spot_img

Velence körben, két keréken

-

Article Top Ad (AdSense)

Van néhány hónapunk arra, hogy élményeket gyűjtsünk. Lehet semmit tenni, pihenni, láblógázni, vagy tekerni és közben élményeket gyűjteni. Az viszont kétségtelen, hogy egy élménynél jobb a több. Főleg akkor, ha mindezt egy nap alatt megélheti az ember. Erre az egyik legalkalmasabb lehetőség a Velencei-tó körbe bringázása.

Fotó: Flickr

Miért is kihagyhatatlan

Egyszerűen egyszer nem elég. Végül is aki a tekerés élményét szeretné megkapni, egy szuszra letekerheti a távot. Még egy napjába sem kerül, mivel összesen 33 kilométerről van szó. Tehát néhány órácska leforgása alatt, kényelmes tempóban is sima ügy, még a gyakorlatlan kerekezők számra is. Persze azért az izmok és az ülőgumók megérzik a kihívást! Akik viszont gyakorlott talppal és kiképzett izmokkal tolják végig a távot, valójában csak egy kis testmozgás. Ha viszont bámészkodólag tekerünk, s meg megállva rácsodálkozunk a rejtett kincsekre, sokkal hosszabb időt is igénybe vehet.

Fotó: Flickr

A legnagyobb előnye persze az, hogy roppant közel van a fővároshoz, sőt még bringát sem kell magunkkal vinni, mivel a tó körüli települések felkészülten várják a turistákat, bringázni vágyókat. Több helyen is találhatunk bicajkölcsönzőt, amik kedvező áron sorakoztatnak fel többféle kétkerekű alkalmatosságot.

Fotó: Flickr

A táj csodálatos

Az egész tó körül végig vezető bicikliút kényelmesen kanyarog végig a tájon. Hol bevezet a nosztalgikus vízparti épületek közé, hol a part mentén kalauzol. Bárhol is gördülünk, álmélkodva szemlélhetjük a déli part turizmusra épülő vidám szolgáltatóit, vagy az északi part dombjainak vonulatait. Az meg egyenesen felejthetetlen, mikor a nádasokból brekegő békák hangja mellett suhanunk, s fel- felrebben egy madár. Megállva néha rácsodálkozhatunk a tó tükrében megpihenő felhőkre, a ringatózó víztükör fenséges nyugalmára, és közben hallhatjuk a ringatózó nád lágy suttogását.

Fotó: Flickr

Velence ahol tekerni érdemes

Velence néhány éve felújított korzója azok számára jelenthet élmény, akik szeretik a zsongást, a strand hangulatot, a büfék körül nyüzsgő emberket. A mesterségesen kialakított homokos part, a vizibiciklik, és a pancsoló népek igazi strand hangulatot adnak. A tó ezen részén egy vizisí látványa is jópofa szórakozás lehet, illetve megállhatunk egy kis büfézésre is. Tovább haladva az északi oldalon elroboghatunk egy kemping mellett, bár ha tényleg szeretnénk hangulatba jönni érdemes elkanyarodni a régi falu felé. Az utánozhatatlan templom- kocsma kombináció, és a nádtetős házak mellett megtalálhatjuk az egyik legmenőbb fagyizót is.

Fotó: Budafoki Tamás

Innentől az út a zöldbe vezet, mely végigvisz minket a part mellett, egészen Sukoró magasságáig, ahol már szinte az érintetlen természettel találkozhatunk. Letekerhetünk a partra is, már ahol lehet. Vár minket a víz, a nád és a ha szerencsénk van megtalálhatjuk az egyetlen kikötőt is az északi oldalon- mondjuk a délin sincs egyelőre sokkal több. A tó ezen része a természetvédelmi terület, ahol nádasok között kalandozhatunk.

Aki tovább teker

Aki tovább teker ellátogathat a Pákozdra, az emlékparkba, vagy elkanyarodhat Dinnyés felé. Itt fel lehet fedezni a rezervátumot, ha nyitva van, ennek azért érdemes utánanézni. Megállhatunk egy vadász emlékműnél, és felmászhatunk egy kiváló kilátóba, ami nincs a tóban. A déli partra érve igazából robogásba lendülhetünk és suhanás közben végig nézhetjük a part menti településeket. Az érdekesség itt az, hogy a 70-es 80-as évek kis vityillói és azok építészeti stílusa mellett megtalálhatjuk a mai kornak megfelelő csodás épületeket is.

Fotó: Flickr

Itt található még a vitorlástábor központja, és ha kedvünk szottyan elég sok helyen megállhatunk eszegetni, vagy éppen iszogatni. Ahogy a déli parton újra a kiinduló pontra, Velence városához közeledünk már messziről kiszúrhatjuk a partra épített szállodakomplexum sudár alakját, de azért még itt is megtalálhatunk a természetből megmaradt nádast a part mentén.

Ftoó: Flickr

Ha valaki igazán szeret bringázni, imádja a természetet, a látnivalókat, annak kifejezetten ajánlott program a Velencei-tó körbebiciklizése.

5 imádnivaló szállás nyárra

10 dolog, amit idén nyáron tegyél meg

 

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!