spot_img

Nincs jobb a Fröccsnél

-

Article Top Ad (AdSense)

A Balatonon, egy frissen készített tejfölös lángos került az asztalra. Akkor és ott hozzá észak-balatoni, friss olaszrizlingből készített üde fröccsöt fogyasztottunk. Ez a kettő- nyugodtan merem mondani, hogy egy klasszikus. Ha hallgattunk volna nagyapánkra, vagy csak megfigyeltük volna szokásaikat, tudhatnánk már rég, a fröccs mindenre jó. Mára trendivé is vált, hiszen visszanyúltunk a tradíciókhoz, és kétségtelenül a nyár itala. Frissít de nem bódít, kellemes és önérzetes ital, amit a vendéglátóhelyeken is előszeretettel kínálnak.

Fotó: Pixabay

Az életérzés

A fröccs sokszor társul egy-egy vízparton töltött nyári estéhez, egy grillpartihoz, vagy éppen pecázáshoz. Kétségtelenül mindenki szereti, hiszen úgy készítjük el- ahogyan éppen kedvünk szottyan. A fröccsözés feltétlenül magyar szokás, hiszen ha külföldre megyünk nehezen értik mit is szeretnénk. A fröccsöt méltán nevezhetjük akár hungarikumnak is, sőt 2013-ban a Magyar Értéktárba is bekerült. Furcsa lehet a felismerés, de a világon elég kevés helyen fogyasztanak ebben a megoldásban bort. A tradíciók visszanyúlnak a mi szokásainkhoz, mikor a szőlő kapálása közben, a földművelés alatt, és a nálunk oly’ nevezetes „kocsmákban” mindenhol fogyasztották, és fogyasztjuk a mai napig.

Fotó: Pixabay

Miért jó fröccsözni nyáron

Ha a nagy kánikulára gondolunk, tény, hogy frissítőre vágyunk. Viszont ha félretesszük a sört, akkor mindenképpen, csakis az arra alkalmas borokat érdemes felfedezni, mégpedig fröccsként. A bor a nyári melegben, a tűző napon semmiképp nem alkalmas a szervezetünknek. Nem javasolt tisztán olyan italokat fogyasztunk, melyeknek magas az alkoholtartalma. Ha valaki mégis leül a barátokkal iszogatni, egyértelműen a fröccsözés az, ami a kulturált borfogyasztást jelenti. Természetesen az esti órákban, mikor már lement a nap, előkerülhetnek a minőségibb, egyébként testesebb tételek. Hiszen a hőségtől megpihenő szervezet, mely feltöltődik a nyárra jellemző grill ételekkel- amik zsírosabbak- kívánják a savakat. Ekkor már lehet tisztán is fogyasztani a bort. A nyári időszakban a borfogyasztók döntő többsége a nagyon testes, magasabb alkoholtartalmú borokat inkább kerüli. Azok szépen bennmaradnak a pincében, és még jól is fog állni néhányuknak, hogy pihentetjük őket őszig. Szóval a fröccs tipikus nyári élmény!

Fotó: Pixabay

Hogyan lett borból fröccs

A fröccs születése nem egyedi pillanat volt, hanem egy folyamat. Egy történet szerint a fröccs megszületése és kezdete Fáy András fóti pincéjében történt. A reform korban az irodalmi és szellemi élet egyik központjává vált, ahol a szellemi tevékenységet kipihenve, borokat fogyasztottak. Történt egyszer, hogy 1942. őszén Vörösmarty Mihály a szüretre érkezett, akivel Jedlik Ányos is részt vett a mulatságon. Jedlik mindig is fura figura volt még ebben a társaságban is, pláne akkor, mikor a borába szódavizet nyomott bele, és az egy húzással, jóízűen elfogyasztotta. A lényeg, hogy Jedlik csal úgy slendriánul úgy hívta az általa kreált italt, hogy spircc, de ez Vörösmartynak egyáltalán nem tetszett, így elnevezte egyszerűen fröccsnek. A fröccs kifejezés viszont csak a 20. század elejétől vált általánossá, érdekesség hogy mostanában egyre többen újra spricc-ként emlegetik.

Fotó: Pixabay

A fröccs tradicionális

Igazi magyaros ital! Pedig már 767-ben az angol Joseph Priestly készített elsőnek olyan vizet, amit szén-dioxiddal dúsított. A szódavíz hazai gyártását Jedlik Ányos dolgozta ki, amit 1829-ben jegyezte le. Vörösmarty Mihály pedig kitalálta a FRÖCCS szót. Tehát a szódavíz és a bor, valamilyen arányú keverékéről van szó. Azért valamilyen, mert rengeteg féle változata ismert. Ha elkezdünk utána járni legalább 40 féle verzió, keverési arány, és szó próbálja konstatálni a fröccsöt.

Fotó: Flickr

A fröccs maga a nyár

A fröccs maga a nyár. A vízpartokon, a strandokon, frissítő kedves élmény. A hosszúra nyúlt nyáresti beszélgetések, a fesztiválok, a teraszon kedélyes hangulatú partnere. A sütögetések, grillpartik igazán kiváló kiegészítője, és ha csak úgy kedvtelésből fogyasztjuk- akkor is tökéletes. A mostani trendek leginkább a Rozé Fröccs felé tendálnak, de ez csak piciny része a fröccsözésnek.

Valójában szinte bármilyen bort választhatunk fröccsnek, kivéve persze a tökéletes művészeti borokat. A lényeg, hogy könnyed legyen és a hideg víz- mosolygós buborékok melyek a poharunk pereme felé törekszenek- fel tudják frissíteni testünket és lelkünket.

Márai Sándor: A fröccsöt választhatod étkezés előtt, mert „gyomrot csinál”, étkezés közben, mert “helyet csinál” és étkezés után, mert “segíti az emésztést”!

Miért sörözünk többet nyáron

Megválasztották az ország legjobb cukrászdáját

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!