A vakcinák mellett egyéb gyógyszerekkel is próbálkoznak az orvosok és a tudósok megálljt parancsolni a koronavírus terjedésének. Egyre-másra látnak napvilágot tudományos dokumentációk olyan közismert és egyéb területen sikerrel használt hatóanyagokról, amelyek segítik a megelőzést vagy a gyógyulást.
Korábban a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológusai úgy ítélték meg, hogy az elasztin tartalmú orrspray segíthet a koronavírus fertőzés megelőzésében. Német és magyar kutatók nemzetközi projektben tanulmányozták az antihisztaminként ismert azelasztin-hidroklorid hatását a COVID-19 elleni küzdelemben.
Most pedig az Oxford Egyetem kutatói jelentették be, hogy egy másik elterjedt gyógyszer is képes csökkenteni a koronavírus-betegség kezdeti tüneteit. Ez az asztmások körében jól ismert abudezonid, amely egy glükokortikoid szteroid; a készítményt a nem fertőzéses szénanátha, allegiák, orrpolip, illetve gyulladásos bélbetegség kezelésére is használják- írta a BBC.
A kutatók a Lancet orvosi szakfolyóiratban tudományos dokumentációt adtak ki arról, hogy az asztmás betegek nem kerülnek kórházba, ha koronavírus-fertőzés alakul ki náluk, aminek az inhalátorok, illetve az abban megtalálható budezonid az oka. Ez közvetlenül a tüdőre hatva gátolja a gyulladásos folyamatot. 1700 olyan 50 év feletti embert tanulmányoztak, akiknél feltételezhető volt a súlyos Covid–19 kialakulása. Az első tünetek megjelenése után naponta kétszer kaptak a budezonidból, így három nappal hamarabb gyógyultak fel a betegségből, mint azok, akiknél az eddig ismert kezeléseket és a paracetamol tartalmú gyógyszereket használták.
A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.
Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.
Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.
Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!