spot_img

Bocuse d’Or Magyarország a 11. helyen végzett

-

Article Top Ad (AdSense)

Rendkívül magabiztos és kiegyensúlyozott versenyzéssel Veres István és a magyar csapat végül a 11. lett a világ legrangosabb szakácsversenyén. A B-Cool Magazin is Gratulál a csapatnak!

Minden idők legrendhagyóbb Bocuse d’Or versenye zajlott az elmúlt napokban Lyonban. A szokásos január végi időpont helyett először tavasz végére, majd szeptember végére halasztották minden idők legnagyobb presztízsű szakácsversenyének döntőjét. A résztvevő országok maximális felkészültséggel vettek részt a Bocuse d’Oron, és a zsűri egyöntetű véleménye szerint nagyon kiegyenlített versenyzésnek lehettünk tanúi. Hozzá lehet fűzni volt is idő a felkészülésre.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia
Két év járványhelyzet után került megrendezésre, a verseny. A távolmaradt országokon, a helyszín előtt felállított egészségügyi sátrakon és a félig üres lelátókon kívül a verseny óriási hangulatban zajlott. A  színvonal kétségtelenűl magas volt. A verseny összesen két napig tartott és 22 nemzet csapata mérettette meg magát.
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A résztvevő csapatoknak a szokott módon két ételt kellett készíteniük.

Ami a hústémát illeti, a Bocuse d’Or történetében először egyforma tálat kaptak a csapatok, tehát mindenkinek ugyanolyan tálon kellett bemutatni a hústémát. A tál kiegészült egy fém edénnyel, ebben egy „ragut” kellett tálalni. Ez lett a hús harmadik köreteleme, amelyet zöldségekből és magvakból készítettek a csapatok.

A 2021-es Bocuse d’Or különleges volt

A  2021-es verseny különlegessége az volt, hogy a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett prezentálni, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia
A magyar csapat hústémája a következő elemekből tevődött össze: Brezírozott marhastefánia. Kétféle vegán burgonyaköret: konfitált burgonya hagymadzsemmel, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel. Ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. Zöldség friccasse. Brokkoli és sült cékla saláta tormával és almával.
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia
Az elviteles téma előétele ratatouille tart konfitált paradicsommal volt, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal. A főétel garnélával töltött derelye volt, amely fehér paradicsom szósszal, grillezett paradicsommal és garnéla bisque-kel került a magyar csapat elviteles dobozába. Desszertként paradicsom-eper-bodza baba készült.
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A 2021-es Bocuse d’Or eredmények

I. helyezett: Franciaország

II. helyezett: Dánia

III. helyezett: Norvégia

4. helyezett: Izlad

5. helyezett: Svédország

6. helyezett: Finnország

7. helyezett: Észtország

8. helyezett: Svájc

9. helyezett: Japán

10. helyezett: Olaszország

11. helyezett: Magyarország 

A legjobb commis: Svájvc

A legszebb tányér: Izland

Elviteles ételek különdíj: Svédország

Társadalmi felelősségvállalás: Kolumbia

Forrás:Airchef / Budafoki Tamás

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A modern kávéivás az élményről és a fenntarthatóságról szól

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!