A rák korunk egyik legpusztítóbb betegsége, és sokakat érint közvetve vagy közvetlenül. Vannak, akik személyesen találkoztak vele és elvesztették a küzdelmet, míg mások legyőzték vagy éppen hozzátartozóként próbálnak segíteni szeretteiknek. A rák elleni küzdelem világnapján Mencser Éva tüdőrák túlélő története csodálatos inspiráció lehet mindannyink számára.
Minden év február 4-e a Rák elleni küzdelem világnapja. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés, illetve a megfelelő kezelés fontosságát. Éva történetén keresztül megtudhatjuk, mennyire fontos, hogy odafigyeljünk önmagunkra, a testünk változásaira, az ezzel kapcsolatos érzésekre, megérzéseinkre. Legyőzve a tüdődaganatot, Éva a LÉLEK-ZET a Tüdőrákos Betegekért és Hozzátartozóikért Egyesület elnöke nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy társaival a tüdődaganattal küzdő betegek és hozzátartozóik teljeskörű támogatását valósítsa meg.
– 2015-ben tüdőrákot diagnosztizáltak nálad, majd a kezeléseknek hála meggyógyultál. Hogyan derült fény a betegségedre és mi történt ezután?
– Mindig sokat sportoltam, futottam, edzőtermi edzésekre jártam, aztán 2015 tavaszán edzés közben fájdalmat éreztem a hátamban. Nagyon fájt, de nem igazán törődtem vele, azt hittem egy izomhúzódás. Fél évvel korábbról már volt egy elhúzódó vállfájdalmam ugyanazon az oldalon, illetve néhány hónappal korábban influenzaszerű tünetekkel nagyon beteg voltam. Ebből volt egy nem túl domináns, de mindenesetre egy elhúzódó köhögésem. Így aztán elmentem tüdőszűrésre, ahová két hét múlva visszahívtak. Borzasztóan megijedtem. Az újabb szűrés során is ugyanúgy ott volt a folt, és mivel tüdőgyulladásra gyanakodtak, antibiotikumot kaptam. Sajnos van egy súlyos allergiám is, ami belekavart a tünetekbe. A kúrát követően ismét megröntgeneztek: az árnyék ugyan kisebb lett, de továbbra is látszódott. Beutaltak CT-re, de még így sem tudták megállapítani, hogy micsoda: ciszta vagy bármiféle jóindulatú daganat is lehetett volna. A mellkassebész azt javasolta, hogy mivel periférián van, vagyis nem a tüdő központi részén, így könnyen megközelíthető, és ne csináljunk további vizsgálatot, hanem operáljunk. Mivel nem tudták mihez nyúlnak hozzá, műtét közben csináltak egy szövettani vizsgálatot, amelyből gyorsan kiderült, hogy rosszindulatú daganat. Ennek függvényében folytatták tovább a műtétet, amely során az egyik tüdőlebenyemet eltávolították.
– A rák nagyon ijesztőnek hangzik, és azonnal a legrosszabbra gondolunk. Mit éreztél, amikor szembesültél a betegséggel?
– Elkezdtem az interneten vizsgálódni, de a legnehezebb a bizonytalanság volt, és látni a családom félelmét. Emlékszem augusztus végén, néhány nappal az operáció előtt, pont egy általam szervezett Müpa koncerten voltam. Nem volt kérdés, meg kellett csinálni. Ott kellett lenni, mosolyogni kellett, bármennyire is háborgott bennem minden a bizonytalanságon át a félelemig, majd pár nap múlva bevonulni a kórházba. Rettenetes volt. Aztán a műtétet követően elhatároztam, hogy felhagyok az internetes információgyűjtéssel és majd én kigondolom, hogyan fogok meggyógyulni. A családom és a barátaim nagy segítségemre voltak, mindenki hozta, amiről azt gondolta, hogy segít a gyógyulásomban: volt, aki kirándulni vitt, volt, aki gyümölcscentrifugát adott, volt, aki egy csoda immunerősítő receptet. Jártam pszichológushoz, majd pszichodrámára, és elmentem egy homeopátiás tüdőgyógyászhoz, aki az allergiámban segített, és lehetővé tette, hogy legalább a tüdőmet minél kevesebbet terheljem. Előtérbe került a sport, a cukor és szénhidrátmentes diéta és minden, ami ahhoz kellett, hogy felépüljek. Természetesen mindamellett, hogy az orvosom, Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben megtervezte a betegutamat. Megnézték, hogy milyen típusú a daganat, okozott-e áttétet a tüdőben, és ha igen, akkor milyen kezelések várnak. Nálam volt egy elég furcsa áttét, ami pont a tüdőkapuban volt, a két tüdő találkozásánál. Ez attól volt különösen izgalmas, hogy ha bekerül a véráramba, akkor szétszóródhatott volna. Szerencsére nem terjedt át a nyirokcsomóba, de nem volt kérdés, hogy elfogadjam-e a kemoterápiát vagy sem. Végül hat alkalomra elosztva három kezelést kaptam. Nagyon igénybe vett. A holisztikus gyógyulásban hiszek, hogy meg kell kapnia a szervezetnek a hagyományos kezeléseket, de emellett minden mást meg kell tenni azért, hogy erősödjünk és mentálisan is bírjuk.
