spot_img

Megválasztották 2021 virágát és szobanövényét

-

Article Top Ad (AdSense)

Az év virágának és szobanövényének megválasztásakor a hála, a reménység, a reménykedés voltak a hívószavak. Mivel a világjárvány miatti lehangoltság, aggodalom eluralkodott felettünk, az optimista üzenetekre, a jókedvet sugalló dolgokra most nagy szükség van.

Így lett a vidámságot szimbolizáló napraforgó 2021 virága, és az imádkozó kezekhez hasonlító levelei miatt pedig a nyílgyökér az év szobanövénye.

 

Napraforgó – az év virága

Az egyik legnagyobb nemzetközi virágkereskedelmet, s azon belül is a legtöbb online megrendelést lebonyolító amerikai vállalat (1-800-Flowers) kezdeményezésére a napraforgó lett az idei év virága.  Szerintük a virág színe, nap felé fordulása szimbolizálja a reményt, a derűt.

Azt javasolják, tegyünk a vázáinkba sárga virágokat, így az otthonunkba is becsempészhetünk egy darabka természetet. Az élénk színű virágok pedig mosolyt csalnak majd az arcunkra.

 

Napraforgó az év virága
kép: unsplash.com

Nyílgyökér – az év szobanövénye

Az év szobanövényének pedig nyílgyökeret választották, melynek beszédes angol nevét (prayer plant) onnan kapta, hogy levelei éjszaka összecsukódnak mintha imádkozó kezek lennének. Sötétzöld levelei vörös erekkel rendelkeznek. A levelek erezete látványos halszálka mintázatot ad.

Ezt a mutatós, érdekes megjelenésű növényt imalevél elnevezéssel is szokták illetni.

Nyílgyökér az év szobanövénye
kép: unpslash.com

 

Ezeket a cikkeinket is Neked ajánljuk:

Az idei év Pantone színe váratlan, de reményt és erőt ad

Motiváló gondolatok – könyvek megújuláshoz

 

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!