spot_img

Fetter Erik: újabb két év az EOLO-KOMETA Cycling Team-nél

-

Article Top Ad (AdSense)

A 22 éves, pilisvörösvári Fetter Eriknek duplán csodás napja van ma, hiszen szülőhazájában készül élete első háromhetes versenyére, a Giro d’Italiára, amikor csapata, az EOLO-KOMETA Cycling Team bejelentette, hogy újabb két évre számolnak vele. Ezzel a csapattal folytatódik tehát a három éve kezdődött kalandja a profi kerékpározás világában.

„Az EOLO-KOMETA mindent megadott nekem: megadta a lehetőséget, hogy profi kerékpáros legyek, és hogy megéljem ezt a tündérmesét, most pedig vissza kell adnom nekik valamit. Talán ezektől a napoktól kezdve. Könnyű volt igent mondanom, mert azonnal megértettem, hogy hisznek bennem, és hogy azt akarják, hogy felnőve nagyszerű versenyzővé váljak. Együtt fogunk fejlődni” – mondta el a bejelentés kapcsán Fetter Erik.
A fiatal magyar kerékpáros ismételt igazolása kapcsán Ivan Basso, az EOLO-KOMETA Cycling Team sportigazgatója elmondta: „Fontos jelzés nekünk, ha egy olyan tehetséges fiatal versenyzőt igazolhatunk, aki már évek óta velünk van, hiszen ez azt jelenti, hogy jól dolgozunk. A csapatunk célja, hogy a fiúkat tehetségükhöz igazodva fejlesszük, kineveljük, és itt tartsuk a jövő bajnokait. Erik igazolása pontosan ezt az irányt mutatja”

Fran Contador, az EOLO-KOMETA Cycling Team főigazgatója örül annak, hogy ezt a bejelentést épp itt Budapesten, a Giro d’Italia kezdetén tehették meg. „Erik egy olyan srác, aki három évvel ezelőtt érkezett hozzánk a 23 év alatti csapatunkból, és az ő fejlődési útja pontosan az, amit elképzeltünk, amikor a projektünkről gondolkodtunk” – osztotta meg Fran Contador.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!