spot_img

Egy legendától kell ma búcsúznunk. Csapó Gábor, ég veled!

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy nagy embert, barátot vesztettünk ma el, aki életével sokak számára volt példakép. Mint sportoló, és mint közéleti személyiség, rengeteget adott hazánknak. Csapó Gábor olimpiai bajnok, 272-szeres magyar válogatott vízilabdázó, edző, jogász. Isten veled!

November 9-én került kórházba, de állapotáról nagyon kevés hír szivárgott ki. Sokan próbálták megtudni mit történt, de csak annyit lehetett tudni, hogy válságos állapotba került, és mesterségesen kell lélegeztetni. Azóta sem derültek ki részletek. Az MTI által kiadott információk szerint gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség archívuma

Csapó Gábor

Polgári pályája

1972-től 1973-ig a szegedi József Attila Tudományegyetem, majd 1973-tól a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója volt. 1977-ben állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett.

Sportpályafutása

A vízilabdázást kilenc évesen kezdte. 1972-ig az Újpesti Dózsa, 1973-ig a SZEOL AK, 1984-ig a Vasas, majd 1985-től az olasz Siracusa Palermo játékosa volt. 1970-től kezdődően tizenhat éven keresztül, összesen 272 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Játékosként része volt a magyar válogatott valamennyi ebben az időszakban elért sikerében. Az aktív sportolást 1986-ban fejezte be. A válogatottól egy 1993-ban lejátszott világválogatott elleni mérkőzésen vonult vissza. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. 1989-ben megpályázta a szövetségi kapitányi posztot, de nem kapott szavazatot. 1994-ben Faragó Tamással Budapesten vízilabda-iskolát nyitott és egy informatikai részvénytársaságnál jogászi állást vállalt. 1998-ban jelölték a vízilabda szövetség elnökének, de nem vállalta a jelölést. 2001-től ismét edző, először az UTE, majd 2003-tól az FTC vízilabda csapatánál.

Ő volt az egyik olyan egyénisége a sportnak, akire mindenki odafigyelt, hiszen mindent megtett érte. Segítségével cseperedhettek fel olyan vízilabdások, akiknek – csak úgy, mint Csapó Gábornak – az életét, a szerelmét jelentette ez a sportág.

Részlet a Ki beszél itt szerelemről c. filből (Fotó: Mafab)

Felejthetetlen egyéniség

Civil foglalkozása, és a sport mellett nagyon sokat szerepelt különféle műsorokban, ahol megcsillogtatta tudását és humorát. Biztosan mindenki emlékszik mély orgánumára, velős megjegyzéseire. 1979 -ben szerepet kapott a „Ki beszél itt szerelemről?” – magyar romantikus filmben. Rengeteg interjút adott, és könyvet is írt „Szerelmeim” címmel.

Az MVLSZ honlapja szívszorító nekrológgal búcsúzott

„Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező.” – mondta az MVLSZ elnöke, Madaras Norbert. Forrás: https://waterpolo.hu

 

Télen sem kell lemondani a sportolásról

Mit sportolj? Segítek választani!

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!