– A hagyományos gyógymódon kívül hogyan próbáltál megküzdeni vele?
– Nekem a betegség egyben megváltás is volt. Furcsa, hogy milyen folyamatokat tud elindítani az emberben. Amikor folyt a kemoterápia alatt a sok gyógyszer, folyamatosan meditáltam, mantráztam, és soha annyit nem olvastam, mint akkor. A tüdőrák megállásra kényszerített. Dolgozni sem tudtam, mert mindent kimosott belőlem. Nagyon életszerető ember vagyok, soha nem gondolta volna senki, hogy ez megtörténhet velem. De én éreztem, hogy lesz valami. Nem mentek jól a dolgaim, mindig nagyon fáradt voltam. Már megszokásból csináltam a dolgaimat. Egyfajta katatón állapot volt, amikor csak a betanult mozdulatokat tudod csinálni és érezni. Aztán érdekes módon megkaptam ezt a daganatos feladatot.
És amikor leérsz egy örvény aljára és megérzed a talajt, akkor rájössz, hogy itt most neked kell elrugaszkodni. Kell, hogy megérezd a talajt, ami lehet a halálod, de az életed is. Ehhez kell egy életigenlés, hogy visszatérj, a család visszahúzzon, hogy megtaláld az örömödet és leállj egy kicsit. Felszínre tört bennem az életösztön. A koncertet is azért csináltam meg, mert szükségem volt rá, olyan katartikus élmény volt, mint egy művésznek. Ettől éreztem, hogy élek. Nagyon hálás vagyok azoknak a zenészeknek, akik ezt végig csinálták velem, különösen Szűcs Gabi Fonogram-díjas énekesnőnek, akinek a menedzsere vagyok.
– Szerinted megelőzhető valahogy a rák?
– Sokszor egyszerűen nem hisszük el, hogy az apró dolgok mennyit számítanak a megelőzés szempontjából: például, hogy nem fázunk meg. Én állandóan sapka és sál nélkül jártam, ami különösen azoknál, akiknek krónikus arc és homloküreggyulladásuk van, mint ahogy nekem is volt, nagy könnyelműség. Azok az emberek, akiknél már gyerekkorában előtérbe kerülnek a felsőlégúti gyulladások, sokkal, de sokkal jobban kell vigyázni magára. Ha megfáztam, mindig nagyon köhögtem, akinek a gyomrával van baj, annak arra kell odafigyelni. Volt egyszer egy nagyon súlyos tüdőgyulladásom, körülbelül harmincéves koromban. Az allergia sem véletlenül jött, és soha nem véletlen, hogy pont a leggyengébb láncszemet támadja meg egy betegség. De ezeket általában leradírozzuk, nem foglalkozunk velük. Nálam mindezekhez hozzájött egy brutális stressz: három gyerekkel elváltam, vezető beosztásban dolgoztam egy napilapnál, volt egy folyamatos megfelelési kényszer, hogy minden jól legyen és jól működjön, miközben egy csapatot irányítottam. Aztán jött egy újabb kapcsolat, született még egy gyermekem, plusz a párom két gyereke… Vittem ezt az egészet, miközben már azt sem tudtam hol vagyok. Az ötvenéves születésnapomat egy ötven fős társaságban töltöttem, az ötvennegyediket pedig már az onkológián.
– 2019-ben a betegségednek hála társaiddal valóra váltottál egy régi álmot és megszületett a LÉLEK-ZET a Tüdőrákos Betegekért és Hozzátartozóikért Egyesületet. Mi volt ezzel a célotok?
– Ez az egész Dr. Bogos Krisztina ötlete volt, aki már régóta nagyon szeretett volna egy ilyen szervezetet létrehozni. A kezelések során nagyon sokat beszélgettünk, majd kiküldött Varsóba egy betegszervezeti konferenciára. Ott elém tárult az egész történet: kik ők, mivel foglalkoznak, kik a vezetőik, hogyan alakult ez ki, mit csinálnak, milyen céljaik és milyen kampányaik vannak, a jogászok hogyan segítik ezt stb. Egy teljesen új világot ismertem meg 2016-ban. Ekkor még nagyon az elején jártam a gyógyulásomnak, de nagyon érdekes volt ez az egész. Aztán egyre többen lettünk, akik ezzel foglalkoztunk, és Dr. Bogos Krisztina javasolta, hogy csináljunk egy egyesületet. Mivel a tüdőrák esetében nincs sok túlélő, sokáig elhúzódott a megalakulás. De az új terápiáknak és kezeléseknek köszönhetően olyan gyógyszerek kezdtek előtérbe kerülni, amelyek meghosszabbították a betegek életét vagy gyógyulttá tették őket. Így 2019 évvégén megalakult a Lélek-Zet Egyesület.
