Hét nyertes pályaművel zárult a magyarországi lakberendező verseny

-

Az LG Magyarország idén júniusban, hagyományteremtő jelleggel, a Lakberendezők Országos Szövetségével (LOSZ) karöltve indította el Interior Excellence nevű szakmai lakberendező pályázatát. A kezdeményezéssel a vállalat célja az volt, hogy megmutassa, az elektronikai eszközök nem csak hasznos, de stílusos segítőink is lehetnek otthonunkban. A verseny hét díjazott lakberendezője szeptember 17-én, a LOSZ Látni a láthatatlant című Őszi Szakmai Konferenciáján vehette át elismerését.

Az LG filozófiája szerint a mindennapok során használt elektronikai eszközök ugyanúgy alkotóelemei a környezetünknek, mint a bútoraink vagy a személyes tárgyaink. A gyártó hazai képviselete pedig éppen azért hívta életre az Interior Excellence szakmai lakberendezői pályázatot, hogy mindezt a hazai tervezői közösség szemével is szemléltesse: a pályázók feladata az volt, hogy a gyártó háromdimenziós termékeit elhelyezzék egy általuk megálmodott, professzionálisan megtervezett helyiségben.

A pályázók hat kategóriában — Nappali, Home Office, Hálószoba, Konyha, Fürdőszoba, Home Cinema — adhatták le tervrajzaikat, az LG Magyarország pedig egy különdíjast is választott a beérkező munkák közül. A döntésben olyan szakmai szempoktok játszottak szerepet, mint az eredetiség, a kreativitás, a funkcionalitás, a részletgazdagság, a színharmónia vagy az első benyomás. 

A pályázatokat olyan neves tervezők bírálták el, mint Ács Erzsébet lakberendező, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke és a Szakmai Szervezetek Országos Szövetségének alelnöke mellett Kővári Judit, a Junior Art Center Lakberendező Iskola intézményvezetője, a Nivo Art Alapítvány kuratóriumának elnöke, Sallak Andrea, a 2019-es Év Lakberendezője, valamint Takách-Batta Tibor lakberendező. A beérkező munkákat az LG Magyarország képviselői is értékelték.

A nyertes tervrajzok mindegyike helyet kap a digitálisan és nyomtatásban is megjelenő LG Interior Excellence 2021 szakmai kiadványban, amely a szeptember 24-én kezdődő budapesti S/ALON Budapest Lakástrend Kiállításon, az LG standján debütál majd, később pedig a pályázat hivatalos weboldalán, az interiorexcellence.lg.hu-n is megtekinthető lesz.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!