spot_img
spot_img
spot_img

Kishitűség és önbizalomhiány

-

Article Top Ad (AdSense)

A közoktatásban tanuló diákokoknak a tanulmányaik befejezéséhez közeledve gyakran tesznek fel olyan kérdéseket, melyek jövőbeli terveikre – továbbtanulás, munka, önálló élet – irányulnak. Egyes fiatalok már az általános iskolában tudják mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben. Mások az első főiskola vagy egyetem elvégzése után is csak abban biztosak, hogy mely területek állnak távol az érdeklődési körüktől. Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezető igazgatója az idei nyáron önbizalom kutatást végzett többek között a diákok döntéseit befolyásoló tényezők feltérképezésére. Mint kiderült, a megkérdezett magyar diákok közel háromnegyede próbál úgy viselkedni, ahogy azt elvárják tőlük. 

Az önbizalom mértékétől függően nem biztos, hogy őszinte válasz érkezik azon kérdésekre, melyeket a fiatalok számára meghatározó személyek tesznek fel. Bár kedves gesztus, hogy ez a korosztály odafigyel környezete érzelmeire és képes saját ambícióit háttérbe szorítani, mégis az önmegvalósításban és saját boldogságuk megtalálásában hátráltathatja őket, ha elfojtják céljaikat vagy valós gondolataikat. Bekerülve a munkaerőpiacra pedig ezen beidegződések negatív hatással lehetnek a munkavégzésre, a beilleszkedésre és más szociális készségek elsajátítására. 

kishitűség
„Fotó: Envato Elements”

„Az idén júliusban végzett – kezdetben országos, majd nemzetközi – felmérés eredményei is valamelyest alátámasztották, melyet saját magam is tapasztaltam az elmúlt 15 év alatt. A magyarok általában lassabban hoznak meg döntéseket, a saját komfortzónájukból nem szívesen lépnek ki. Ezen attitűd nem csak a munkahelyi teljesítményre koncentrálódik, de a társas kapcsolatokban is megjelenik. Nehezebben ismerkednek új emberekkel és igyekeznek az elvárt normáknak megfelelni. Ezért a gondolataikat, véleményeiket sem merik nyíltan kifejezni, vagy csak bizonyos személyek körében. A kutatás során kiderült, hogy a magyar válaszadóknak leginkább a pozitív megerősítések, a visszajelzések hiányoznak. Sokkal több pozitív visszajelzést szeretnének kapni (a magyar átlag 3,46, a nemzetközi 2,96 az 1-5-ig terjedő skálán). Ami a diákok és pedagógusok esetében még szélsőségesebb.” – mondta Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője és az Országos Önbizalomnövelde Program kitalálója. 

Az elismerő közeg a családban, az oktatási intézményben és a munkahelyen is növeli a pozitív hozadékot. Az önbizalom szintje egyénenként a kérdéses képességtől vagy adott helyzettől függően változhat. A magas szint fenntartásához azonban nélkülözhetetlen a környezetünktől kapott elismerés. Laura szerint minél magabiztosabbá válunk, annál kevésbé szükségesek a folytonos megerősítések, ezért társadalmi felelősségvállalási kezdeményezést indított, Országos Önbizalomnövelde Program néven. 

önbizalomnövelő
„Fotó: Envato Elements”

A program célja, hogy az elkövetkező három évben Magyarország lakosságának önbizalomszintje is elérje a nemzetközi átlagot. Ezért folyamatosan gyarapodó önkénteseivel ingyenes workshopokat tartanak középiskolásoknak, egyetemistáknak és álláskeresőknek egyaránt. 

„A kezdeményezés elindításához a közösségi médián keresztül próbáltam olyan hiteles, a témában érintett csapatot toborozni, akiknek tagjai önként vállalják, hogy segítik a tevékenységem. Egyedül sajnos nem tudok több helyszínen jelen lenni, be kellett látnom. Meglepődve fogadtam, hogy alig három nap alatt több, mint ötvenen jelentkeztek. Az Önbizalom nagykövetek több napos képzésen fognak részt venni, akik a saját megyéjüknek tartanak majd ingyenes workshopokat. Emellett osztályok és iskolák jelentkezését is várjuk, akik úgy érzik szükséges lenne pár órában foglalkozni a fiatalok önbizalmával” – tette hozzá. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!