spot_img

Gyász: Elhunyt a Backstreet Boys frontemberének az öccse

-

Article Top Ad (AdSense)

Elhunyt Aaron Carter, a Backstreet Boys tagjának, Nick Carternek a testvére 34 éves korában.

Az amerikai zenész számos Backstreet Boys turnén és koncerten volt jelen, gyakran fel is lépett, és sikeres szólókarriert futott be. Carter csapatának képviselője megerősítette a hírt a PA hírügynökségnek, és azt is elmondta: a halál oka egyelőre ismeretlen.

Azt mondták: „Ugyanannyira idegesek vagyunk, mint mindenki, és reméljük, hogy a gondolnak a családra és imádkoznak értük.” – idézi a Guardian.

A Los Angeles-i megyei rendőrség megerősítette, hogy helyi idő szerint szombat délelőtt 11 óra körül a kaliforniai Lancasterbe hívták őket az elhunythoz. A forrás szerint, a kádban találták meg Aaron Cartert.

Fiatalon kezdte pályafutását Aaron Carter

Carter egy 1997-es turnén kezdett a Backstreet Boys-szal, majd ugyanebben az évben kiadta első albumát is. Második stúdióalbuma, az Aaron’s Party (Come And Get It) 2000-ben jelent meg, és háromszoros platinalemez lett.

Ezt követően további három stúdióalbumot adott ki, a 2001-es Oh Aaront, a 2002-es Another Earthquake-t!, végül a 2018-as Love-ot.

Carter a színészetben is kipróbálta magát, vendégszerepelt olyan műsorokban, mint Lizzie McGuire, és 2001-ben debütált a Broadway-en, valamint JoJo the Who a Seussical musicalben is.

Az énekes 2017-ben rengeteg szeretetet és támogatást kapott a rajongóktól és más hírességektől, miután bejelentette, hogy biszexuális. Elmesélte, hogy 13 éves kora körül „kezdte vonzónak találni a fiúkat és a lányokat”.

Viszont számos mentális egészségügyi problémával küzdött. Az énekes 2019-ben a „The Doctors” egyik epizódjában mesélt a mentális egészségügyi gondjairól, köztük a többszörös személyiségzavaráról, a skizofréniájáról, az akut szorongásáról, és a mániás depressziójáról. – írja a CNN

2017-ben Cartert letartóztatták Georgiában, ittas vezetés gyanújával, és marihuána birtoklása miatt. Vele volt az akkori barátnője, Madison Parkerrel Habersham is.

Az énekes később egy interjúban azt mondta, hogy nem iszik, és tagadta, hogy drogproblémája lenne. „Nincs szükségem segítségre – mondta – „Arra van szükségem, hogy az emberek megértsék, hogy ember vagyok, és ugyanúgy követek el hibákat, mint a világon minden ember, de soha nem kockáztatnám az életemet vagy a barátnőm életét.”

A feltételezések szerint a mentális betegségei, és a drog okozhatta a halálát, de egyelőre folyik a nyomozás, így nem lehet biztosít állítani.

Itt van legelső száma, amelyben a testvérével látható:

leadkép: pinterest

Katy Perry kevésbé ismert, de annál érdekesebb oldala

“Meg akartam ölni magam, de a zenéd miatt nem tettem meg.”

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!