„Néha magamba fordulós vagyok”

-

Jó dolog, ha az embernek ott a családja – még ha olykor eltérően is látjuk a dolgokat, és nem mindig könnyű elfogadni szeretteink döntését. Van, aki könnyen megbeszéli a problémákat, míg mások magukban tartják, és néha még a legjobb családban is kiborulnak a csontvázak a szekrényből. Scmied Zoltánnal legújabb szerepe kapcsán beszélgettünk családról, életről, elfogadásról és színházról.

Szétnézek a Centrál Színház kistermének előterében. Még mindig az imént véget ért előadás, a „magyartenger” hatása alatt vagyok. Annak ellenére, hogy kíméletlenül szembesített a magyar valósággal, mégiscsak egy igazi komédia volt, aminek a végén megjött a felszabadító érzés, hogy nincs veszve minden; még van remény, és talán képesek vagyunk elfogadni egymást olyannak, amilyen. Kíváncsisággal tele várom beszélgetőpartneremet, Schmied Zoltán színművészt, aki kis idővel később ott áll előttem sötétkék, csíkos pólójában, kabátjával a kezében. Leülünk az egyik asztalhoz…

– Milyennek látod Gyuri karakterét?

– Gyuri nagyon jól megmutatja, milyen az, amikor a gyerekünk más életet él, mint amit elképzeltünk. De annak ellenére, hogy nem igazán elfogadó, Gábor mégiscsak a fia. Rajta keresztül jól meg lehet érteni, hogy milyen dühöt és tehetetlenséget tud kihozni belőlünk az elfogadás nehézsége. Szülőként aggódunk és féltjük a gyerekeinket, és egy szülő mindig ösztönösen küzd az ellen, hogy nehezebb élete legyen a gyerekének.

Schmied Zoltán-magyartenger
Pálfi Katával a magyartenger című darabban. Fotó: Horváth Judit/Centrál Színház

– Mennyire tartod magad elfogadó szülőnek?

– Abszolút. Igaz, az ember azt gondolja magáról, hogy elfogadó, de ez sokszor nem így van, és tény, hogy nem is mindig könnyű. Sőt, néha nagyon nehéz. Magamról azt gondolom, hogy elfogadó vagyok, de ha egy olyan helyzetben kerülnék, mint Gyuri, akkor lehet, hogy nekem sem lenne olyan egyszerű. Tényleg nehéz kérdés, és az is változó, hogy bizonyos helyzetekben mennyire lehet nyitottnak lenni. Amit tehetek, hogy minél többet megmutatok a gyerekeimnek a világból, hogy lássák milyen sokfélék vagyunk. Ami viszont a legfontosabb, hogy a család – legyen az bármilyen összetételű ott legyen körülöttünk. Ha az megvan, akkor nagy baj nem lehet, még akkor is, ha hoz néhány nehéz helyzetet. Pont arról beszélgettünk itt a színházban, ha az embernek ott a családja, ha van körülötte szeretet, akkor együtt át lehet menni még a legnehezebb dolgokon is. És van remény, hogy meg tudunk változni, és képesek vagyunk elfogadni, hogy egy másik ember mást gondol a világról, mint mi.

– Te melyik típusba tartozol: aki megbeszéli a problémákat vagy aki inkább magában tartja?

– A megbeszélős szeretnék lenni, de néha még magamba forduló vagyok. Általában nem lehet tudni, hogy mi a bajom, és itt sok minden félremehet. Abban hiszek, hogy az a jó, ha megbeszéljük és nem tartjuk magunkban a problémákat, de ezt még tanulnom kell, mert hajlamos vagyok a magamban fordulásra. De már sokat fejlődtem, jobb vagyok, mint néhány évvel ezelőtt (nevet-szerk.). Néha még noszogatni kell, de tudom, hogy jobb megbeszélni, még akkor is, ha fájdalmas vagy, ha megbántjuk a másikat.

magyartenger
Részlet a magyartenger című előadásból. Fotó: Horváth Judit/Centrál Színház

– Gyuri érzékenyen reagál a darabban, amikor szóba kerül a kora. Igaz, neked még van néhány éved az ötvenig, de milyen érzéseid vannak a koroddal kapcsolatban?

– Nem érzem annyira a koromat, és ezt nem nagyképűségből mondom, hanem azért, mert az életemet úgy élem, hogy bírom még energiával, sokat tudok dolgozni, és jut időm mindenre, amit szeretek. És élvezem, hogy egyre többet tudok meg a világról. Persze az ember mindig azt hiszi, hogy valamit meg tud, de aztán rájön, hogy mégse, és próbálja tovább tanulni, hogyan működik a világ és az élet. Nekem az a fontos, hogy boldogan éljem azt a kicsi időt, amit itt töltünk, ezért a stresszt egyre tudatosabban próbálom kizárni az életemből.

– Sikerül?

– Nem (nevet-szerk.), de tudatosan figyelek, hogy minél stresszmentesebb legyen az életem. Talán nem is lehet teljesen kizárni, már csak a munkánk miatt sem, de megpróbálom úgy csinálni, hogy minél kevesebb legyen belőle. Szerencsére a munka nem a rosszfajta stresszt hozza ki belőlem, hanem inkább adrenalin és jófajta izgalom. Próbálom mindig jól érezni magam, még ha valami nehéz is vagy nem megy. Igyekszem elég időt szánni a kikapcsolódásra, sportra, és amikor van idő, elutazni és együtt lenni a szeretteimmel. Erre semmit nem sajnálok.

– A „magyartenger” azért is izgalmas, mert ugyan a darab írójával, Bíró Bencével már dolgoztál együtt korábban, Alföldi Róberttel viszont még nem. Milyen volt a közös munka?

– Egyszerre volt újdonság és nagyon izgalmas. Sok rendezését láttam, és láttam játszani is, így volt már egy elképzelésem róla. Az biztosan kiderült, hogy erősen gondol valamit és azt óriási szenvedéllyel akarja és tudja átadni. Jó volt ezt látni. Engem pont ez izgat a színházban, ha valaki szenvedélyes és hisz valamiben. Ezáltal mindannyian, akik a darabban szerepelünk hiszünk ebben a dologban. Aztán hogy milyen lesz a hatása, azt úgyse mi döntjük el, hanem a közönség. Robi szenvedélye mögött egy nagyon nagy szakmai tudás is van, ezért a közös munka nagy tanulás volt nekem. Azt éreztem, hogy még premier előtt is vannak dolgok, amelyekkel meg kell küzdenem. De Robi szakmailag és emberileg is egy olyan erőt adott nekünk, amitől nagyon megszerettük ezt a munkát.

 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!