spot_img

Katie Holmes-filmek téli estékre

-

Article Top Ad (AdSense)

A kifinomult stílusú, elegáns Katie Holmes amerikai színésznő 1978. december 18-án született. Születésnapja alkalmából néhány jó filmjét elevenítjük fel. Válogatásunkban vígjáték, sci-fi és dráma is helyet kapott.

 

Pályájának kezdete

Katie Holmes Ohio államban született 1978-ban, 14 évesen kezdett modellkedni. Első filmje az 1997-es Jégvihar volt, de az első nagy sikert a Dawson és a haverok című sorozat jelentette számára. Játszott Kísérleti patkányok, A fülke, a Batman: Kezdődik, a Van az a pénz, ami megbolondít és a Jack és Jill című filmekben is. A Kennedy család című sorozatban Jackie Kennedyt alakította, de kapott egy kisebb szerepet az Így jártam anyátokkal-ban is.

Holmes 2006-tól 2012-ig tartó viharos házassága Tom Cruise színésszel a bulvársajtó kedvelt témája volt. Épp ezért is tartja távol magát a bulvármédiától, botrányt kavaró, hangos tévés szereplésektől. Nem akar kirakatéletet élni, és a közösségi média sem kifejezetten az ő világa.

 

Van az a pénz, ami megbolondít

Három, őrültségekre is képes barátnő összeszövetkezik, hogy a munkahelyükül szolgáló bankból ellopják a megsemmisítésre szánt bankjegyeket. Mindegyiküknek megvan rá az oka, hogy miért vállal ekkora kockázatot a pénzért. A legszigorúbb rendszabályok ellenére, minden feltűnés nélkül, ügyes trükkökkel vágják zsebre a számolatlan pénzkötegeket. Féktelen költekezésük hamarosan veszélybe sodorja őket. Az adóhivatal szagot fog és rájuk száll. Katie Holmes a vígjátékban Queen Latifah és Diane Keaton mellett játszik.

Mad Moneyamerikai vígjáték, 99 perc, 2008

Katie Holmes-film
kép:port.hu

 

Az emlékek őre

Az emlékek őre egy elképzelt jövőbeli világban játszódik. A film alapja  Lois Lowry regénye, amely 1993-ban jelent meg. Egy tökéletes jövőbe csöppenünk, ahol nincs háború, fájdalom, szenvedés, az ifjú Jonas (Brenton Thwaites) is megkapja életre szóló feladatát a vének tanácsától. Holmes Jones édesanyját alakítja a filmben. A mentorával töltött idő alatt azonban ráébred, hogy mekkora árat kell fizetnie mindenkinek ezért a színtelen békéért. Az emlékek ifjú őre letér a kijelölt ösvényről és a szabályokat felrúgva azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes, érezni akar! Katie Holmes egy kimért, szabálykövető nőt, Jonas édesanyját alakítja a filmben.

The Giver – amerikai sci-fi, 97 perc, 2014

 

Éjjelek és nappalok

Anton Pavlovics Csehov Sirály című színműve nyomán készült ez a nálunk kevésbé ismert amerikai film. Csehov maga vígjátéknak nevezte művét, noha a felszín alatti feszültségek inkább tragikusra, de legalábbis tragikomikusra színezik az eseményeket, viszonyrendszereket. Katie Holmes parádés színészgárdával játszik a filmben: Allison Janney, Ben Whishaw, Jean Reno is a családi összejövetelre érkezett.  Egy hétvégi házban vagyunk ugyanis, ahol összejöhet a család, vagy széteshet… A sirály helyet itt sas lesz a szimbolikus állat.

Days and Nights – amerikai filmdráma, 92 perc, 2014

Jutalomjáték

Henry Field (Patrick Stewart) elismert zongorista, aki felesége halála után depresszióba süllyedt. Hosszabb kihagyás után szeretne visszatérni újból előadóként, ám retteg a szerepléstől. Lelkileg összetörve, de még reményteljes állapotban megismerkedik egy rokon lélekkel, Helen Morrisonnal (Katie Holmes), a problémás múltú zenekritikussal. Helen úgy véli, hogy nála van Henry érzelmi egészségének a kulcsa, ám ahogy a kapcsolatuk kibontakozik és elmélyül, felmerül, hogy épp ellenkezőleg, akár a bukást is jelentheti a férfi számára, amikor szembesíti őt élete eddigi legnagyobb kihívásával.

Coda – kanadai zenés dráma, 96 perc, 2019

Egy angol nyelvű előzetes, de a film hangulatát jól sejteti:

Kapcsolódó cikkeink:

Az Oscar-díjas Walter Matthau 4 vicces jelenete a Dennis, a komisz filmből

Belmondo és hűséges kutyája – egy szívszorító történet

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!