spot_img

Trokán Nóra és Klem Viktor a párkapcsolatokról mesél

-

Article Top Ad (AdSense)

A Múviláv előadás egy zenés romkom-fantázia, melyben Trokán Nóra és Klem Viktor filmklasszikusokat idéz meg. Megnéztük a Hatszín Teátrumban a darabot, ahol rendkívüli módon már az előadás előtt játékba kezdtek a szereplők. 

A szerelem százféleképp definiálható. A filmek örök, megkophatatlan témája a vágy, az akarás. Minden filmbeli évődő, cukkoló, játszmázó párbeszédben van valami, ami a saját életünkből is ismerős lehet. A Múviláv: Majdnem mint a filmeken előadás népszerű romantikus filmjelenetekből merített, és többféle párkapcsolati relációt mutatott be.

Mielőtt azonban a színészek a filmklasszikusok karaktereinek bőrébe bújtak volna, kijöttek a színpadra és csevegésbe kezdett a közönséggel. Klem Viktor ( az előadás rendezője és egyben szereplője is) rögtönzött, felvette a kapcsolatot a gyülekező nézősereggel. Egy önkéntes néző pedig a súgó szerepére is vállalkozott. Ez már megalapozta a hangulatot, így a darab közben is voltak vicces kiszólások.

Trokán Nóra Múviláv
kép: Orlai Produkciós Iroda

A Múviláv a Casablanca, a Kaliforniai álom, a Szív hídjai és sok más romantikus történet elemeiből épült fel. A színészek énekeltek is,  a filmtörténet legromantikusabb dallamai csendültek fel egy érzelmektől izzó színházi estén. Két remek ötlet is színesítette a játékukat: a zenei aláfestésért felelős Szitha Miklós interaktív figurája és a kivetítőn látható előre elkészített filmjelenetek újragondolásai.

Szereplők: Trokán Nóra, Klem Viktor

Dramaturg: Zöldi Gergely
Zongorán közreműködik: Szitha Miklós
Rendező: Klem Viktor

Előadás hossza: 1 óra 40 perc egy részletben

Itt látod a részleteket: orlaiprodukcio.hu/eloadas/muvilav

R. Szabó Zsuzsa

Kapcsolódó:

Alkoholmámorosan boldogabbak vagyunk?

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!