spot_img

Recept

Világjáró kalandorok – 1. rész: A toszkán napfény alatt

"Toszkánában rájöttem, hogy a minőség nem luxus – hanem döntés. Dönthetek úgy, hogy figyelek. Hogy megkérdezem a nevét annak, akitől veszek valamit. Hogy leülök a vacsorához anélkül, hogy sietnék. Hogy jelen vagyok."

Csúnyán köhög? Majd a Google megmondja, mi a baj

A bioakusztika egy új, izgalmas terület, amely a biológia és az akusztika kombinációján alapszik, és amelynek segítségével – akár állati, akár emberi hangokból – számtalan információt nyerhetünk. Főleg, ha mindezt a mesterséges intelligencia segítségével tesszük, és ha a projektet a világ egyik legnagyobb tech-cége vezeti.

Drónos ételkiszállítás indult a kínai nagy falon

Peking elindította az első drónos szállítást a kínai nagy fal Bataling elnevezésű szakaszán, amely lehetővé teszi, hogy szükséges esetben a turisták perceken belül hozzájussanak a sürgősségi szállítmányokhoz, például ivóvízhez – közölte a napokban a Bataling tájvédelmi körzet.

Egyszerű és pénztárcabarát karácsonyi receptek

Az ünnepi időszak sokak számára okozhat fejtörést, de azoknak sem kell aggódniuk, akik csak az utolsó pillanatban tudnak a készülődéssel foglalkozni, mégis szeretnének házi finomságokat készíteni. A bonyolult, órákat igénylő recepteket is könnyen hatékonnyá...

A tökéletes pulyka titka

A hálaadás ünnepét Amerikában hatalmas tradíciók ölelik. Az ünnep onnan származik, hogy a lakosok a betakarítások után hálát adtak Istennek, amiért jó terménnyel áldotta meg őket. Ez egy mai napig tartó hagyomány lett: minden november...

Karácsonyi kávék, amelyektől a havas hegyekben érzed magad

A kávérajongók számára a tél és vele a közelgő karácsony igazán örömteli időszak. Amikor kint minden hideg és borús, az otthon melegében jólesik kényeztetni magunkat egy kis finomsággal.  A Nespresso  Idén a páratlan eleganciájú sportruhézatairól...
jeges-kave-nespress

Kóstolj bele a kaliforniai álomba!

Pálmafák, rózsaszín Cadillacek, véget nem érő nyár, napernyők a fehér homokos tengerparton, ellenállhatatlan jeges italok... A népszerű kávémárka a kaliforniai álom élményével indítja a napfényes, forró évszakot. A kifejezetten jeges italokhoz megálmodott új ízekkel...

Ravioli, az olasz derelye

A tésztabatyuk a világon szinte mindenütt megtalálhatóak. Európán keresztül Ázsiáig számos országban léteznek variációi. Azonban van egy egyszerű, ám de nagyszerű fajtája, melyet biztosan mindenki ismer. Ez pedig nem más, mint az olasz töltött...

Az eredeti olasz pizza készítésének titka

A pizza évtizedek óta közkedvelt ételnek számít és nemcsak Olaszországban, hanem Európában és Észak-Amerikában is előszeretettel fogyasztják. Az igazi gourmetek akár otthon is készíthetnek maguknak hamisítatlan olasz pizzát. Ehhez mindössze néhány dologra kell figyelni....

Fritelle, a Velencei Karnevál kihagyhatatlan csemegéje

Februárban Velencében járva az utcákat betölti egy ínycsiklandó péksütemény illata. Hogy mi lehet az? Természetesen a hagyományos olasz farsangi fánk, más néven a Fritelle. Ez az ikonikus édesség már a Középkorban is létezett és...
spot_img
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.
Hirdetésspot_img

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!