spot_imgspot_img
spot_img

„A jelenlegi célunk: még ha veszítünk is bármelyik vitában, az ellenfél vért izzadjon”

-

Article Top Ad (AdSense)

Balázs Julianna és Törőcsik Lili 2021-ben az „újonc” kategóriában elsők lettek az Oxford Schools nemzetközi vitaversenyén. Idén a „Second Language” kategóriában is győzni tudtak, ami egyedülálló a verseny történetében. Felkészítő edzőjükkel, Balázsy András vitatrénerrel beszélgettünk.

Egy apró belvárosi könyvesboltban, a lehető legjobb helyen találkozunk. Bámészkodva elsétálok a roskadozó könyvespolcok mellett, miközben fél szemmel a kertbe vezető kijáratot keresem. András már az egyik asztalnál vár rám kávéjával, előtte nyitva a laptop, látszik, érkezésem előtt még kihasználta az időt és dolgozott. Kíváncsian ülök le vele szemben…

– Az Oxford Schools a világ egyik legrégebbi vitatársasága, az 1823-ban alapított Oxford Union által szervezett középiskolásoknak szóló vitaverseny, amelyen az általad felkészített két fős csapat Balázs Julianna és Törőcsik Lili tavaly és idén is nyerni tudott. Mit gondolsz, mi volt a sikerük titka?

– Először is, nagyon tehetségesek, és nagyon jó páros. Tökéletes közöttük a kémia és nagyon jól kiegészítik egymást. Lili nagyon meggyőzően és hatékonyan érvel, Julcsi nagyon jól szervezett és logikusan látja az egész szituációt. Nagyon jól összefoglal, tökéletesen vonja le a következtetéseket. Igyekszem őket hatékonyan felkészíteni, ami a legtöbb esetben sikerült is, de emellett nagyon-nagyon szorgalmasak is. Ez nagyon fontos.Komolyan veszik és élvezik az egészet. Hallatlan élmény velük dolgozni.

– Miből lehet látni, hogy valaki tehetséges a vitázásban? Egyáltalán kiből lesz jó vitázó?

– Már az első találkozásnál nyilvánvaló volt, hogy mindketten okosak, és volt egy alapszintű intelligenciájuk. Julcsi már ab ovo szervezett és struktúrált formátumban beszélt. Lilinek pedig a kezdetek kezdetén elképesztő stílusa volt. Nyilván ekkor még nem voltak kifejezetten jók, de látszott, hogy rendkívül tehetségesek. Az nagyon fontos, hogy belássuk, nem mi vagyunk a bölcsesség kútfeje és mindig van mit tanulni. Néha kutyakötelességünk ellesni mások legjobb taktikáját és alkalmazni, illetve felismerni, hogy amit eddig csináltunk az nem volt jó. Ebből mi a csapatban előnyt gyártottunk.

Rutinosan lessük a legjobb hatásokat és azonnal alkalmazzuk őket.

Azonnal, szemrebbenés nélkül ott hagyjuk, amit eddig használtunk és nem működött. Kifejezetten támogatom a vitázókat is abban, ha úgy gondolják, valamit nem jól csinálunk, valami nem maximálisan hatékony, akkor szóljanak, és változtatunk. Mert az, hogy egy bizonyos módon oktatok valamit, nem jelent semmit. Mindössze annyit jelent, hogy eddig azt hittük az működik a legjobban. De ez nem feltétlenül a lehető legjobb módszer, különben a világ még mindig ugyanott tartana. Ezt a tanulságot ők is megtanulják. Folyamatosan tanulnak a hibákból és így tudnak javítani a teljesítményen.

vita-Törőcsik Lili
Fotó: Balázs Edit

– Mit csinál a vitaedző? Hogyan készíted fel a fiatalokat?

– Az angolul zajló ún. coaching session-ök keretében rendszerint röviden beszélgetünk egy témáról. Sokszor még a session előtt kiosztok egy-egy cikket és videót, amelyek egy bizonyos témakörröl szólnak, például az ukrán helyzetről vagy éppen egy aktuális popkultúrális dologról, mint Will Smith pofonja az Oscar gálán. Ezután néhány perc alatt össze kell hozni egy szabályos, szerkezetileg felépített esszét, majd 1-2 percet kapnak, hogy ugyanerre a beszédre reagáljanak. Ezt követően elkezdünk vitázni. Kapnak egy tételmondatot, és a vitázás kontextusában megtanulják ezt a bizonyos témakört.

