Mintegy 10 millió afgán gyermek azonnali humanitárius segítségre szorul – az UNICEF a helyszínen marad

-

Afganisztánt évek óta a gyermekekre nézve legveszélyesebb országok között tartják számon. Csak ebben az évben több mint 500 gyermekáldozatot követeltek a fegyveres összecsapások. A lakosság fele kiskorú, a 21 millió gyermek közül minden második azonnali humanitárius segítségre szorul. Az UNICEF, amely 65 éve van jelen Afganisztánban, továbbra is 11 irodát tart fent országszerte, több mint 300 munkatársával jelenleg is életmentő szolgáltatásokat nyújt a válság által sújtott gyermekeknek és családjaiknak. 

Az elmúlt hetekben a világsajtó elsősorban az Afganisztán elhagyni igyekvők evakuálásával foglalkozott, de az UNICEF arra figyelmeztet, hogy nem szabad megfeledkeznünk az országban maradt lakosságról sem, amely az elmúlt hetek eseményeit megelőzően is a világ harmadik legnagyobb humanitárius ellátását igényelte. 

A politikai átmenet okozta bizonytalanság egy olyan lakosságot érint, amelyet a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági következményei mellett az aszály miatt fellépő élelmiszerválság és vízhiány is sújt, így készülnek a közelgő kemény télre. Afganisztánban mintegy 18 millió embernek van szüksége olyan alapvető szolgáltatásokra, mint az élelem, a víz és az életmentő oltások. 

Az UNICEF, amely 65 éve van jelen Afganisztánban, továbbra is 11 irodát tart fent országszerte, 23 nemzetközi és több mint 300 helyi dolgozója a humanitárius válság által sújtott mintegy 10 millió gyermek és családja támogatása érdekében jelenleg is életmentő szolgáltatásokat nyújt az országban. 

Afganisztánban a lakosság fele kiskorú, a 21 millió gyermek közül minden második azonnali humanitárius segítségre szorul. Bár a gyermekek a legkevésbé sem felelősek a kialakult krízisért, annak pusztító hatásai mégis őket sújtják leginkább. A gyermeket érintő erőszak példátlan: csak ebben az évben több mint 500 gyermekáldozatot követeltek a fegyveres összecsapások. Becslések szerint jelenleg az országban egymillió gyermek küzd súlyos alultápláltsággal. A WHO előrejelzése szerint ráadásul hatalmas kanyarójárvány veszélye fenyeget. Az ország súlyos belső migrációs krízissel küzd: az otthonuk elhagyására kényszerített emberek száma több mint félmillió, közöttük 230 ezer gyermek. Az oktatásból mintegy 4.2 millió gyermek maradt ki, a COVID miatti iskolazár idején 9.5 millió gyermek tanuláshoz való joga sérült.

A gyermekjogi szervezet augusztus utolsó hetében 4000 súlyosan alultáplált, öt év alatti gyermeket látott el életmentő terápiás kezeléssel. Az elmúlt két hétben 170 ezer, aszály okozta vízhiánnyal küzdő embert juttatott az UNICEF ivóvízhez, 14 tartományban pedig mobil egészségügyi klinikát állított fel, hogy továbbra is biztosítsa az egészségügyi alapszolgáltatásokat a lakosság számára. A szervezet higiéniai készleteket oszt és folytatja a csecsemők és kisgyermekek immunizálását megelőzhető halálos betegségek ellen. 

Az UNICEF hálás a helyszínen, frontvonalban dolgozó kollégáinak, akik olykor életük kockáztatásával folytatják a munkát, mert elkötelezettségük az afgán gyermekek és családjaik iránt sziklaszilárd.

Az UNICEF Magyarország adományokat gyűjt az afgán gyermekek élelmezésére, egészségügyi ellátására és – a közelgő télre készülve – meleg ruhákra, takarókra. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!