spot_img

Az érzelmi evés 5 leggyakoribb oka, ami a fogyás útjában is áll

-

Article Top Ad (AdSense)

Sokszor nem is azért eszünk, mert éhesek vagyunk, sokkal inkább valami hiányt szeretnénk pótolni, esetleg örömöt keresünk az étkezésben. Mindez persze nem mindig tudatos. A pszichológusok szerint ez az 5 leggyakoribb ok, ami az érzelmi evés hátterében áll.

Szeretetvágy

Ha elhagyatottnak, szomorúnak, csalódottnak érezzük magunkat, gyakran nyitogatjuk a hűtőt, mert abban reménykedünk, hogy valami ott lapuló finomság feldob minket. Vannak, akik azért híznak el, mert az érzelmi szükségleteiket szeretnék evéssel kielégíteni. A szeretetre éhes ember kulináris örömökkel kényezteti magát, miközben lelkiismeret-furdalása van a túlzott kalóriabevitel miatt. Ördögi kör. A lélekben pedig az evéstől sajnos nem szűnik a szeret iránti vágy.

Öngondoskodás

Ha valakit elhanyagol a párja, nem kap elég időt, odafigyelést a családjától, akkor könnyen az édességek és finom falatok rabjává válhat. Az öngondoskodás egyik formája a szépen előkészített, ízlésesen tálalt ételek elfogyasztása is.

Pszichológusok állítják, hogy a túlsúlyos pácienseik nagy része a gyerekkorban elmaradt szülői törődés miatt evéssel nyomja el a bánatát és egyfajta öngondoskodásnak éli meg a bevásárlást, főzést.

Pótcselekvés

Ha sok üresjárat van két feladat közt, vagy nincs az ember szellemileg és fizikálisan kellőképpen lefoglalva, akkor unaloműzésből rengeteg nasi lecsúszhat. A falatozás pedig a fogyás útjában is áll. Néha olyan, mintha a csipszekkel, sütikkel, kitömködnénk valami űrt. Hasznosabb ilyen esetekben lemenni inkább futni, esetleg valami agymozgató logikai játékot elővenni, olvasni egy jó könyvet.

Stresszűzés

Az ember hajlamos arra, hogy egy nagy feladat, határidős munka közben pótcselekvésként rengeteg édességet majszoljon. A munkahelyi, iskolai feszültséget, a kihívásokkal járó stresszt evéssel levezetni rossz beidegződés. Aki a falatozást szokta meg gondűzőként, nehezen tudja feladni ezt a szokást. Pszichológusok az étkezési naplók vezetését ajánlják.

Hiánypótlás

Valakinek vagy valaminek a hiánya is kiválthat evéskényszert. Az ábrándozás, a nem elérhető célok miatti feszültséget is sokan a nagy lakmározásokban vezetik le. A szakértők ebben az esetben is azt javasolják, hogy vezessünk hálanaplót, aminek segítségével az életünk apróbb örömeire is felfigyelhetünk.

Ha lélek témában még olvasnál, ezt is Neked ajánljuk:

Ezért különlegesek a szuperérzékeny emberek

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!