spot_img
spot_img
spot_img

Polgár Judit: „Életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg 2014-ben”

-

Article Top Ad (AdSense)

Néha egy fontos döntésünk nemcsak a saját életünket változtatja meg, hanem másokét is. Polgár Judit minden idők legeredményesebb női sakkjátékosa 2014-ben fókuszát az egyéni győzelmekről áthelyezte egy számára még fontosabb cél felé, hogy gyerekeknek adja át tudását és segítse őket problémákat jól megoldó, sikeres felnőttekké válni.

 Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, amikor felhagyott a versenyzéssel, hiszen gyermek kora óta ez a játék jelentett neki mindent.

„5 éves koromban kezdtem el sakkozni, tehát nekem a sakk majdnem olyan volt, mint az anyanyelvem. 33 évig versenyeztem, ezért nagyon furcsa volt belegondolni, hogy milyen lesz az életem utána – már nem versenyzőként. – idézte fel emlékeit az Erősebb Igen különkiadásában.

 Judit életét ekkora már nemcsak a sakk töltötte ki. Egyre inkább az foglalkoztatta, hogyan tudná a játékban tanultakat a gyermekek készségfejlesztésére fordítani. Így született meg a Sakkpalota program, ami egy egészen új módszertani megközelítéssel mozdítja elő a különböző tárgyak elsajátítását. Az egykori sakkjátékos ebben éli ki a kreativitását, olyannyira, hogy mára már nemzetközi szinten is nagykövetnek számít a témában.

 „Mindezeket nem tudnám olyan odaadással és lelkesedéssel csinálni, ha nem hoztam volna meg ezt a döntést, hogy visszavonulok a versenyzéstől.  Most már nagyon sok olyan dolgot csinálok, ami jobban foglalkoztat, és úgy érzem, hogy a sakktáblán túl, sokkal többel tudtam befolyásolni ezeket a projekteket – azt, hogy miért jó például a sakk a gyerekek számáramesélte Polgár Judit Liebhaber Juditnak az Erősebb Igen című online műsorban.

 A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi linken:

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!