Ahogy régen sokan nevezték: rudoncukor -nagy sláger volt a krumplicukorral, a medvecukorral, és a törökmézzel egyetemben. A vurstliban és egyéb vigadalmak helyszínének elengedhetetlen kelléke volt. A mai napig szinte bárhol felbukkanhatnak az utcán, főleg kirakodó vásárokon, falunapokon. A legnagyobb sláger persze még mindig a vattacukor!
Azért szeretjük, mert…
Gyerekkorunk kedvence, és megunhatatlan. Elsősorban mert édes. De a leginkább megkapó benne, hogy egy vicces édességről van szó. Rendkívül mulatságos ahogy készül. Én a mai napig képes vagyok tátott szájjal figyelni, ahogy a „selyemfonalak” rétegről rétegre rákerülnek a pálcikára, és egyre csak nő, duzzad a finomság. Ahogy a vattacukor árus pörgeti, tekeri, egy libbenő édes- pajkos felhő kerül a rúdra, miközben pattog a cukor, és az égett szirupos illatokkal egybekötve egyszer csak elkészül az, amiért ott toporogtunk.
Mikor végre megfoghatjuk és magunkénak tudhatjuk, elégedetten gyönyörködhetünk benne, mosolyt csal az arcunkra. Egyszerűen egy olyan édes élmény, mely által kortól, nemtől függetlenül, életörömmel, életigenléssel tölti el a lelkünket. Még mielőtt megízlelnénk, egyszerűen csak mámorosan figyeljük, ahogy libben a kezünkben, mint egy lágyan hussanó szellő, légiesen terpeszkedik.
Vattacukor evésen innen és túl
Eljön a pillanat, amikor letépünk egy darabot. Örömmel szakítunk le egy vattaszerű falatot, és lehunyt szemekkel ízlelőbimbóinkra bízzuk a további élményeket. Képzeljük el…ugye alig várod, hogy megtörténjen. Az élmény magáért beszél! Összetapad a száj, ragad minden. Az ujjainkon formát vesztett töppedt maszat, a tenyerünk pedig olyan, mint Pókemberé. Bármire felmászhatunk – annyira tapad. De akkor megtörténik az, amit sokan utálnak. A velünk lévő emberi egyedek igényüket fejtik ki a vattacukrunk iránt. Csak megkóstolom…és már nyúlnak is hozzá. Ez az a pont, amikor mindenki olyan lesz, mint egy ragasztó. Élvezve a cukor olvadását, maszatországban érezzük magunkat, de ez ott és akkor senkit nem érdekel, mert falhatjuk a vattacukrot.
Tudományos tézis
Senki nem is gondolná, hogy a vattacukor tulajdonképpen a gasztronómia csúcsa. A különféle konyhatechnológiák és trendek jönnek mennek, de az, hogy az alapanyagok hogyan működhetnek különféle behatásokra, az maga a professzionalizmus. Az is meglepő lehet sokaknak, hogy egy magyar embernek – Kürti Miklósnak köszönhető mindez. „Úgy gondolom, a civilizációnkra nézve szomorú, hogy míg meg tudjuk mérni, és meg is mérjük a Vénusz légkörének hőmérsékletét, fogalmunk sincs, mi megy végbe a szuflé belsejében.” Az általa indított gondolatiságból eredeztethető, az úgynevezett molekuláris gasztronómia.
Vattacukor – a molekuláris gasztronómia előszele
Ezt most bonyolult lenne elmagyarázni… A kristálycukor szerkezetét egy egyszerű hevítési eljárással megváltoztatják. A nagyjából 160-190 fokra hevített cukor molekulái meglazulnak, és megnyúlnak, aztán ahogy lehűlnek újra megszilárdulnak. Molekuláris szinten befolyásoljuk az alapanyagot. Ennek köszönhetően viszont szinte csak a fantázia szabhat határt annak, mit kezdünk vele. Színezhetjük bárhogy, formálhatjuk kedvünk szerint és ez által a mai vattacukor kínálat még viccesebb és még szerteágazóbb, mint valaha. Egy kulináris varázslat, mely roppant egyszerű, de mégis boldoggá teszi az embereket.
