spot_imgspot_img
spot_img

Hamarosan mindenki ezekre a podokra lesz rákattanva

-

Article Top Ad (AdSense)

Az egyik autómárka a Sanghaji Autószalonon a helyi igényeknek megfelelően kifejlesztett különböző podokon keresztül az Autonomous Mobility Vision koncepció új értelmezését nyújtja.

A márka kínai designerei három új podot terveztek, melyek mindegyike más-más élményvilágot képvisel. Az egyetlen fizikai formában is létező egység az Immersive Air, szemben a Cozy Capsule-lel és a Wander Café-val, melyek digitális modulok. A Citroën Skate mellett kiállított Immersive Air egy ovális alakú, többszemélyes fülke, amelyet egy négyszögletes oszlop és egy sötétített üvegű kétszárnyú tolóajtó választ ketté. A szórakoztató céllal készült egység belsejében videojátékokat játszhatunk, zenét hallgathatunk, slágereket énekelhetünk vagy filmeket nézhetünk. E merész koncepcióval a márka folytatja a 2020-ban megkezdett utat, és az elektromos mobilitás új, közös használaton alapuló és felelősségteljesebb megközelítését nyújtja.

CITROËN AUTONOMOUS MOBILITY VISION: A KÖZÖS HASZNÁLATÚ ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEL TÖRTÉNŐ KÖZLEKEDÉS ÚJ MODELLJE

A márka a városi mobilitás újragondolására törekszik, hogy – a kényelmetlenségek kiküszöbölésével – mindenki számára lehetővé váljon a városközpontok által kínált lehetőségek maximális kihasználása. Ez a városi közlekedés gördülékenyebbé, kellemesebbé és emberibbé tételét feltételezi, miközben a fedélzeti élmény újragondolása révén az utasoknak kényelmes, stresszmentes és hasznosan eltöltött utazásokat biztosít.

Az Autonomous Mobility Vision ennek megfelelően egy forradalmian új, nyílt fejlesztésű mobilitási modell, mely önvezető technológián és a felhasználók igényeihez igazodó, közös használatú eszközökön alapul.

A koncepció alapgondolata a Citroën Skate és a különálló podok. A Autonomous Mobility Vision kiindulópontja tehát egy folyamatosan közlekedő Skate robotjárművekből álló városi flotta, melyhez teljesen egyedi élményt nyújtó felépítmények, ún. podok kapcsolódnak. A Skate képezi a jármű alapját, a ráhelyezett podnak köszönhetően pedig a felhasználók bármikor igénybe vehetik az általuk választott szolgáltatást. Mivel nem kell többé a vezetésre koncentrálni, a felhasználók értékes időt takarítanak meg, és utazás közben különleges élményekkel gazdagodnak.

A mobil platform technológiájából és a nyílt fejlesztésű modellből következően bármely újabb szereplő előtt adott a lehetőség, hogy a Skate műszaki adottságainak figyelembevételével újabb kompatibilis podokat fejlesszen. Bármilyen igényről is legyen szó, a Skate technológiai lehetőségeit kihasználva önkormányzatok, hatóságok vagy vállalatok is létrehozhatják saját podjaikat személyszállítás, illetve szolgáltatások vagy fogyasztási cikkek magán vagy nyilvános helyen történő fuvarozása céljából. Új távlatok nyílnak az ambuláns, házi gondozói és egyéb szociális szolgáltatások előtt is: legyen szó orvosi rendelőkről, büfékocsikról, könyvtárakról vagy edzőtermekről.

A Skate platformokon alkalmazott önvezető technológia környezettudatos mobilitást biztosít, és kevesebb forgalmi dugót eredményez. Az önjáró járművek megjelenésével háromszor annyi jármű számára válik lehetővé a saját sávban való közlekedés. Egy nyílt pályán közlekedő, 100%-ig önvezető személyautó rendkívül költséges lenne. Az Autonomous Mobility Vision koncepció viszont a Skate-ek maximális használatával az önvezető technológia költségeinek az optimalizálásán alapul. Ráadásul az intelligens flottavezérlés – a kereslet függvényében – maximális kihasználást tesz lehetővé.

E megközelítés tehát az erőforrások optimális felhasználásán és egy komplett rendszeren (podok, Skate-ek, külön sávok, flottavezérlés) nyugszik.

