spot_img
spot_img
spot_img

Újabb legendás járművet mutatott be a Volánbusz

-

Article Top Ad (AdSense)

A felejthetetlen „Nejlon Piroskán”, azaz a teljes egészében felújított, hetvenéves Ikarus 30- ason kívül nagy népszerűségnek örvendő veterán járművek és különleges programok várták a közlekedés szerelmeseit a mai napon Hatvanban, a Volánbusz által szervezett idei retrónapon.

A már hagyományosnak tekinthető események mellett az idei retrónap fő attrakciója kétségtelenül a – Volánbusz értékmentési programjának köszönhetően teljesen rendbe hozott – Ikarus 30-as volt a hatvani Volán-telephelyen (Bercsényi út 82.). A „Nejlon Piroska”-ként is ismert típus volt az Ikarus első tömegesen gyártott járműve; a II. világháború utáni évtizedben a kistelepülések ezreit ezek a buszok kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mégis a hatvani rendezvényen újra bemutatott példány maradt mára az egyetlen működőképes darab az országban. A Vértes Volán valamikor 2000 körül mentette meg ezt a példányt az enyészettől, fel is újították, a tárolásához azonban nem mindig tudtak fedett helyet biztosítani, ezért az állapota megint nagyon leromlott, mire – két évtized után – a Volánbusz zalaegerszegi szakembereinek kezébe került. A gondos restaurálásnak köszönhetően minden autentikus elem visszakerült a helyére, és a legendás autóbusz újra a régi fényében tündököl – a nagyközönség legnagyobb örömére.

A másik főszereplő, az Aeropark Repülőmúzeum gyűjteményének legújabb repülőtéri autóbusza, az emlékezetes “Centrumbusz” is erősen kapcsolódik a Volánbusz értékmegőrzési programjához, hiszen 1985-ben az busztársaság ezzel a vadonatúj típussal erősítette a frissen átadott Ferihegy 2 terminál új dimenziót jelentő szolgáltatásait. Az Ikarus gyár külön erre a célra tervezte és 260.32R típusjelzéssel látta el az elegáns megjelenésű autóbuszokat, melyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat és az elsők között hordozták a Volánbusz legendás “hamburgeres” emblémáját.

Fotó: Volánbusz

Az utasok kényelmes távolsági üléseken foglalhattak helyet sötétített ablakok mögött, a jármű hátuljában elhelyezett nagyméretű csomagtárolóban pedig poggyászaikat is el tudták helyezni. A rendezvényt megnyitó sajtótájékoztatón az autóbusz kapcsán szó esett arról is, hogyan hatott egymásra a nyolcvanas években a Volánbusz, a Ferihegy 2-es Terminál és a Malév arculatának története, amely egyben a modern hazai vállalati vizuális kultúra hajnalát is jelentette.

Természetesen a hatvani retrónapon a „Bikarus” becenévre hallgató, nagy népszerűségnek örvendő emeletes autóbusz is ott volt, amely ugyancsak a Volánbusz értékmentési programjának keretében újult meg öt évtized elteltével. (A felújított Ikarus 556-os is Hatvanban „mutatkozott be”, 2022. április 30-án.) A Volánbusz nosztalgiaflottájának ikonikus darabjai mellett számtalan veterán jármű, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítás várta az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódóan a hatvani vasútvonalon a Mátra InterRégióban egy BDVmot, azaz a Hernyó közlekedik, (amely korábban a váci elővárosi vonalon teljesített szolgálatot), így a MÁV- Startnak köszönhetően Ganz-motorvonat család egy tagjával lehet utazni a mai napon.

A hatvani retrónap programsorozata idén egy rendhagyó kiállítással is kiegészült a Galga Moped Klubnak köszönhetően, amely tagjai révén közel 200 – az egykori KGST-tagállamokban készített – motorkerékpárból álló-gyűjteménnyel büszkélkedhet a Rigától kezdve a Babettán át egészen a Pannóniáig. Az aszódi székhelyű hagyományőrző egyesület a retrónapon féltucatnyi Simson motoron keresztül mutatta be a Magyarországon annak idején legelterjedtebb és legkedveltebb motorkerékpár- márka történetét és főbb típusait. (A sort egy Suhl SR2-es nyitotta 1967-ből, de többek között Star, Schwable és Enduro is része volt a motormustrának.)

A tavalyi retrónapon is látható volt Horváth Richárd hatvani járműgyűjtő polgármester veteránautó-gyűjteményéből néhány darab, idén viszont már közel húsz személygépkocsit állított ki – különböző évjáratú Ladákat, Wartburgokat –, s volt közöttük Volga, Polski Fiat és Trabant is. A legrégebbi autó egy 1918-as évjáratú, legendás Ford T-modell volt. (Ez a modell magyar szempontból is jelentős, mivel tervezői csapatában két magyar autókonstruktőr is dolgozott: Galamb József és Farkas Jenő.)

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!