spot_img

Ezek a legunalmasabb munkakörök egy friss felmérés szerint

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy angliai egyetem kutatói öt különböző kísérlet során több mint ötszáz embert kérdeztek meg az általuk a legunalmasabbnak tartott állásokról. Lássuk, melyik öt munkakört választották a legkevésbé irigylésre méltónak.

 

Érdekes dolgok is kiderültek

Az angliai Essex Egyetem kutatói öt különböző kísérlet során több mint ötszáz embert kérdeztek meg az általuk a legunalmasabbnak tartott állásokról és szabadidős tevékenységekről. A kérdéseik kitértek arra is, hogy milyen tulajdonságokkal kapcsolnák össze a monoton munkákat végző embereket.

Mint minden ilyen típusú felmérés esetében, itt is figyelembe kell venni a körülményeket és az abban részt vevők számát is. Ez egy kislétszámú tanulmány, amelyben a résztvevők az Egyesült Államokból származnak. Ráadásul azt is érdemes szem előtt tartani, hogy mindenki más: eltérő habitusú, vérmérsékletű emberek vagyunk, és más szerepkörben, feladattal érezzük jól magunkat.

A Personality and Social Psychology Bulletin tudományos folyóiratban megjelent, szakmai bírálaton átesett tanulmány egészen meglepő dolgokat is kimutatott. A válaszadók jelentős része úgy vélte, hogy az unalmas munkákat végző emberek maguk is unalmas életet élnek, mi több, sokan úgy tekintenek rájuk, mint akik nem értenek a munkájukhoz. Ez még a kutatókat is meglepte.

A válaszadók emellett az érdektelen, a humortalan jelzőket párosították az unalmasnak tartott emberekhez, akik véleményük szerint túl sokat panaszkodnak.

A kutatók a válaszadók ítéletei alapján felállítottak egy listát a legmonotonabb, legkevésbé kreatív munkakörökből és egy listát a legunalmasabb hobbikról is, valamint készült egy rangsor a legizgalmasabb munkakörökről is.

Az 5 legunalmasabb munkakör a kutatás szerint:

Adatelemzés

Könyvelés

Adó-/biztosítási munka

Takarítás

Banki tevékenység

 

Az eredmények nem reprezentatívak, de érdekes, hogy a kutatók felállítottak egy listát a legunalmasabb hobbikról is, valamint készült egy rangsor a legizgalmasabb munkakörökről is.  Az itt látható kulcsszavak kissé pontatlanul jelzik a munkakört. 

 

Az 5 legunalmasabb hobbi:

Alvás

Vallás

Tévénézés

Állatok megfigyelése

Matematika

 

Az 5 legizgalmasabb munkakör:

Előadóművészet

Tudomány

Újságírás

Egészségügy

Tanítás

A kutatásról itt részletesen is olvashatsz angolul: https://phys.org/news/2022-03-person-world.html

forrás: qubit.hu, haszon.hu

Kapcsolódó cikkek:

A világ legnépszerűbb épületei – Google top 3

Érdekes boldogságfilozófiák a világ több pontjáról

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!