spot_img

Tótka Sándor aranyérmes, Csipes Tamara ezüstérmes

-

Article Top Ad (AdSense)

Fantasztikus rajt után nyerte meg az olimpiai aranyérmet Tótka Sándor férfi kajak egyes 200 méteren, Csipes Tamara ezüstérmes lett női kajak egyes 500 méteren, a címvédő Kozák Danuta pedig a negyedik helyen végzett. 

Az ötkarikás játékokon 2012 óta rendezik meg a 200 méteres versenyt, amelyen most hatalmas küzdelemben Tótka Sándor legyőzte az egész mezőnyt, ezzel ez az első magyar olimpiai arany ezen a távon.

A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, és most már olimpiai bajnok magyar kajakozó Milák Kristókhoz hasonlóan ifjúsági olimpiai bajnokként lett felnőtt olimpiai bajnok.

Az elő-és középfutamokban is magabiztosan versenyző 27 éves bajnokunk a felkészülés során főleg a kajak négyes szereplésre készült. Tavasszal azonban Kuli István sérülése miatt átalakultak a dolgok, feloszlott a kajak négyes, így Tótka végül elindulhatott kedvenc sprint számában. A döntőben hatalmas csatában győzte le olasz ellenfelét, Manfredi Rizzát és csak a célfotó után derült ki, hogy Tótka Sándor az olimpiai bajnok.

 

Csipes Tamara versenyében a második rajt után az új-zélandi Carrington rajtolt a legjobban, majd a táv második felénél Tamara gyorsan zárkózott riválisára. Ugyan megelőzni már nem tudta, de nagyszerű versenyzéssel így is gyönyörű lett a második hely.

csipes-tamara
Fotó: mti.hu

A sportoló családba születt Tamara (édesanyja Orosz Andrea úszó, édesapja Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozó) már igen korán kajakozni kezdett. Nyolcszoros világbajnoki aranyérmes, kétszeres európa bajnoki ezüstérmes, a rioi olimpián négyesben aranyérmet, most pedig egyesben 500 méteren ezüstérmet szerzett. 2017-ben megszületett kislánya, Olívia, majd két évvel később Szegeden kajak négyesben 1000 méteren újra rajthoz állt és csapatával aranyérmet szerzett. Tamara legközelebb szombaton a kajak négyessel újra rajthoz áll.

Kajakosain három negyedik helyet szerezte: Csizmadia Kolos 200 méteren, Kozák Danuta 500 méteren, míg a Nádas Bence és Kopasz Bálint pedig 1000 méteren.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!