A KÍNAI FELHASZNÁLÓK ELVÁRÁSAIHOZ IGAZÍTOTT HÁROMFÉLE POD

A kínai piacra három, különböző élményeket nyújtó, egyedi pod készült, amelyek kifejezetten a kínai életstílus igényeihez igazodnak: ezek a Cozy Capsule, az Immersive Air és a Wander Café.

A Cozy Capsule két ember számára kínál intim, bensőséges hangulatú utazást. Amikor egyre több a dugóban töltött idő és a nagyvárosokra jellemző ingázás, a Cozy Capsule mindent megtesz, hogy minél pihentetőbb legyen a reggeli munkába járás, és minél kevésbé érezzük fáradtnak magunkat, amikor egy kimerítő nap után hazautazunk. A pod tervezői a francia parfümös üvegekből merítettek ihletet: a design jellegzetes elemei a lapos alap, a kristályburok és a naplementét idéző hangulatvilágítás.

A kristályburok belsejében egy narancssárga színű, tojáshéj formájú ülés található. Az ultrakényelmes ülés 180 fokban hátradöntve teljesen fekvő helyzetbe is állítható. A belső kialakítás és a puha tapintású Alcantara részletek az Advanced Comfort technológia vívmányai. Az áttetsző ellenző lehúzásával még meghittebb hangulat varázsolható, az utasok így valóságos védőburokban érezhetik magukat. A fő üléssel szemközt a kettesben folytatott beszélgetésekhez egy másik ülőhelyet is kialakítottak. A parafából készült ülés háttámlája oldalra nyúlva egyben kartámaszt is képez. A beépített légtisztító és a plafonról lelógó, önöntöző zöld növények üdítően hatnak, és kellemes hangulatot árasztanak. Az újrahasznosított anyagokból készült alapnak és a nagyrészt parafa borítású enteriőrnek köszönhetően ez a pod kimondottan környezetbarát designt képvisel.

A szögletes gerincű, ovális alakú Immersive Air fedélzetén többen is utazhatnak. A sötét üvegből készült külső falra csillogó fémes organikus minta vetül. A podot ezek a titokzatos fényű high-tech elemek teszik különlegessé. A csak egyik irányból átlátszó, sötétített üvegű dupla tolóajtó és a panorámaablak megfelelő kilátást, ugyanakkor kellő intimitást biztosítanak. A pod belsejében az utasok zenét hallgathatnak, karaokézhatnak, videojátékokat játszhatnak, illetve filmet nézhetnek.

A beltér különleges világa azonnal magával ragadja az utasokat. Az egyes dekorelemek között elhelyezett fényforrások és a 360 fokos hangzás ideális környezetet teremtenek a karaoke-énekléshez és a videojátékokhoz. Az utasok által választott zenét kísérő hol dinamikus, hol nyugtató hatású digitális animációk pedig csak tovább fokozzák az élményt. A 4K kijelző, a hangulatvilágítás és a mennyezetbe épített mikrofon készen áll a produkcióra: jöhet az előadás!

Az enteriőr a Citroëntől megszokott módon ultrakényelmes: az ergonomikusan kialakított tér és a puha párnák igazi kikapcsolódást ígérnek. A piros és kék részletekkel tarkított különleges szövésminta irizáló hatást kelt, és fokozza a high-tech hatást. Az Immersive Air podban egyszerűen minden adott az utazás közbeni felhőtlen szórakozáshoz.

A Wander Café egy kétszemélyes egység, mely a nagyvárosban való közlekedést étel- és italkóstolással köti egybe. Az előző két felépítménnyel szemben a Wander Café nyitott, utasainak így további felfrissülést biztosít a városban fújdogáló szellő. Az egymással szemben elhelyezett ülésekből közel 360 fokos kilátás nyílik. A Wander Café a finom falatoknak köszönhetően szórakoztató és különleges utazási élményt nyújt.

Az utasokat a lebegő mennyezet és egy stílusos modern felépítmény védi a tűző naptól. Az egységnek nincs ajtaja, hogy könnyebb legyen a ki- és beszállás. A kívánt ételek és italok – önkiszolgáló módon – az asztali kijelzőbe beépített interfészen keresztül rendelhetők. Az étel- és italautomatával ellátott egység tökéletes helyszín egy délutáni teázáshoz vagy egy koraesti borozgatáshoz.

