Debrecen újranyit!

-

Debrecen szociális és kulturális intézményei, múzeumai, turisztikai egységei, valamint sportlétesítményei kialakították azt a protokollt, amellyel egy fokozatos és az egészségvédelmi szempontokat maximálisan szem előtt tartó nyitást irányoznak elő.

„A magyarországi oltási stratégiának köszönhetően elérkezett az a pillanat, hogy fokozatosan, a megfelelő egészségvédelmi szabályok figyelembe vétele és betartása mellett, de elkezdhetünk visszatérni a megszokott, normális életünkhöz. Óvatosságot kérnék a debreceniektől a nyitással kapcsolatban, hiszen nem győztük le a járványt, nem szűnt meg a koronavírus által okozott veszélyhelyzet, éppen ezért mindenkit megkérek, hogy az egészségbiztonsági előírásokat maximálisan tartsa be. A nyitó intézményeknél kérni fogjuk a védettségi igazolványt, mert a jelenlegi egészségügyi helyzetben ez szolgálja az ott dolgozók és a látogatók biztonságát” – hangsúlyozta Papp László polgármester.

A városvezető hozzátette: a kulturális intézményeknél fokozatos nyitás lesz, ezeken a helyeken a létszámot is korlátozni fogják.

„Az utóbbi hónapokban a kultúra nagyon korlátozottan tudta életét élni a városban, de azt gondolom, hogy intézményeink gondoskodtak arról, hogy Debrecen ne maradjon élmények nélkül. Az online programok, kirakatkiállítások formájában igyekeztünk életben tartani a kultúrát és természetesen készültünk arra a pillanatra ami most végre elérkezik” – mondta el Puskás István alpolgármester.

A debreceni kulturális intézmények kezdetben csak az alapszolgáltatást biztosítják. A kulturális rendezvényeket, gyerekfoglalkozásokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat későbbre terveznek. Minden intézmény esetében – egyedileg meghatározott formában – korlátozva lesz a látogatói, illetve néző szám, a biztonságos távolságtartás érdekében.

Debreceni intézmények nyitási menetrendje

  • Május 1-jén megnyílt az Agóra, a Nagyerdei Kultúrpark, a MODEM és a Déri Múzeum
  • Május 3-án nyitott a DEMKI és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár
  • Május 10-én a Csokonai Színház első előadása a Hamlet lesz a Nagyerdei Stadionban. Beltéri előadást május közepére terveznek, pünkösd hétvégéjétől találkozhatnak a debreceniek köztéri kulturális akciókkal, mini előadásokkal, koncertekkel
  • Május 11-én adja első, élő koncertjét a Kodály Filharmonikusok Debrecen a Kölcsey Központban
  • Május 13-án nyit az Apolló Mozi és a Kölcsey Központ Bényi-terme
  • Május 30-án gyereknapon nyit a Vojtina Bábszínház
  • Június 5-én koncerttel nyit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad
  • Június 8-án kezdetét veszi a Nyári Színházi Esték programsorozat

Megnyitottak a város fürdői

„Az Aquaticum minden részében és a Lycium Hotelben a szolgáltatásokat igénybe vevők – beleértve a gyógyászati célból érkező vendégeket – csak védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe a vizes szolgáltatásokat. A 18. életévét be nem töltött, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégek csak akkor látogathatják az intézményeket, ha védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt személy felügyelete alatt érkeznek” – mondta el Kocsik-Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

  • A termálfürdő és a mediterrán élményfürdő megnyitott
  • Az Aquaticum Hotel az üzleti és oktatási céllal érkezők mellett május elsejétől szabadidős célú vendégek számára is nyitva
  • A Hotel Lycium május 3-án nyitott
  • A strand az időjárás függvényében május 15-én nyílik

A Sportuszoda május 1-jétől idősávos formában megnyílt a lakosság számára is, a Jégcsarnok viszont egyetlen napra nyithat: május 1-én délutáni közönségkorcsolyázási blokkal zárják le a jeges szezont.

A Sport Hotel is fogadja immár az üzleti célú vendégek mellett a turistákat is, természetesen a védettségi igazolvány figyelembe vételével. A sportrendezvényekkel kapcsolatban folyamatos konzultáció várható a sportági szakszövetségekkel.

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!