spot_imgspot_img
spot_img

Sztárok, akik bevallották a függőségüket

-

Article Top Ad (AdSense)

Hihetetlen akaraterőre vall, hogy valaki felismerje a függőségét, leszokjon róla, majd mindez nyilvánosságra is hozza, hogy mások is okuljanak belőle.

Két hazai sztár nyíltan vallott egykori szenvedélyéről, amely pokollá tette az életét. A közismert színész, Szabó Győző pár évvel ezelőtt egy könyvet jelentetett meg, amelyben lerántotta a fátylat  drogos múltjáról. L.L Junior pedig az elmúlt hetekben vallotta be  korábbi játékgép  szenvedélyét.

Szabó Győző  a Toxikoma Tíz év drogvallomásai című könyvben írta ki magából annak a 10 évnek a történetét, amikor  kábítószer függő volt. Fiatalon, fűvel kezdte, majd rátért az ópiátokra, végül a heroinra. 2001. május 28-a óta  tiszta.

„Nem rontottam el semmit, nem bántam meg semmit, utólag sem. Úgy tűnik, kellett ez a tíz év. Így kerek ez a történet, nem bánom, nem kesergek, hogy de hülye voltam, elbasztam tíz évet az életemből. A drogprevencióknál az orvosok és a szülők ott rontják el, hogy tiltják a cuccot, azt mondják rá, hogy rossz, pedig nem, a cucc az nem rossz. Pont az a lényeg, hogy az jó. Sőt, hát kurva jó, csak hát, ha nem tudsz vele megbirkózni, akkor nagyon hat, akkor legyőz, és nem hamar. Az is hülyeség, hogy az elsőtől rászoksz. Sok hónap, van, akinél egy év, nekem három év kellett, hogy rászokjak. Sportoltam, szaunába jártam, ugyanúgy éltem az életemet, alkalmakkor használtam, aztán minden nap használtam, és azért mert jó. Aztán csak azért használtam, hogy ne legyek rosszul, azért kellett, hogy jó legyen, az alkeszek mikor megisszák a kétdekást, és már jól vannak. Nem kell feltétlenül, hogy berúgjanak, csak az, hogy jó legyen.” –  nyilatkozta a konyves.blog.hu-nak 2012-ben.

A karrierje is kis híján ráment a függőségére. A környezetében csak kevesen tudták, hogy drogozik, ám a Valami Amerika rendezője, Herendi Gábor volt az, akinek köszönheti, hogy sikerült megszabadulnia  szenvedélyétől. Elintézte, hogy Győző bekerüljön Csernus Imréhez az addiktológiára. Amikor Győző bevonult az elvonóra a Lipótra, elvették a szerepeit, hogy a terápiára koncentrálhasson. Ez volt az egyik feltétele volt annak, hogy  megkapja a szerepet a Valami Amerikában.

Forrás FB/Toxikoma Szabó Győző és a filmben őt alakító Molnár Áron

Érdekes, hogy ugyannak a Herendi Gábornak a rendezésében forgatták le a színész azonos címmel megjelent könyvén alapuló filmet, a Toxikomát Győző pokoli  tíz drogos évéről. A kétórás drámát a színész az elsők között nézhette meg az 50. születésnapján. A főszerepet nem ő, hanem egy fiatal kollégája, Molnár Áron  játssza, ő ugyanis nem vállalta el. Nem akarta újból átélni azokat a szörnyű éveket.

A Toxikoma eredetileg októberben került volna a mozikba, de a koronavírus helyzet miatt januárra tették át a bemutatóját.

-Most keződik minden, kicsit úgy élem meg. Ha azt vesszük, hogy volt nekem tíz évem, ami nem tudom, hogy hol töltődött el… Azt mondjuk vegyünk mínuszra, úgy 40 vagyok, és amit belül érzek, a gyermeki lét, amit a színészet megad, és minden, ami ezzel a szakmával összekapcsolható, az csak fiatalít” – mondta a színész a Fókusznak, amikor nyáron a Mi kis falunk forgatásán, ahol kollégái felköszöntötték.

L.L. Junior nemrég vallott hét évvel ezelőtti korszakáról, amikor a szerencsejáték és a nyerőautomaták rabja lett. Elismerte, hogy annyira függővé vált, hogy körülbelül 100 millió forintot veszített. Úgy véli, hogy ez a fajta szenvedély még az alkoholizmusnál és a drognál is keményebb, és bár nincsenek fizikai tünetei, mégis teljesen tönkreteszi az embert. Nem azért játszott, mert szüksége lett volna némi plusz bevételre, hisz jól keresett a fellépéseivel. Minden problémája elől a játékgépekhez menekült, kaszinókban töltötte az idejét, és mindezt nagyon élvezte.

Családja tisztában volt a szenvedélyével, próbálták lebeszélni róla, ám nem hallgatott senkire. Amikor meghalt az édesapja, majd Csilla az első gyermekükkel, a tavaly hároméves korában halálos gázolás szenvedett Lacikával várandós lett, megváltozott benne valami. A család védelme, az apai ösztönök előtörtek belőle. Képes volt egyik napról a másikra leállni és születendő gyermekére koncentrálni. Neki nem volt szüksége külső segítségre, pszichológusra, egyedül is abba bírta hagyni.

Ha érdekel a szenvedélybetegség kialakulása, neked ajánljuk ezt a cikket.

 

Alkoholizmus, drogfüggőség – Hogyan válik valaki szenvedélybeteggé?

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!