BŐVEBBEN A SKATE-RŐL

  1. Fedélzeti technológia a hatékonyabb városi közlekedés érdekében

A Skate egy városi mobilitási eszköz, melyet arra találtak ki, hogy a városközpontokban saját védett sávban közlekedjen, és ezzel hozzájáruljon a közlekedés folyamatossá és dugómentessé tételéhez. Az indukciós elven töltődő, önjáró elektromos Skate gyakorlatilag folyamatosan tud működni, és amikor szükség van rá, az erre kialakított töltőbázisokon automatikusan feltölti magát.

A Skate maga egy mobil platform, mely a különböző ráhelyezett podok igény szerinti mozgatását végzi, lehetővé téve ezzel az adott szolgáltatást. A podok felszerelése kevesebb mint 10 másodpercet vesz igénybe. A Skate univerzális platformként rengetegféle pod fogadására alkalmas, ami a technológia maximális kiaknázását teszi lehetővé a mindennapokban.

A platform a különböző szállítási és logisztikai felépítmények mozgatásához szükséges összes technológiával fel van szerelve, így azok megszabadulnak egy sor felesleges és drága berendezéstől. Ez rentábilissá teszi az önvezető technológia használatát, ellentétben egy személyautóval, amely a statisztikák szerint az idő 95%-ában áll, így soha nem lesz képes teljes mértékben kihasználni az azonos technológiában rejlő lehetőségeket. Egyfajta high-tech gördeszkaként a Skate az önvezető és elektromos módban való közlekedéshez szükséges teljes technológiai arzenállal és intelligens megoldásokkal rendelkezik: akkumulátorok, villanymotor, jeladók stb. Sebességét a tervezők 25 km/h-ban maximálták, ami egyes városi zónákban a felhasználók biztonsága érdekében 5 km/h-ra csökkenhet. A sebesség az igények maximális kielégítése érdekében mindig az adott pod használatához igazítható.

A Skate alapterülete kimondottan kicsi, kompakt méreteivel – 2,60 m hosszú, 1,60 m széles és 51 cm magas – nem foglal sok helyet az utakon. A mérettakarékos, karosszéria nélküli kialakításnak köszönhetően ötletes és univerzális mobilitási megoldás született.

  1. A technológiát előtérbe helyező design

A 19_19 Concept* tanulmány high-tech alvázának formanyelvét megöröklő Skate formaterve a fedélzeti technológiára helyezi a hangsúlyt, és a hordozott felépítményhez méltó foglalatként nagy gondot fordít a részletekre: óriás logó, sötét tónusú, a mattfeketét az alumíniummal kombináló anyagok…

A Skate platformon körben, a logók mögé rejtve különböző fedélzeti rendszerek gondoskodnak a biztonságos és autonóm közlekedésről: az egység így az úttesten tartózkodó minden gyalogost, gépjárművet, biciklist, elektromos rollert vagy egyéb tárgyat érzékel. Mivel a platform eleje és hátulja teljesen egyforma, az előírásoknak megfelelően a forgalom irányát a hátulról megvilágított – elöl fehér, hátul piros fényű – márka-emblémák jelzik a többi közlekedő számára.

A kivételes menetkényelem és a felépítmények kényelmes és zökkenőmentes elhelyezése érdekében a Skate mobil hidraulikus ütközőkkel van felszerelve. Ahogy az Advanced Comfort® logók emlékeztetnek rá, a márkanév egyet jelent a kényelemmel, bármilyen gépjárműtípusról is legyen szó.

  1. Goodyear kerekek

A forradalmian új koncepciót és designt képviselő kerekeket ugyanaz a Goodyear tervezte, aki a márka partnereként a 19_19 Concept tanulmány hatalmas, feltűnő kerekeit is megalkotta. A Skate-hez a Goodyear sajátos Eagle 360 kerekeket tervezett: a Goodyear-logóval és a jól ismert szárnyas lábbal díszített gömb alakú gumiabroncsok tetszőleges irányban képesek elmozdulni. A kerék részét képező kis villanymotoroknak köszönhetően a robotjármű a számítógépes egerekhez hasonlóan 360°-ban bármilyen irányban szabadon tud mozogni, helyben meg tud fordulni, és forgalmi irányra való tekintet nélkül a legszűkebb helyekre is befér.

MŰSZAKI JELLEMZŐK

Citroën Skate

Hosszúság: 2.600

Szélesség: 1.600 m

Magasság: 0.510 m

Max. sebesség: 25 km/h

Automatikus indukciós töltés

Bekötötték a magyar James Bondot – Videó!

Ennyire szeretik az elektromos és a Top-End járműveket

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!