spot_imgspot_img
spot_img

Egy jó masszőr nem csak masszíroz, hanem meg is hallgat

-

Article Top Ad (AdSense)

Idén először rendezték meg az Év Masszőre versenyt Magyarországon. Az internetes szavazás során több ezer szavazat érkezett a jelöltekre. A budapesti Mészáros Zsolt vehette át az elismerést a férfiak kategóriában.

Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak. Sokan gyógyítanak, rehabilitálnak, segítik a sportolók felkészülését, de olyan is akad köztük, aki sikerrel kezel meddőségi problémákat. A masszőrök talpra állítanak olyan embereket, akiknek mozgásszervi nehézségeik vannak, együttműködnek az orvosokkal, gyógytornászokkal. Fontos szerepük van a prevencióban és az általános közérzet javításban, stresszoldásban is. Itt az ideje, hogy méltóképp tisztelegjünk a munkájuk előtt, ezért idén először meghirdették az Év Masszőre versenyt Magyarországon.
A legtöbb szavazattal büszkélkedő férfi masszőr a 33 éves budapesti Mészáros Zsolt lett. Az Év Férfi Masszőre 2013-ban szerezte meg a Sportmasszőr végzettségét, majd 2014-ben Gyógymasszőr is lett. Mint mondja, már akkor tudta, hogy erre a szakmára, mint hivatásra fog tekinteni.
– Mindig is masszőrnek készült?
– Gyerekként orvosi pályára készültem, szülész-nőgyógyásznak, gyógyítani szerettem volna. Dabason élt a családom, én pedig a fővárosban kajakoztam, ez viszont anyagilag megterhelő volt. A sportolás mellett gimi alatt jó lett volna emelt szintű biológiára járni a felvételihez, de sajnos külön tanárra nem volt pénzünk. 2008-ban érettségiztem, és utána a devizahitel miatt nehéz helyzetbe kerültünk.
– Ez is közrejátszott a pályaválasztásban?
-Gondolkoztam, hogy mit csináljak, merrefelé induljak el. Amikor válogatott versenyző lettem a sport berkein belül láttam a jövőmet. A sportban szerzett kapcsolati tőkét szerettem volna kamatoztatni, így felvételiztem a Testnevelési Egyetemre. A kettőből, az orvoslásból és sportból lett a sportmasszázs ötlete, ráadásul a Testnevelési Egyetem akkor a SOTE-hoz tartozott, és így a diplomámon is ott szerepelt a SOTE neve. Olyan, mintha két legyet ütöttem volna egy csapásra, és büszkeséggel töltött el, hogy a Semmelweis Egyetemen tanulhattam.
– Ebből hogyan alakult ki a masszőr pálya?
– Édesanyám olyan helyen tanított akkoriban, ahol volt sportmasszázs tanfolyam, innen jött az ötlet. Mikor elvégeztem nem tudtam csapatnál elhelyezkedni, néhány évvel később egy Akadémián sikerült munkát kapnom. Innen léptem tovább a civil szférába, ahol továbbra is a sportolókat szeretném segíteni.
-Van fő szakterülete?
– Igen, ez a sportmasszázs. Főleg olyan embereket masszírozok, akik nem egy egyesület keretén belül sportolnak, hanem hobbi szinten, és a hétköznapi életben a mozgással próbálják meg jól érezni, vagy karban tartani magukat, a feszültséget levezetni. Ők többnyire akkor keresnek fel, ha problémájuk adódik, erősebb izomláz vagy valamilyen sérülés után. De rengeteg olyan vendégem is van, aki azért fordul hozzám, mert jól esne neki, ha át lenne mozgatva. Ők vannak kevesebben.
– A vendégeket nem csak lefekszenek az asztalára és csendben alá vetik magukat a kezelésnek. Sokan a lazító masszázs közben megnyílnak, őket meg kell hallgatni…
– Fontos számomra a vendégekkel való kapcsolatteremtés. Egy jó masszőr egyben jó hallgatóság is. A fizikai ellazulás mellett olykor segít a mentális gátak és a bennünk felgyülemlett feszültség elengedésében is. Hiszem, hogy egy jó masszázskezelés hozzásegít minket mind a testi, mind pedig a lelki kiegyensúlyozottsághoz, ami egyik elengedhetetlen alapja az egészséges életnek” Mindenkihez úgy állok, ahogy én is szeretném, ha fogadnának és foglalkoznának velem. Frissen csavart citromos vízzel, szőlőcukorral kedveskedem a vendégeimnek.
– Tanácsokat is ad az egészséges élethez?
– Ha látom, hogy a masszírozással csak a tüneteket szüntetjük meg, de a probléma okát nem, akkor igyekszem tanácsokkal ellátni a vendéget. Próbálok holisztikus gondolkodást belevinni a masszázsba.
Mikor elárulják a vendégek, hogy járnak még valamilyen szakemberhez a problémájukkal, nyitott vagyok arra, hogy ezt folytassák és támogatom benne őket. Ha pedig nem voltak még szakembernél a problémával, de azt látom, hogy szükség volna rá, akkor igyekszem bátorítani őket, hogy vonjunk be másik szakembert is a kezelésbe, hogy a gyógyulás 100 %-os legyen. Továbbá igyekszem hasznos életmódbeli tanácsokkal ellátni mindenkit az eddigi tapasztalataim alapján.
– Van valami kedvenc fogása?
– A legtöbb vendégem azért jár vissza, mert erősebb masszázst kapnak a kezelések során, mint egy svédmasszázson. Az alapfogások a svédmasszázsra épülnek nálunk is, ám sportmasszőrként az ember egy kicsit bátrabban, erősebben szokott masszírozni. Aki nem sportol, az is jól érzi magát legtöbbször, ha erősebben kezelem. Persze maradunk a jóleső fájdalom érzésen belül, senkit sem kínzok meg. A túl gyenge, lágy masszázs egy wellness program alatt lehet megfelelő, amikor kikapcsolódni megyünk. Ám amikor a fáradt görcsös izomzatot szeretnénk felpezsdíteni, ellazítani, akkor egy kicsivel erősebben szükséges masszírozni.
Év masszőre
– Hol vehetjük igénybe a szolgáltatását?
– Most a 16. kerületben dolgozom az Enportnál, egy olyan cégnél, amely főként online edzéstervezéssel és teljesítménydiagnosztikával foglalkozik. S amely sportmasszázs szolgáltatást is kínál a vendégek számára. Ennek vagyok oszlopos tagja és képviselője.
– Nehéz szabad időpontot találni a naptárában az új páciensek részére?
– Jelenleg 3-4 hétre előre foglalnak időpontot a vendégeim. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani ennél előrébb látva, hogy ebben a home office-os időszakban mikor tesznek be egy értekezletet vagy tárgyalást a napjába. Bár van, aki Októberig előre be tudta foglalni az időpontjait. Rugalmasan szoktam ehhez hozzáállni, mert egy dolog biztos az életben, és az az állandó változás. Ezt megtanultam. Lemondások előfordulnak a mi szakmánkban.
– Örül az elismerésnek?
– Az élet minden területén fontos, ha elismerik az embert, vagy a munkáját. Az ilyen díj által talán nagyobb hangsúlyt kaphat a szakmánk, amely az egészség megőrzését, súlyosabb esetben az egészséges állapot visszaállítását, fájdalmak enyhítését hivatott segíteni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki rám szavazott.
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!