Vannak helyzetek, amikor a szülő összeomlik, megrogy lelkileg vagy fizikailag, s ekkor a gyermek kényszerül szülői szerepbe. A parentifikáció, azaz a szülősítés az a pszichológiai jelenség, amikor a gyermek átveszi a szülői szerepet, a felnőttek feladatait látja el. Ez a fajta szerepcsere kihat a gyermek későbbi kapcsolataira is.
Lelkileg instabil szülők
Amikor a szülők válnak, vagy éppen nagyon nehéz időszakon mennek keresztül, sajnos előfordul, hogy nem tudják a neveléssel, gondoskodással kapcsolatos teendőiket ellátni. Ha ez az állapot tartósan fennáll, még megterhelőbb a gyermek számára a szerepcsere. Ha az apa vagy az anya szenvedélybeteg, mentális problémákkal küzd, vagy inkompetens a szülői szerepben, mondjuk egy munkahely elvesztése miatt, a gyermek idejekorán kénytelen felnőni olyan feladatokhoz, amelyekhez még fiatal.
Amikor a válás trauma
Azt, ha a felnőtt megroppan lelkileg, a gyermekek finom radarjaikkal azonnal érzékelik. A válás, a szétköltözés az egyik olyan élethelyzet, amit sokan traumaként és nem krízisként élnek meg. A krízis esetén olyan megváltozott helyzetbe kerülünk, amikor a megszokott megoldásmódjaink megváltoznak. Szorongunk, labilissá válunk. A helyzet orvoslására azonban kitalálunk módozatokat, megküzdünk vele. Trauma esetén azonban szétesik a világunk, értelmetlenné és értelmezhetetlenné válik minden. A szakításnál, válásnál gyakran ezt a traumát élik meg a felek. Az ember ilyenkor elveszítheti a biztonságot nyújtó érzelmi köteléket. A kapcsolat elgyászolásának folyamatában sokan szinte kamaszként viselkednek.
Ilyenkor a gyerekek a szülő fájdalmának enyhítésére (saját kétségeikkel és kételyeikkel is küszködve) átváltanak felnőtt üzemmódba. Olyan terheket akaszthatnak rájuk a családtagjaik, amelyekhez még fiatalok, amelyekkel még nem tudnak egyedül megbirkózni. Ám a családi rend, rendszer fenntartása érdekében a gyerkőc igyekszik helyt állni. Az átháruló feladatok miatt ilyenkor a gyerekek saját életkorunknak megfelelő élmények helyet belekóstolnak a felnőtt létbe.
Ha szülő sokáig képtelen a gondoskodó, biztonságot, szeretetet nyújtó közeget megteremteni, a gyerek beleragadhat a koravén szerepkörbe. A parentifikált személy nagy nyomás alatt állhat, mert túl sok feladatot kell elvégeznie, amelyeket normál esetben a szülőnek kellene elvégeznie.
Az ilyen, tartósan fennálló helyzetekben a gyermek túlságosan felelősségteljes lehet, lemondhat gyermekkorának fontos élményeiről és szükségleteiről. A szülősítés hosszú távon számos pszichológiai problémát okozhat, például érzelmi zavarokat és kapcsolati, kapcsolódási problémákat.
Transzgenerációs minták
Az önmagunkhoz való viszonyunkat, a párkapcsolatainkon belüli szerepeinket nagyon erősen meghatározza a családi környezet. Az a légkör, viszonyulási rendszer, viselkedési mintázat, amibe szocializálódunk, egy életre belénk ivódik. A transzgenerációs családi forgatókönyvek alapján azok a szülők, akik gyerekkorukban parentifikáltak voltak, elvárják a gyerekeiktől, hogy gondoskodjanak róluk, mert tőlük is ezt várták el. A szülősítést megélt gyerek, kiskamasz úgy tekint magára, mint aki képes másokat gondozni, ezt a szerepet be kell, hogy töltse, ez a kötelessége. Így alakul ki a parentifikált identitás. Ezeknek a lélekben is nyomot hagyó pszichológiai jelenségeknek felnőttként érdemes utánajárni, mert olyan mintázatokat vihet vele tovább az ember, ami meggátolja a kiegyensúlyozott, harmonikus életét.
Kapcsolódó cikkek:
