„Alkoholista vagyok, éppen jövök le”
Az Elviszlek magammal történetének egyik legfelkavaróbb beszélgetésében Nagy Zsolt színész mesél függőségéről. Arról, hogyan váltak alkoholproblémái szinte észrevétlenül egyre súlyosabbá, és mit okozott ez a kapcsolataiban. Az Örkény István Színház művésze az epizód nyári forgatása során már egy hónapja tiszta volt, a történetével pedig szeretné felhívni a figyelmet a segítségkérés fontosságára, és reményt adni azoknak, akik hasonló nehézséggel küszködnek.
Nagy Zsolt maga a nyers őserő színpadon és azon kívül is, bátran beszél a saját magát és a társadalmunkat érintő problémákról is. Nem érdekli a megítélése sem, ha egy ügyet fontosnak tart, kiáll érte – még akkor is, ha ennek az az ára, hogy kapcsolatai szakadnak meg. Bántalmazó családból jön, a gyerekkori traumáiról a nyilvánosság előtt is beszélt, aminek hatására az édesapja kitagadta. „Nem bírom elviselni a családon belüli erőszakot, ki is tagadott az apám, mert nyíltan beszéltem arról, ami a gyerekkoromban történt […] Azt mondta, hogy nem kell többet hazamenni […] Fáj, szükségem lenne rá, meg az apámra is. De ő már nem fog szembenézni a múltjával, nekem kell kezdeni valamit ezzel” – mondta.
A bántalmazás azonban egy olyan spirál, amiből nagyon nehezen lehet kitörni – de nem lehetetlen. Zsolt megpróbál máshogy élni, máshogy kommunikálni a fiaival, mint amilyen családi örökséget kapott. Szeretné, ha a viselkedésével a négy fia számára másfajta példát tudna állítani, mint amilyenben ő nevelkedett. Ennek pedig az is része, hogy a családja és a nyilvánosság előtt is vállalja, mivel küszködik. Függőségéről D. Tóth Krisztának mesélt először igazán mélyrehatóan. „Alkoholista vagyok, éppen jövök le. Egy hónapja tiszta vagyok. Ezt most már el kellett mondani” – közölte Zsolt. Vallomásával azokon a sorstársain segítene, akik hozzá hasonlóan bajban vannak.
Elárulta, egy hosszú folyamat végén jutott el addig, hogy segítséget kérjen. „Mindig visszaestem, nem volt elég erőm, de most minden összesűrűsödött és válaszút elé kerültem” – tette hozzá. Tizennégy évesen kezdett inni, bár eleinte csak alkalmanként. „Aztán, amikor elkezdtem színházzal foglalkozni, már minden este ment az okosodás, a fejtágítás, az őrület, a saját sebeink feltépkedése, ami nem volt jó, és mindig kellett valami tompító” – tette hozzá. Szerinte észre sem veszi az ember, hogy hozzászokott ezekhez a tompítókhoz, azt érzi csupán, hogy már csak a másnapokban létezik: vékony idegrendszerrel, iszonyatos sérülékenységgel, rengeteg fájdalmat okozva másoknak. „Egyre nagyobb a bűntudat, és egyre több a hazugság” – mondta, majd hozzátette: ha az ember már felégette az egész várost, az a minimum, hogy vállalja, és beleáll. Zsolt azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ki lehet jönni az alkoholizmusból, a segítségkérés azonban elengedhetetlen a folyamatban. A színésznek a felesége, Oltai Kata jelenti a legnagyobb segítséget ezen az úton.