Vannak ún. Prepared motion-ök, amelyekről előre lehet tudni, hogy lesznek a versenyen. Általában pár hetünk van arra, hogy ezekre felkészüljünk. Arra szoktam kérni a versenyzőket, hogy mindennap olvassák a nemzetközi sajtót. Amikor kutatómunkát végeznek, akkor mindennek utánanéznek és képviselni tudják az érveiket, és így sokszor komoly szakértői tudásra tesznek szert. Nálunk egyáltalán nem arról van szó, mint egy normál iskolában, hogy fél vagy egy évig foglalkoznak egy adott témakörrel, hanem nagyon nagy intenzitással tanulnak meg témákat, és aztán képesek lesznek kontextusban látni ezeket.

– Hogyan lehet jól érvelni?

– Meg kell tanulni a pro és kontra érveket. Ez azt jelenti, hogy kénytelenek az ideológiai spektrum minden oldaláról megközelíteni az egész témát, ami szerintem nagyon egyedi, mert mind a két oldallal tudni kell valamennyire azonosulni. Megtanulják, hogy minden mellett lehet érvelni, megtanulják, hogyan kell beazonosítani a propagandát, hogy átlássanak az álhíreken. Ezek rettentően fontosak.

– Vagyis nem csak vitázni és érvelni tanulnak meg…

– Sok mindent megtanulnak: hogyan kell beszédeket írni, hogyan kell előadni, hogyan tudnak meggyőzők lenni. Megnő a tárgyi tudásuk, megtanulnak gyorsan reagálni, gondolkodni, és megtanulják képviselni a saját érdekeiket. Nem félnek attól, hogy felálljanak és szembenézzenek azzal, aki kiadja nekik az feladatot, és azt mondják rá, hogy nem. Ők erre képesek. Amikor nem vitáznak, akkor is szorgalmazom, hogy hasznosítsák ezeket a megoldásokat a mindennapi életben, és ez meg is történik.

A vitázás nagyon megváltoztatja az agyműködést, minden felgyorsul és kiélesedik.

Igyekszem azt is megtanítani nekik, hogyan tudnak gyorsan, nagyon jó dolgozatot írni. Sok ilyen trükk van, ahogy arra is, hogyan lehet villámsebességgel olvasni. Ezeket nem teszem kötelezővé, mert nem akarok mindent előírni. Csak elmondom, hogy milyen lehetőségeik vannak. Ők döntenek, hogy használják-e.

– Ez a tudás nagyon jól jönne minden gyereknek.

– Ezek a gyerekek már nem fognak csendben pislogni és bólogatni a bölcsességre. Hanem átgondolják, és azt mondják, hogy ez nem így van. Ami szerintem nagyon fontos Lili és Julcsi esetében, hogy sok lány olyan helyzetben nő fel, hogy nem áll ki az érdekeiért. Mert amikor kiáll, akkor közlik vele, hogy inkább ne hangoskodjon. Ezt elfogadhatatlannak tartom.

Amikor valakinek sikerei vannak, mint Lilinek és Julcsinak, akkor igenis álljon ki és ismerjék el őket.

És nem kell emiatt szerénynek lenni vagy rosszul érezni magukat. Szerintem kifejezetten jó látni két lányt, akik megtanulnak szervezetten, intelligensen kiállni magukért. Ez rendkívül fontos. Biztosan tudom, hogy az egyik oka annak, hogy a nők alacsonyabb fizetést kapnak az az, hogy sokat közülük arra tanítottak, hogy legyen szerény és ne követelje ki magának a fizetésemelést. A férfiak ezt inkább megteszik. De, amikor a lányok is megtanulták, hogy igenis oda kell menni és kikövetelni a jussukat, akkor ez hosszútávon nagyon hasznos lesz nekik. Erre is a vitázás tanítja meg őket.

– Magyarországon mennyire jár gyerekcipőben a vitázás?

– Hála a lányoknak szerintem ez most éledőben van. Támogatom a vitázóimat abban, hogy a saját iskolájukban, környezetükben hozzanak létre vitaklubokat. Ez már meg is történt, és rajtuk keresztül kezd épülni a magyar vitakultúra. Látják ennek a jelentőségét, alkalmazzák a metodikámat, és közben próbálnak javítani rajta. Mert ez nem arról szól, hogy csak az a jó, amit én mondok, hanem elkezdtünk valamit és abból lesz valami sokkal jobb.

