spot_img
spot_img
spot_img

Udvaros Dorottya egy szenvedéllyel teli komédiában

-

Article Top Ad (AdSense)

A nulladik perc című előadás az 1900-as világkiállítás idején Párizsban játszódik. Csillognak a kávéházak, szól a muzsika, és a meseszép város sosem látott ragyogással ünnepli a világkiállítást, a Föld minden tájáról odasereglett sokaságot, a hihetetlen új találmányokat. A Belvárosi Színház előadásában egy bájos történet elevenedik meg a színpadon Udvaros Dorottya főszereplésével. 

 

Egy este Párizsban

A Göttinger Pál rendezésében színpadra kerülő komédiában több mint 120 évet repülünk vissza az időben. ​1900-ban vagyunk, Párizsban, a világkiállítás idején. A város,  Európa, a világ lázban ég: sosem látott fejlődés, sosem látott jólét, sosem látott minőségű élet ígérete száll a levegőben. Találmányok, gépek, új megoldások, telefónia, gépjárművek, hangosfilm, a gyarmatbirodalmak és a közlekedés fejlődése révén bejárhatóvá zsugorodott világ – szenzációk a művészetben, a mindennapi használati tárgyak körében, mindez azt ígéri a kisembereknek is, hogy más is lehet az élet, mint a puszta túlélésért vívott mindennapos harc. Nem az ennivalóról meg a fűtésről szól majd már minden.

A kávéházak ragyognak éjjelente, ahová bárki betérhet, színházak játszanak, amelyek mindenki előtt nyitva állnak (és bárki megengedheti magának), szól a zene, a pezsgő társasági élet csupa személyes találkozásból áll. Az utca embere is irodalomról és képzőművészetről vitázik, a mindennapos használat tárgyai mívesek, csodaszépek és sosem látott minőségűek, minden villámgyorsan alakul és vágtat előre.

Udvaros Dorottya előadás
kép: orlaiprodukcio.hu

A komédia a belvárosi rakpartok egyikén, egy teherszállító bárkán  játszódik, amely egyben Marcel és Georgette úszó lakása is. Marcel a tulajdonos, aki alkalmi munkások segítségével rakodja ki és be az uszályt. Majd feleségével járja a Szajnát. A nő, Georgette feltűnően fiatal a férjéhez képest, és persze a kikötőben sok szó éri őket emiatt. Ők a szerelmesek magabiztosságával veszik semmibe a piszkálódó megjegyzéseket. Legalábbis eleinte.
Állandó párizsi kikötőhelyük a Szajnán a város központjához közel esik, itt jól összeszokott munkatársaik  rakodók, orgazdák, melósok, tolvajok, kereskedők a társaságuk. Rakományt és híreket cserélnek, majd indulnak vissza pár nap után.​
A történések az egyik ilyen továbbindulás előtti pillanatban, egyetlen este és éjszaka alatt zajlanak le.

udvaros Dorottya előadás
Jelenet az olvasópróbáról kép: Takács Attila

A Belvárosi Színház előadásához egy látványos online színlap is készült. Az itt olvasható kedvcsinálókból egyet most idézek:

Pötyi néni rendőrségi vallomásának részlete

„Most meg még majd maguk akarják nekem elmagyarázni, hogy mi a szerelem, nézzenek oda. Én azt itt mindenkinél jobban tudom. Amikor az a mogorva uszályos megjelent a rakparton azzal a kicsike feleségével, azonnal mondtam is a kikötő népének, rakodóknak, orgazdáknak, gyilkosoknak, veteránoknak, képzőművészeknek, hogy ez a nyomorult kis gerlepár a védelmem alatt áll, én az ő boldogságukat nem hagyom, mert itt magas színvonalú szerelemről van szó, és én azonnal felismerem az ilyet, mert jegyszedő voltam az operában, és ki vagyok képezve. Sajnálom, hogy végül vérontás lett belőle, ráadásul itt ez a világkiállítás is, nyakunkon a XX. század, és azt sem kéne félvállról venni, meg nekem még fel is kéne mosnom, húslevesem is oda van téve, szóval végeztünk itt, vitéz urak?”

Udvaros Dorottyával a főszerepben, egy kis hangulatidéző:

Szereplők:

Mme Pie: UDVAROS DOROTTYA
​Pötyi mama: GRISNIK PETRA
Georgette: LÁSZLÓ LILI
Marcel: PATAKI FERENC
Henry: ROHONYI BARNABÁS
Môle: FICZERE BÉLA

Látvány: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Plakát: Csáfordi László
A rendező munkatársa: Perényi Luca

Rendező: GÖTTINGER PÁL

Ha érdekel a darab, itt további részleteket találsz: nulladikperc

Ezeket is nézd meg:

Színházi kulisszatitkok – így készülnek a jelmezek és a díszletek

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!