spot_img
spot_img
spot_img

Ezekbe az országokba már szabadon utazhatsz 

-

Article Top Ad (AdSense)

Ha még nem tervezted meg a nyaralásodat, érdemes elolvasnod cikkünket, amelyből megtudhatod, hova utazhatsz nyaralni anélkül, hogy oltási igazolást vagy tesztet kérnének.

Sorra oldják fel a korlátozásokat az országok

Az utóbbi időben sorra oldják fel az országok a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásaikat. Persze ahogy tavaly, úgy sokan most is azon élcelődnek, hogy a nyár beköszöntével a vírus is eltűnik, ami természetesen nem igaz, de tény, hogy az elmúlt egy évben számottevően javult a helyzet és megnövekedett az oltottak száma is, ezért látták jónak a korlátozások feloldását. Ennek pedig nyugodt szívvel örülhetünk, hiszen így lehetőség adódik eljutni oda, ahova régóta szerettünk volna, vagy egyáltalán beiktathatjuk az utóbbi években elmaradt nyaralást.

A következő országokban az úti okmányokon kívül nem kérnek más dokumentumot, tehát nem szükséges bemutatni oltási igazolást, gyógyulási igazolást vagy negatív teszteredményt.

fotó: envato

Szóval, amennyiben utazást tervezel, a következő helyekkel is bátran számolhatsz már, jóformán csak a maszkviselési kötelezettség változó:

Spanyolország: a Kanári-szigeteken továbbra is végeznek szúrópróbaszerű tesztelést azoknál az utasoknál, akik nem EU-tagországból vagy a schengeni övezeten kívüli országok valamelyikéből érkeznek Spanyolországba. Számukra 12 éves kortól változatlanul kötelező a járványügyi igazolás bemutatása.

Törökország: egy hónapja eltörlésre került a regisztráció is, maszkot már csak a kórházakban kell viselni

Ciprus: jelenleg minden beltéri nyilvános helyen kötelező a maszk a hat évesnél idősebb személyek számára.

Olaszország: az iskolákban, tömegközlekedésben (repülőtereken is) még mindig kötelező a maszkviselés

Németország:  az enyhítés augusztus végéig tart, és a tömegközlekedésen meg a repülőgépeken még mindig maszkot kell hordani

Ausztria: az egészségügyi intézményeken kívül elhagyható a maszk

Görögország: A kórházakban és a városi tömegközlekedési eszközökön azonban fennmarad a maszkviselési kötelezettség.

Horvátország: egyedül az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben kell védőmaszkot viselni

 

forrás: turizmus.com

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!