennek köszönhetően végre látványosan csökkent a kolera, a tífusz és más betegségek miatti halálozás.
Végre angolvécé!
Visszatérve az előbb említett Thomas Crapperre… 1861-ben Edward herceg (a későbbi VII. Edward király) felbérelte, hogy több királyi palotában is vécéket építsen ki. Crapper addigra már számos vécével kapcsolatos találmányt szabadalmaztatott, de valójában nem találta fel a modern vécét. A feltalálói cím George Jennings angol közegészségügyi mérnököt illeti meg, aki feltalálta az első nyilvános öblítésű vécét, és aki ezzel 1884-ben a londoni Nemzetközi Egészségügyi Kiállításon aranyérmet nyert. Ezt követően ő és kortársai, Thomas Twyford és Edward Johns, megkezdték azon vécék gyártását, amelyeket ma is ismerünk.
Ami a vécépapírt illeti…
… az a kezdeti időkben falevelek, erre a célra rendszeresített rongyok, illetve néha jobb híján homok volt. Csak az ipari forradalom idején jelent meg, és Joseph C. Gayetty, amerikai gyártulajdonosnak volt köszönhető, aki rendszeresen újrahasznosította az újságpapírt. Az első „vécépapír” tekercset 1871-ben Seth Wheeler szabadalmaztatta, de csak 1897-ben került piacra, és kellett hozzá néhány év, mire az emberek megbarátkoztak vele.
