3 szuper kiállítás, amit októberben látni kell!

-

Ez az ősz sem múlhat el úgy, hogy klasszabbnál klasszabb kiállításokat ne nézhetnénk meg. Októberben három olyan különleges kiállítást is megtekinthetünk, amelyre párunkkal, barátainkkal vagy akár családunkkal is ellátogathatunk. Lássuk, melyek ezek!

1. A divat nevében

Soharóza – Keleti blokk c. előadásának jelmezei (Fotó: a szerző saját képe)

Az idei Design hét alkalmából a törökbálinti MaxCity emeleti kiállítótermében egy egészen különleges és kihagyhatatlan kiállítás nyílt. A kiállított tárgyak valójában színpadi jelmezek. Olyan extravagáns ruhakölteményekről van szó, melyek a magyar Soharóza énekesegyüttes és színházi társulat tagjai viseltek „Keleti blokk” című előadásukban. A PAUSE nevű kiállításon a ruhák valóban egyedinek számítanak, magyar tervezők munkái, akik kifejezetten erre az előadáshoz készítették a jelmezeket. Olyan, mintha csak Alice csodaországban világába csöppennénk.

A kiállítás megtekinthető a Design hét végéig, vagyis október 16-ig. Érdemes hát még hétvégén ellátogatni.

2. Kockákból született álom

A Szfinx (Fotó: a szerző saját képe)

Talán nincs olyan gyermek, aki ne szeretne legózni. Ahogy kevés olyan felnőtt van, akit ne csábítana nosztalgiázásra egy LEGO® kiállítás. Nathan Sawaya lego-művész egymillió kockából mintegy 100 műalkotást hozott létre, melyek megtekinthetőek a budapesti Komplex épületében. A kiállított darabok között olyan híres képzőművészeti alkotásokat találunk, mint például Leonardo Mona Lisája, Hokusai Nagy hulláma, Michelangelo Dávid szobra vagy épp Klimt híres Csók jelenete. Emellett megtekinthetjük a világ 7 csodájának számító Szfinx szobrot és az Athéni Pantheont is. De hogy a kicsik se unatkozzanak a sok művészettörténeti alkotás között, a kiállítás egyik része már a dínók birodalma. Itt találkozhatnak a híres T-rex legókockákból kirakott csontvázával.

Az Art of the Brick című kiállítás megtekinthető 2023 január 31-ig.

3. Ki a szabadba!

Habsburg Ottó élete képekben (Fotó: a szerző saját képe)

Nincs is jobb egy kellemes őszi sétánál a városban. Főleg, ha mellette egy remek szabadtéri kiállítást is megtekinthetünk. A Várkert Bazár idén ősszel is gondoskodott arról, hogy a látogatók a szabadban is élvezhessék a kultúrát. A Habsburg Ottó életének fontos állomásait bemutató fotókiállítás képeit nézegetve megelevenedik a múlt és egy olyan ember portréja, akinek nevéhez sok olyan cselekedet fűződik, mely meghatározta a rendszerváltás időszakát. Ilyen kezdeményezés volt például az 1989-es páneurópai piknik is, mely nagyban hozzájárult az ún. Vasfüggöny felszámolásához.

A szabadtéri kiállítás megtekinthető 2022. december 1-ig.

Ez is érdekelhet:

Egy nem hagyományos kiállítás a Műcsarnokban!

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!