spot_img

Jakab Ferenc virológus szerint az oltatlanok robbantják be a negyedik hullámot

-

Article Top Ad (AdSense)

Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is – mondta a professzor.

Szerinte csak az oltásokkal lehet csökkenteni a pandémia veszélyét.
A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője szerint már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot, amely biztosan erősebb lesz az elsőnél.

Jakab Ferenc kijelentette, hogy egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben.
Előrejelezhető, hogy Európában a delta va­riáns idézi majd elő a negyedik hullámot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is erre figyelmeztet – közölte a virológus
„Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit. Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák” – jelentette ki.

Szerinte arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál.
„Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni” – fogalmazott.
A professzor azt mondta, hogy ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám. „Kis szerencsével az augusztust még megússzuk”.

A következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.
Mindenképpen kijelenthető, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású.
A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással – hangoztatta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a Magyar Nemzetnek.

MTI

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!