– Melyek a legfontosabb céljaitok, hogyan tud segíteni az egyesület?
– Eleinte az volt a célunk, hogy minél több információt adjunk át. Ennek a legalapvetőbb módszere, hogy létrehozunk egy nagyon erős informatív oldalt, ahol ráirányítjuk a figyelmet a tüdődaganata, mint betegségre, a daganatos betegekre és hozzátartozóikra. A tüdődaganat kezeléséhez nem csak attitűd váltásra van szükség, hanem egy nagyon erős szemléletváltásra. Idáig mindenki úgy tudta, hogy a leginkább veszélyeztetett az idősebb korosztály, a dohányzók, a férfiak… de nem. Sőt, nem, hogy lejjebb ment az életkor, még nemet is váltott: előtérbe kerültek a nők és a nemdohányzó nők. Ezért például a prevencióban nagyon fontos a dohányzásról való leszokás, az allergia kezelése, a légszennyezés, a stressz. Ezek mind olyan tényezők, amelyeket minimumra kell csökkenteni, és meg kell óvni magunkat, amitől csak tudjuk. Egyre több olyan kutatás folyik, amely arra keresi a választ, hogy ez miért változott így, és kiderült az is, hogy például sokkal többet kellene foglalkozni a menopauzás időszak történéseivel.
A tüdőrák vezető halálok, ezért nagyon oda kell figyelni. Olyan informatív honlapot szerettünk volna, ami bemutatja a betegséget, mert ez nem egyetlen betegség, hanem több fajtája lehet. Vannak hormonalapúak, genetikai alapúak… sok összetevője van. Megmutatjuk a típusokat, a kezeléseket, közzétesszük a legújabb kutatásokat. Az orvosaink a leghitelesebb információforrásaink. Az általuk megírt anyagokat próbáljuk egy hétköznapi nyelvezetre lefordítani, hogy a túlterhelt orvosokat és szakember gárdát tehermentesíteni tudjuk és hétköznapi nyelven el tudjuk mondani a betegeknek, hogy mi történik velük, és milye kezelést kapnak, hogyan készüljön ezekre, milyen fájdalmat fog érezni. Egyáltalán hogyan gondolkodjon a betegségéről, hogyan alakítsa ki a betegútját – amit csak ő tud. A hozzátartozók is nagyon fontosak, nagyon sokat tudnak segíteni a betegút során, és nekik is nagyon nehéz a helyzetük, mert nekik aztán főleg erősnek kell lenniük. És ezeken túl el kell jutnunk a betegekhez. Nagyon fontos a betegség stádiuma, ezért ki kell építenünk egy olyan rendszert, és olyan eseményeket szervezni, ahol megtaláljuk az érintett embereket. Más információ kell a betegnek, más a prevenciónak, nagyon körültekintően kell a kommunikációnak is megterveznünk.
– Mostanában indul útjára egy nagyon fontos projekt. Miről fog szólni?
– Elindul tavasszal egy életminőség kutatásunk, amelyhez nagyon komoly szakembereket kértünk fel. Ennek az az egyik célja, hogy 405 beteg kapcsán megállapítsuk, hogy vannak, hogy érzik magukat. Nagyon fontos a betegekkel való foglalkozás és mi ebből is próbálunk átvenni valamit, mert ha meghallgatjuk őket már azzal is sokat adtunk neki, miközben sok információt kaphatunk tőlük. Ezen túl átfogó képet kapunk arról is, milyen fizikai, érzelmi, mentális tapasztalataik voltak a kezelések során, tudtak-e beszélni a problémájukról, meghallgatta-e őket valaki, mentek-e utána, kaptak-e a választ a kérdéseikre. Van egy harmadik, coviddal kapcsolatos rész, amelyben arra keressük a választ, hogy jelentett-e számára hátrányt a covid vagy el tudott-e menni minden vizsgálatra. A kutatás eredményeként kapunk egy általános képet a tüdődaganatosok állapotáról, másrészt meg tudjuk osztani ezeket a tapasztalatokat azokkal az emberekkel, akik a betegekkel találkoznak. Remélhetőleg hamarosan be tudunk számolni az eredményekről.
Ezzel a kutatással, és minden megmozdulásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy felhívjuk a figyelmet a szűrések fontosságára, megerősítsük az érintettekben, hogy ne féljenek elmenni orvoshoz, hiszen az időben történő szűrés és korai diagnózis adja a legjobb prognózist.
