spot_img
spot_img
spot_img

Jubileumi előadás a Tháliában!

-

Article Top Ad (AdSense)

Két előadás sikersorozatát is ünnepli decemberben a Thália Színház.

December 3-án a 150. előadásához érkezett az Alul semmi. A legendás film színpadi változatát 2015 októberében mutatták be, és rögtön a közönség egyik legnagyobb kedvencévé vált. A töretlen sikerű előadás, számos szereplőcserét is megért már – a darab gyerekszereplői az évek alatt felcseperedtek… 

Pindroch Csaba helyére például Ember Márk állt be. Viszont a két munkanélküli darukezelőt, akiknek a csodálatos ötlet kipattan a fejéből – miszerint sztriptízzel kereshetnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák – Szabó Győző és Nagy Viktor játssza, változatlanul.

Alul semmi
Fotó: Kállai-Tóth Anett

A produkció tehát többször megújult kicsit, hogy aztán friss lendülettel száguldjon tovább, míg végül nem marad alul semmi…

December 21-én a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban előadásuk jubilál – aznap kerül 200. alkalommal színre. A szerethető francia vígjáték két férfi főszerepét – a léha szerelmi életet élő menő építészt és a kissé balfácán, volt iskolai barátot – Pindroch Csaba és Vida Péter alakítják. A minden titkot ismerő, nélkülözhetetlen házvezetőnő szerepében Molnár Piroska, a csinos arajelöltekében – akik ráadásul mindhárman légiutas-kísérők – pedig Mórocz Adrienn, Gubás Gabi és Tóth Eszter láthatók. 

Az előadás 2013. október 5-től nevetteti a nézőket.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!