– Más országokban hogyan néz ki ugyanez? Milyen más lehetőségeik vannak ott a gyereknek?

– Hollandiában gigászi vitaakadémia van egy egész edzői karral. Hatalmas büdzséjük van. Ott nem probléma, hogy ezer euróért befizeted a gyereket egy vitaakadémiára, és aztán az edzőkkel különböző versenyekre menjen. Itthon ezt nem tudod sem előadni, sem megoldani. Most azon is dolgozunk, hogy szponzort találjunk,és beinduljon egy tradíciója annak, hogy cégek szponzorálják a világbajnokságot. Egyelőre online van a világbajnokság, de volt már Mexikóban és Thaiföldön, ahová nagy pénz kijutni. Tegyük fel, hogy van öt tehetséges vitázó, akiknek a szülei kénytelenek lennének finanszírozni egy kéthetes utat. Miközben ez a nemzeti válogatottunk.

Szerintem sok olyan cég vagy akár ügyvédi iroda van, akik számára később hallatlanul értékesek lesznek ezek a vitázók. Ezért ezt szponzorálni nagyon értékes és jelzésértékű gesztus lenne. Angliában egyébként a legtöbb helyen alap a vitázás. Rengeteg verseny van, ahová el tudnak jutni vonattal, busszal, autóval. Nekünk viszont el kell jutnunk Prágába, Szlovéniába vagy Koppenhágába. A repülő nem egy nagy tétel, de három-négy napig ott lenni az már magyarországi körülmények között van, akinek nagy dolog. Egy évben az egy jó szám, ha minimálisan három, de inkább négy személyes jelenléttel bíró vitaversenyen ott tudunk lenni, és mellette minimálisan öt-hat online versenyen részt veszünk, hogy mire eljön Oxford vagy az ICYD (International Competition for Young Debaters), akkor mindenki úgy ki legyen fenve, mint egy éles kasza. Akkor mindenki jó eséllyel indul. Kicsit olyan ez, mint az élsport. Hiába van rengeteg tehetséged, ha nem gyakorolsz rá, akkor nem teljesítesz olyan jól.

– Néhány héttel ezelőtt éppen az előbb említett Koppenhágában voltatok egy versenyen, ahol ismét jó eredményeket értek el a versenyzők. Miben volt más az a verseny?

– A debate, vagyis a vitázás az angol nemzeti kognitív sport. Mára az egész világon jelen van, Ázsiától az amerikai kontinensig. Ázsiában Kína és Szingapúra két debate nagyhatalom, de Malajziában, Vietnamban, Pakisztánban és Sri Lankában is nagyon jó csapatok vannak, ahogy Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban is. Angliában brit parlamenti vitázás van (British Parliamentary Debate), ahol két fős csapatok indulnak. Dániában ehhez képest a World Schools formátum volt, ahol három-öt fős csapatok indulhatnak. Most a Nordic Schools Debating Championship elnevezésű versenyen voltunk, ahová két négyfős csapattal érkeztünk. Az egyik csapat egy hajszállal csúszott le a negyeddöntőről, a másik viszont bejutott a negyeddöntőbe, ahol Hollandia nemzeti válogatottja ellen veszítettünk, akik végül megnyerték a versenyt.

– Melyek a magyar válogatott sajátosságai és erősségei?

– Szerintem nagyon jó a felosztása a sajátos képességeiknek. A témákban valamennyien másban erősek, és minden témakörnek megvannak a specialistái: külpolitikai témákban Veres Szabolcs, szociális dolgokban Törőcsik Lili, közgazdasági és pénzügyi témákban Balázs Julcsi és Vass Ádám, és Telek Johannának több erőssége is van. A World Schools formátumú vitában egy csapat összesen négyszer beszél, a brit formátumban csak kétszer. Az első beszéd valamivel lassabb, de ez is egy nagyon szabályos, szakszerűen felállított beszéd. Egy harmadik ehhez képest pörög, az azt előadó versenyző már mindenre reagál, méghozzá villámgyorsan. Ez Julcsi specialitása, ő olyan, mint fénysebesség. Hatalmas élmény látni őket a versenyen, és fantasztikus ilyen rettentően okos gyereket maximalizálni. Azt nem tudom, milyen lehet egy átlagos képességű gyereket, de amikor egy nagyon okos gyerekből hozod ki a legtöbbet, akkor csak ámulsz.

vitázás-vita-világbajnokság
Fotó: Balázs Edit

– Említetted, hogy sok minden el lehet lesni más országok csapataitól. Milyen sajátosságai vannak a vitázásban az egyes nemzeti csapatoknak?

