spot_img
spot_img
spot_img

Rúzsa Magdi hazatért a kórházból hármasikreivel: garantáltan elolvadsz az első családi fotójától

-

Article Top Ad (AdSense)

Rúzsa Magdi február elsején adott életet a hármasikreinek. Kedden hazatérhetett a kórházból és ezt egy szívmelengető fotóval adta a világ tudtára.

A szülést követően sokáig benntartották a kórházban

Habár várandósan is még koncertezett, végül a babák biztonságát szem előtt tartva, már karácsony előtt bevonult a díva a Honvédkórházba, hiszen az ikerterhesség során mindig megvan az esélye annak, hogy előbb érkeznek a babák. Ez Magdi esetében sem volt másképp, a kicsik másfél hónappal korábban érkeztek meg a tervezettnél, de szerencsére három egészséges gyermeknek adott életet, név szerint: Lujzának, Kevének és Zalánnak.

A Joy oldalán olvasható, hogy az énekesnő korábban a 95.8 Sláger FM-en mesélt arról, miszerint kezdetben azt hitték, egy kisfiú és két kislány növekszik a pocakjában, csakhogy ennek a fordítottja lett igaz. Ezért úgy döntöttek férjével, inkább még gyűjtögetik a neveket és majd a születésük után választanak közülük.

A szülést követően még egy jó darabig nem térhetett haza Magdi, mivel az orvosok a biztonság kedvéért megfigyelés alatt tartották őt és a kicsiket.

Nagy az öröm Magdiéknál

A Facebook posztjában hosszasan mesélt arról, hogy végtelenül hálás az orvosoknak, az intézménynek azért, amit értük tettek. Megható sorokkal hálálkodott a dolgozóknak és arra is kitért, mennyire boldog, hogy 62 nap után ismét otthon lehet, hiszen így már végre teljes az öttagú család.  De, ami talán érzelemteljes sorainál is kifejezőbb, az a csodálatos és édes fotója, amit a hazatérésről kiposztolt:

„Mi jól vagyunk, bekuckóztunk. Boldogok vagyunk 62 nap után újra otthon, de már három csodával gazdagabban.” – írta az énekesnő a bejegyzésben.

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!