spot_img

Hármas jubileumot ünnepel a Mandoki Soulmates

-

Article Top Ad (AdSense)

„Tegnapi lázadók” című közösét emeli ki az új évben többszörösen jubiláló Mandoki Soulmates és a Máté Péter-díjas Takáts Tamás. Ez az egyik legfülbemászóbb és legbiztatóbb szerzemény a zenei hírességekből álló formáció új korongjáról, a ’Magyar Képek’-ről, ami hatalmas löketet adhat a 2023-as évkezdéshez.  

A hazai blues ikonikus énekesével, a Takáts Tamás közreműködésével készült „Tegnapi lázadóknak” épp most van a legnagyobb aktualitása:

„A tapasztalt és fiatal lázadók összefogásáról szól ez a dal egy jobb világért, ahol a generációk közösen harcolnak az emberségért” – osztotta meg a Fonogram Életműdíjas szerző/producer/előadó, egyben a felvétel szövegírója és zeneszerzője, Leslie Mandoki gondolatát, aki szerint frissen megjelent, „lelkitársakkal” közösen megalkotott lemeze, a ‘Magyar Képek’ eddigi legnagyobb munkája.

A zenei anyag hatalmas sikerrel debütált: a megjelenéstől számított első héten a legtöbbet eladott albumként felkerült a MAHASZ által jegyzett hivatalos toplista élére és mostanra aranylemez lett. Az ikonikus legendákból álló Mandoki Soulmates zenekar tagjainak összesen 35 Grammy-díjuk van és harminc éve dolgoznak az angol progresszív rock és az amerikai fusion jazz művészi ötvözésén. Ám nemcsak e világsztárok (köztük van például Al Di Meola, Ian Anderson, a Jethro Tull vezetője is), hanem olyan magyar kiválóságok működtek együtt, mint Ákos, Horváth Charlie, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel, Pápai Joci, a néhai Szakcsi Lakatos Béla, Takáts Tamás valamint egyedüli női előadóként Zséda. A kiadvány előzménye egyébként egy angol nyelven írt duplalemez, amely az Egyesült Államokban ‘Utopia For Realists’, Európában pedig ‘Living In The Gap & Hungarian Pictures’ címen híresült el – amikre szintén joggal lehet fergeteges sikerként hivatkozni.

Hármas jubileumot ünnepel a Mandoki Soulmates

Úgy látszik ebben az évben sok 7-es szám jött össze. Január 7: 30 éves a Mandoki Soulmates, 40 éves a stúdióm a Red Rock, összeadva: 70, 70 éves születésnapom 2023 évet írunk, összeadva a számokat: 7. Legyen ez egy jó, eredményes, pozitív szám és év mindannyiunk számára” ­– így köszöntötte az évet és adott számot eddigi, egészen elképesztő eredményeiről Leslie.

Most olyan világot élünk, hogy hidak törnek, biztonságok összeomlanak, és mindannyian joggal aggódunk a jövő miatt. Elfeledtetik velünk, milyen jó is volt összejönni, ünnepelni és csak szeretni az életet. A Mandoki Soulmates a progresszív rock és az élő amerikai fúziós jazz ikonjainkkal a Mandoki Soulmates fennállásának 30. évfordulóját egy nagyszabású szabadtéri koncerttel indította 2022. augusztus 19-én Budapesten, a  Budai Várban a Szentháromság téren. A  zenész örök fiatal és mint tudjuk soha nem öregszik. Amikor az utolsó szabadtéri koncertünkön játszottuk, 20 000 – 30 000 néző előtt, az volt az érzésem – már a próbák alatt, de még inkább a színpadon, hogy még mindig 30 évesnek érzem magam.”- nyilatkozta Leslie.

Néhány éve volt, amikor Udo Lindenberg barátja kerek születésnapját ünnepelték a legszűkebb körben. Udo azt mondta, milyen szörnyű volt elérni ezt a számot, de még szörnyűbb lenne, ha egyáltalán nem érte volna meg.A  mostani jubileumi ünnep  az élet szeretete, boldogsága, és az, hogy  együtt élhetjük át a szeretteinkkel akikhez  közönségük is beletartozik.
A találkozások, az azokból szövődő barátságoknak megvan a maga varázsa és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy  élvezzük „lélektársaink” vidámságának inspiráló erejét.

 „A baráti, társas, művészek, tervezők, szabadgondolkodók, kreatív értelmiségiek és a  nagyra becsült közönség köreiben várjuk, hogy kicsit  kiszabaduljunk a napi nyomás alól, és élvezzük a zenét, a művészetet és  azokat a pillanatokat, amikor a legkülönbözőbb világok tükröződnek intenzív beszélgetésekben, zenében, szívesen megvitatva azt is, hogy mi mozgat bennünket. Ahogy barátom, Steingart Gábor idézi Hannah Arendt: „Az igazság csak kettesben jár”, mert ha mindannyian egyformán gondolkodnánk, akkor kiderülne, hogy voltaképpen   senki sem gondolkodik. Az a fontos, hogy mindannyian értékközösséget alkossunk, mindannyiunk szívében a szabadságvágy, és az én életem is szívesen formálja ezt a vágyat. Újra kell dolgoznunk ezért a szabadságért, ezért tegyük meg együtt.”- Leslie Mandoki

A ’Magyar Képek’ és a ’Találkozások’ CD-k továbbra is megvásárolhatók az ország összes, releváns cd-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül, illetve elérhetők az összes digitális platformon.

https://magneoton.lnk.to/MS_MagyarKepek

Készült  werkfilm is, ami az alábbi linken érhető el a nemzetközi Soulmatek hozzászólásával a hazaiak mellett:

30 éves a Mandoki Soulmates:

Januári koncertek

A Korda-kultusz

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!