spot_img

Rettegés az exektől – a retrospektív féltékenységről

-

Article Top Ad (AdSense)

A szerelem sokszor megbolondítja, megbabonázza az embert. Sőt, olykor fanatikussá, rajongóvá válhatunk, a párunk megszállottjaivá.  Annyira akarjuk, hogy minden jól működjön és szeretve legyünk, hogy az exek szellemeitől is meg akarunk szabadulni. Ez természetes. Ám vannak olyanok, akik túlzottan féltékenyek párjuk múltbéli kapcsolataira. Annyira azok, hogy saját maguk fontosságát és értékeit is megkérdőjelezik. A retrospektív féltékenységről olvashatsz.  

 

Fojtogató féltékenység

A féltékenység természetes. Ha szeretünk valakit, akkor óvni, védeni akarjuk, ugyanakkor szeretnénk elkerülni azt, hogy megalázzanak, kijátszanak minket. A féltékenység mértéke egyénenként változó, mivel más habitusú emberek vagyunk, más van a múltunkba, másféle mintákat láttunk, különféle módokon éltük meg a kötődéseinket.

Mérgező és alattomos érzéseket szül, ha már túlzott módon össszehasonlítgatjuk magunkat a szerelmünk egykori partnereivel. Ha folyton követed a párod exeinek közösségi médiás jelenlétét, ha méregeted magadat hozzájuk, ha egy láthatatlan versenyt futsz velük, ha már a saját értékeidet is megkérdőjelezed, akkor valószínűleg retrospektív féltékenységtől szenvedsz.

A visszamenőleges, azaz a retrospektív féltékenység esetében olyasvalakivel versengsz, aki a társad múltjának a része, túlságosan megnöveled valaki jelentőségét,  mindenben a megcsalás jeleit keresed. Ha sokat jár az agyad azon, hogy párod vajon miket csinálhatott a múltban az akkori barátnőivel, ha folyton méregeted magad a másikhoz, vajon elég szép, csinos, értelmes, érdekes vagy-e, akkor biztos dolgod van a féltékenységgel való leszámolással. Akik a visszamenőleges féltékenységtől szenvednek, még szex közben is agyalhatnak azon, hogy vannak-e olyan jók, mint a párja exei.

A féltékenységről
kép: envato elements

A szorongóan kötődőek érzékenysége és túlaggódása 

A szorongóan kötődő embereknek hatalmas szeretetigényük van. Ők roppant mód hajlamosak a visszamenőleges féltékenységre. Az átlagosnál is nagyobb mértékben áhítják a megértést, vágynak az odafigyelésre, a törődésre. Elsősorban arra van igényük, hogy érezzék a kedvességet, a babusgatást, és attól rettegnek, hogy nem eléggé szerethetőek. Folyton aggodalmaskodnak, hogy elrontanak valamit, ami miatt elvesztik az irántuk érzett szeretetet, a párjuknak nem elég jók.

Egy nem jól megfogalmazott üzenet, egy elmaradt hívás felbolygatja az ilyen típusú emberek egész napját. Az aggodalom pedig sajnos könnyen elhatalmasodik rajtuk. Hajlamosak megkérdőjelezni a kapcsolat őszinteségét egy bántó odaszólás miatt is. Kattogni, agyalni kezdenek, mit és hol ronthattak el, amiért most ezt érzik.

A féltékenység sokakból kihozza a legvadabb ösztönöket. A támadástól a lelki összeomlásig mindenféle túlzó magatartás indokolt is lehet, ha az ember megcsalva érzi magát. A szorongóak azonban képesek a legapróbb jeleket is felnagyítani, szinte nyomozó módjára keresik a legbuktatás lehetőségét még akkor is, ha alaptalanul teszik ezt. Mivel fokozottan érzékenyen reagálnak az elutasításra, ezért néha akkor is kiborulnak, ha nem jön a párjuktól pár órán át válasz egy üzenetre.

Az ilyen szintű féltékenységgel meg kell birkózni, kezelni kell

Ezeket tartsd szem előtt

  • Az értékeid nem másvalakitől vagy másvalaki reakciójától függnek
  • Nem kell magadat máshoz mérni
  • A párod múltját nem lehet megváltoztatni, átírni, nem is kell versengeni vele
  • Légy tisztában a tetteid mögötti élményekkel, mintákkal, keress lelki segítséget, hogy kifürkészd a szorongás, féltékenység okát
  • Írd ki magadból a félelmeid, aggodalmaidat
  • Légy saját magad legerősebb támogatója
  • Ne mástól tedd függővé az önbecsülésed mértékét

 

Ha hasonló témákban olvasnál:

A félrelépésen kívül ezek is hűtlenségnek számítanak

A megtört szív szindróma – a szerelmi bánat és a veszteség miatti lelki fájdalom

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!