Időt kérek, nem akarok szétszakadni!

-

Érzem a stressz szorítását a gyomromban. Egy görcs az egész. Ránézek az órámra. Még csak reggel nyolc óra van, de már nyomasztanak a napi feladatok. 

Nem tudom, mi fog beleférni a mai napba, de azt igen, hogy mi nem. Tegnap este le kellett mondanom egy olyan programot, ami csak az enyém, és ami a szórakozásom lett volna. De úgy éreztem, ha ma este még az operába is elmegyek a barátnőimmel, ahelyett, hogy hazamennék és pihennék, akkor végérvényesen szétesek. Érzem, hogy elértem a tűréshatáromat, azt a pontot, amikor már azt kockáztatom, hogy a szervezetem megadja magát. Imádom a munkámat, a gyerekeimet, a családomat, a barátaimat, mindig készen állok az új feladatokra, az izgalmas kihívásokra, bármilyen programra. De amióta visszatértünk az iskolába azt érzem, hogy egyre gyűlnek a fejem fölött a feladatok, és úgy szaporodnak, mint eső után a gomba. Ha elvégzek egyet, jön utána másik három. Mintha nem is én lennék a saját időm ura, hanem mindenki más.

Az idő uralkodik rajtam – egyre jobban és jobban.

Életem nagy részében mindenféle időpontokhoz kell igazodni. Fiatalabb korunkban megmondták, mit csináljunk, hová menjünk, mikor induljunk el stb. Azt mondták jól kell tanulni, jó jegyeket kell szerezni, hogy aztán jó munkánk legyen és sok pénzt tudjunk keresni. Arra kell koncentrálni, hogy sikeresek legyünk. És persze gyorsan, még mielőtt anyává és apává válunk. Vagy utána, ha már így alakult, de akkor már számolnunk kell azzal is, hogy kevesebb lesz az időnk (de persze erre csak utólag jövünk rá). Vagy még jobban kellene beosztani az időt. De hogy? Hogyan osszuk be jobban az időnket, ha egyszerre kell anyának, feleségnek, pénzkeresőnek lenni, ha egyszerre kell szakácsnak, takarítónak, programszervezőnek, tanárnak, pszichológusnak, általános ügyintézőnek lenni?

2022-ben az a nagy kérdés, hogyan tudunk még többet belepasszírozni a napba, hogy aztán este romokba heverve nézzünk ki a fejünkből.

Ez egy intenzív nyomás, és a teljesítménykényszer együtt jár azzal is, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal, saját teljesítményünket másokhoz mérjük. Meg akarunk felelni mindenkinek: a tökéletes és mesés teljesítményszintnek, ami szorongást, depressziót, érzelmi instabilitást, és valljuk be boldogtalanságot eredményez. Ez alatt a szélsőséges nyomás alatt nem tudunk jól működni, átkapcsolunk egy robot üzemmódra, amiben már csak az elvégzendő feladatok pörögnek a szemünk előtt. Már csak a túlélésre hajtunk.

De mondjuk ki: nem tudunk megfelelni az irreális elvárásoknak.

Lehet, hogy az elvárások megfogalmazása motiválónak tűnik, és azt mondják, ha van valamilyen célunk, ha magasabbra tesszük a lécet, akkor nagyobb valószínűséggel érjük el a céljainkat. Kibírjuk az egyre nagyobb terhelést, mert az ember mindent kibír, de legalábbis annál sokkal többet, mint gondolnánk. Kibírjuk, naná. Elérjük a magasztos sikereket, az anyagi javakat, a státuszt. Halmozunk mindent. De ez egy idő után kiégéshez vezet. Fojtogató. A gyomrunk folyamatosan összeszorul és hányinger kerülget.

Ahogy most itt ülök reggel az ágyon, azon tűnődöm, vajon a rám nehezedő nyomás és időkényszer mennyiben külső, és mennyiben generálom magamnak én. Fontos odafigyelni arra, amit mások várnak el tőlem, de az is, hogy én mit várok el magamtól. Időnként jót tesz az a nyomás, amelyet magamra helyezek, hogy sikeres legyek mindenben, amire időt és energiát fordítok, hiszen azért teszem, mert szeretem csinálni és élvezem. Végül is, ha magasabb mércét állítok fel magamnak, azt jelenti, hogy hiszek magamban (még akkor is, ha senki más nem). De a nyomás, ami alá helyezem magam ennek érdekében, az néha tényleg agyonnyom. Sőt brutális tud lenni, és arra késztet, hogy egyetlen huszonnégy órába belezsúfoljak mindent, hogy aztán öt órát aludjak, és másnap újra kezdjem az egészet.

De mi történik, ha a dolgok ennyire felpörögnek? É amikor az emberekre ekkora nyomás nehezedik? Megmondom. Felrobbannak. De én nem akarok felrobbanni, ezért szelektálok, és most lemondtam egy programot – még úgyis, hogy tudom, mennyire élvezném. De kell a pihenő. Hogy holnap és holnapután tovább tudjak pörögni. Mert még nagyon sok izgalmas dolog vár rám, amit mind ki szeretnék élvezni…

 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!