spot_img

Orbán Viktor mai bejelentése: A felsősöknek marad a digitális oktatás, nyithatnak a teraszok

-

Article Top Ad (AdSense)

A miniszterelnök szerda délután újabb bejelentést tett a járványügyi szabályok enyhítéséről hivatalos Facebook oldalán. Változásokat közölt az április 19-ei iskolanyitás szabályairól, illetve jó hír a vendéglátósoknak, hogy a 3,5 milliós beoltott-szám után kinyithatnak a teraszhelyiségek.

Az intézkedés előfutárának tekinthető Orbán Viktor keddi Facebookos bejelentkezése. Ebben a miniszterelnök közölte, hogy megvan a hárommilliomodik ember, aki megkapta legalább az első koronavírus-védőoltását. Mivel a 2,5 milliós közlés alkalmazával is lazjtó intézkedéseket vezetett be a kormány, többen azt feltételezték, ez kedden is meg fog történni, de ez akkor elmaradt.

Helyette a szerda délután véget ért kormányülést követően ült a kormányfő kamerák mögé a Karmelitában, és a következőket mondta: örömmel látja, hogy elérte az ország a 3 millió oltást, emiatt sokaknak köszönetet mondott, az oltóktól a raktárosokig, sofőrökig, akik a vakcinák célba juttatásában segítettek.

„A következő héten szerda-csütörtökön elérhetjük a 3,5 millió beoltottat, akkor kinyithatnak a teraszok. A teraszdíjat pedig eltörli a kormány”- jelentette be.

Az iskolákkal kapcsolatban is bejelentést tett. Az április 19-ei iskolanyitás szabályait újra megváltoztatták: csak óvodában és iskolában a negyedik általánosig lesz nyitás, a felsősök és a gimnazisták otthon maradnak és továbbra is digitális formában tanulhatnak.

Forrás: Infostart

A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!