– Jelen pillanatban a legjobb nemzeti csapatok Szingapúr, Kína, Hollandia, és Kanada. Kína nagyon gyors és struktúrált. Európában lassabb a vita, szerkezetileg kevésbé megkötött, míg az amerikaiak és a kanadaiak valahol a kettő között vannak. Rendkívüli hálával tartozom Loke Wing Fatt-nek, aki a kínai nemzeti válogatott felkészítője és Kína teljes vitaprogramjának feje. Nagyon jól megértjük egymást, és a csapatával már többször készültünk közösen egy versenyre. Nagyon szívesen és önzetlenül segít mindig. Egyik alkalommal elmondtam neki, az a célom, hogy Magyarországon felépítsem a vitakultúrát, és nagyon hálás lennék, ha ebben segítene. Azonnal rendelkezésre állt, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Remélem, pár héten belül ismét lesz közös programunk, de a szingapúri csapattal, az angolokkal, a csehekkel, horvátokkal, holland és izraeli edzőkkel is építem a kapcsolatot.

Oxford Schools Debate-vita
A képen az Oxford School vitaverseny győztes csapata Balázs Julianna ésTörőcsik Lili, illetve a másik döntős csapata Teleki Johanna és Benjamin Amir

– Hamarosan jön a világbajnokság. Hogyan készültök, és mire számítotok?

– Augusztusban lesz a világbajnokság Hollandia rendezésében, de még online lesz. Néhány héttel ezelőtt azonban a holland csapat edzője meghívott minket is, hogy Anglia, Németország, Hollandia és még jó néhány más ország csapatával közösen elmenjünk Prágába a világbajnokság idejére. Noha Hollandia rendezi, Prágában lesznek a csapatok. Így mi is ott leszünk és onnan fogunk vitázni. Ennek egy remek szociális aspektusa lesz, amelynek köszönhetően nőni fog a kapcsolatépítés és a vitakultúra.

De mi nem azért megyünk ki a világbajnokságra, hogy részt vegyünk, hanem azért, hogy megnyerjük.

Ez nem feltétlenül valószínű, de nagyon is lehetséges. A jelenlegi célunk, még ha veszítünk is bármelyik vitában, az ellenfél vért izzadjon. Nyilvánvalóan bármi megtörténhet, és sok függ attól is, hogy milyen tételmondatot kapunk.

– Te hogyan kerültél kapcsolatba vitázással, és hogyan lettél vitaedző?

– Az Egyesült Államokba jártam egyetemre, ott találkoztam a vitázással. Viszonylag későn kezdtem, de rövid időn belül egész jó lettem benne. Egyetem után azonban hosszú ideig nem foglalkoztam vele. Jogi egyetemre mentem, majd jogászként dolgoztam az Egyesült Államokban, és amikor hazajöttem, jó ideig még mindig nem ezzel foglalkoztam. Aztán egy nagyon jó barátom javasolta, hogy jelentkezzek a Milestone Intézetbe, mert azt gondolta, hogy jó mentor lennék. Jelentkeztem is, majd pár nappal később említette, hogy debate coach-ot is keresnek, és kérdezte nem ismerek-e valakit. Mondtam, hogy az egyetemen vitáztam, benne voltam az egyetemi csapatban. Az interjú után engem választottak. Egyébként azért is jelentkeztem debate coach-nak, mert az egyetemen messze a vitázásból tanultam a legtöbbet. Nem az egyetemi kurzusokból. Az, amit pár év alatt tanultam a vitázásból sokkal többet ért, mint bármi más. Szerintem látszik a vitázókon is, hogy mennyire hasznos ez számukra. Gondoltam ezt jó lenne átadni…

Balázsy András azóta megalapította saját vita akadémiáját, a Hungarian Multirole Debate Academy-t, amelyről itt tudhatsz meg többet: infohmdacademy@gmail.com

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!