spot_img

Tanuljunk a szépségről a 100 éves ikontól

-

Article Top Ad (AdSense)

Annak ellenére, hogy Iris Apfel idén betöltötte századik életévét még mindig egy igazi ikon, aki soha nem félt megszegni néhány szabályt és önmaga lenni.

Iris Apfel abban az időben kezdte a pályafutását, amikor egy nőnek otthon volt a helye a konyhában. Míg mások beletörődtek a nekik szánt szerepbe, ő szembe ment a társadalmi konvenciókkal, és nő létére karriert épített az ötvenes években. Ha jobban megnézzük ezt az idős embert, akkor rájövünk, hogy az életében minden arról szól, hogy egy nagy adag szívósság és józan ész segítségével megtalálja a saját útját.

Szépsége és feltűnő kinézete egy egész életen át tartó birkózás a társadalom és a közízlés által elfogadott szépségideállal. Mivel kiskorában azt mondták neki, hogy soha nem lesz szép, muszáj volt találnia magának valamilyen módot arra, hogy megmutassa, ő is itt van. Elindult hát a saját feje után, közben megismerkedett azzal a férfival, aki a magánéletben és a munkájában is a tökéletes partner volt számára és elérte, hogy idős korában is fényesen ragyogjon a csillaga. Így 100 évesen tud egymást a korról és a szépségről.

Negyvenévesen már nem csak akkor érezzük az idő múlását, ha ránézünk a gyerekeinkre, hanem valljuk be bátran, öregedni nem könnyű. Amikor reggelente felkelünk, már egész ijesztően tudunk kinézni, és bőrünk ragyogása is a múlté, ahogy a korábban feszes testünk is. Húszévesen még el sem tudjuk képzelni, hogy egyszer megöregszünk, és hogy kifakul a tekintetünk. Aztán jön a szomorú felismerés. Aztán, ahogy egyre bölcsebbek leszünk és már-már túlcsordul bennünk az a sok élettapasztalat, felismerjük azt is, hogy a lényünket nem a külsőnk határozza meg. Hogy a kinézetünk csak töredéke annak, akik vagyunk. Hányszor hallottuk már, hogy a szépség múlandó! És mekkora igazság.

Iris Apfel-szépség-divat-ikon
Fotó: oliver king/flickr.com

És ez az, amit Iris Apfel annyira tökéletesen tud és tudott mindig is:  ha valaki a szépségével nem tud kitűnni, akkor muszáj valahogy érdekessé válnia. Mert azok, akikben van tartalom, könnyebben túlélik az idő múlását is. Legyünk hát mi is túlélők! Túlélők, mint Iris Apfel, akinek meg se kottyan az a 100 év.

Aki tudja, hogyan harcoljon és dolgozzon meg azért, amit szeretne: Iris Apfel 1950-ben férjével közösen textilvállalatot alapított (Old World Weavers), amely 17-18-19. századi textil reprodukciókra specializálódott. A Fehér Házban kilenc elnökkel dolgozott együtt, tervezési és felújítási projekteket vezetett. 90 éves korában a Texas Egyetem felkérte vendégprofesszornak, 2016-ban pedig együttműködésbe kezdett egy start-up céggel, amellyel intellingens ékszereket terveznek. 97 éves korában modellkedni kezdett, szemüveget tervez és még ki tudja mi mindent csinál. Száz évesen! Szóval az élet nem áll meg, és egyáltalán semmi nem múlik azon, hogy mi az éppen általánosan elfogadott  szépségideál és ki mennyire szép. A lényeg, hogy kövessük az álmainkat és legyünk bátrak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Iris Apfel (@iris.apfel) által megosztott bejegyzés

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

A “pestiek Coco Chaneljének” rejtélyes élete és halála

Izgalmas őszi trendek a divatban

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!