A háborús helyzet sem állíthatta meg a PET Kupa és a Diageo közös, a Tisza ukrajnai forrásvidékén zajló CALL-Action programját.
A nehéz körülmények és mindennapos áramkimaradások ellenére a résztvevők kevesebb mint egy év alatt teljesítették, sőt immár öt százalékkal meg is haladták a projekt kétéves időszakára vállalt célértéket. 724 tonna szelektív hulladék begyűjtése és feldolgozása valósult meg. Az elszántság változatlan, a program idén is folytatódik.
A program és eddigi eredményei:
A CALL-Action program háttere
A hulladékkezelési rendszerek hiányából fakadóan Kárpátalján összesen körülbelül hárommillió tonna hulladék halmozódott fel, jelentősen szennyezve a mellékfolyókat és a Tiszát, amelyen évente mintegy 10.000 tonna hulladék érkezik hazánkba is, számottevő természeti károkat okozva. Ennek megelőzésére indította a hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata, a Diageo közös CALL-Action programját tavaly év elején. A projekt keretein belül a fenntarthatóság jegyében, a Tisza mentén élő legalább 120.000 ember életkörülményeinek javítását segítették és segítik különböző hulladékgazdálkodási fejlesztések bevezetésével, folyótisztítási akciókkal.
A magyar határtól alig 30 km-re fekvő Ungváron, valamint Beregszászon központosuló program első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitás növelése volt: szelektív hulladékgyűjtő pontokat és köztes hulladékfeldolgozó pontokat hoztak létre, továbbá modernizálták a hulladékszállító járműveket és fejlesztették az iskolai szelektív hulladékgyűjtést. Második lépésként a hulladékfeldolgozási kapacitást bővítették, a már létező telepek infrastruktúrájának és eszközeinek fejlesztésével. A program révén a Beregszászon feldolgozott hulladék mennyisége a korábbi teljesítmények ötszörösére nőtt, ráadásul az ungvári hulladékgyűjtő kapacitását is növelni tudták.
A programban mindezek mellett az edukáció is kiemelt szerepet játszik, a közösségi média felületeken zajló állandó kommunikációban a szemléletformáló bejegyzések mellett, lakossági szelektív gyűjtést segítő oktatóvideók is rendszeresen megjelennek. Mindezeknek köszönhetően az induláskor megfogalmazott elképzeléseket és kitűzött célértékeket felülíró eredmények, több mint 724 tonna hulladék begyűjtése és feldolgozása mellett, már a gondolkodásmód pozitív változásában is megmutatkoznak. Ungváron például, a szombatonként esedékes lakossági hulladékgyűjtésre 25-40 család képviseletében szoktak érkezni a résztvevők, így alkalmanként összesen mintegy 400-500 kg hulladékkal gazdagítva „gyűjteményt”.
A háború szorításában
Az országban immár több, mint egy éve dúló háború, illetve az ukrajnai elektromos rendszert érő fenyegetettség miatt, a szennyezettség visszaszorításáért küzdő projekt többször is szinte teljesen ellehetetlenült.
„Az áramszolgáltatás akadozik, a partnerek telephelyein időszakosan, vagy egyáltalán nincs áram, így azon túl, hogy a dolgozóknak csak korlátozott az internethozzáférésük és gyakran még az alapvető munkakörülmények sem biztosítottak, az üzemi berendezéseket sem tudják folyamatosan működtetni és a hulladékot a begyűjtéssel egy ütemben feldolgozni” – mondta Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója hozzátette: „A hulladék további értékesítése is bizonytalan, az eddigi felvásárlók időnként megálljt parancsolnak bizonyos anyagáramoknak. Ekkor a keletkezett hulladék a telephelyen áll, várva az értékesítési lehetőséget.”
Nincs megállás, a CALL-Action program folytatódik 2023-ban is
A nehéz körülmények és annak ellenére, hogy a projekt két éves időszakára vállalt célértéket kevesebb, mint egy éven belül 5%-kal túlteljesítették, vagyis 724.083 kg-nyi hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők, a program 2023-ban sem áll meg. Sőt, ugyanolyan lendülettel, és ha lehet, még nagyobb reményekkel robog tovább.
„A projekt harmadik felvonásában legfontosabb feladataink közé a gyűjtőszigetek kihelyezése, a folyótisztító rendszerek telepítése, és a lakosság még szélesebb körű bevonása tartozik. Ezeket Beregszászon és Ungváron egyaránt további szelektív hulladékgyűjtő pontok, iskolákba és közösségi intézményekbe telepített hulladékgyűjtők kialakításával, valamint a Latorca folyón egy hulladékfelfogó háló telepítésével tervezzük megvalósítani. Reméljük idén is hasonló, vagy akár még sikeresebb évet zárhatunk majd, mint amilyen a tavalyi volt.” – mondta Bitter Zsuzsanna, a program koordinátora.