spot_img

Ha kell, négy hengerrel is elkaristol a „kismotoros” Bentley Flying Spur

-

Article Top Ad (AdSense)

Megáll az ész. Kiderült, hogy az ügyfelek közül egyre többen vezetik maguk a Bentley Flying Spurt, semmint pezsgőt kortyolgatva utaznak hátul.

Elsősorban nekik, és a vezetést kedvelők számára készítették el a V8-as, vagyis a „kismotoros” kivitelt a Bentley Flying Spurból. Hisz mint azt annyira jól tudjuk, vezetni még mindig menő, és remélhetőleg az is marad sokáig.

Tehát, a Bentley alaposan körbejárta a kérdést, és az elmúlt 10 év kutatásai kimutatták, hogy jelentős elmozdulás állt be a Flying Spur felhasználását illetően: sofőrös limuzin helyett egyre inkább erősödik a tendencia, miszerint a vevők maguk vezetik a kocsit – utasok társaságában. Mi több, egy globális felmérés rávilágított, hogy az ügyfelek 40 százaléka hetente legalább egyszer autózik utassal a hátsó ülésen. Nincs mese: olyan kocsi kell a népnek, ami a vezetésről szól.

Voila, nem kell tovább nélkülözni. A világ egy szebb és jobb hellyé vált. Íme, a 4 literes, duplaturbós V8-assal mozgatott Flying Spur. 550 lóerős teljesítmény, és a 770 Nm nyomaték már 2000 ezres fordulat alatt várja a bevetést. A százas sprint 4.1 másodperc alatt abszolválható, a végsebesség magasztos 318 kilométer/óra.

Fotó: Bentley

De mitől lesz ez négyhengeres?

Persze hasítani és benzint égetni egy dolog, nem árt közben figyelni a környezetünkre sem. Ugyan a zöld rendszámra hiába pályáznánk vele, azért a Flying Spur igyekszik tenni valamit bolygónkért. (Azt ne gondoljuk, hogy Greta Thunberg ezzel vonulna konferenciára.) A titok nyitja, hogy alacsony terhelésnél – 235 Nm-nél kevesebb lehívása és 3000-es fordulatszám alatt – lekapcsol a nyolcból négy hengert.

Majdnem Nissan Leaf, nem igaz? A hengerlekapcsolásból semmit sem érzékelnek a bent ülők, a folyamat hozzávetőleg 20 milliszekundum alatt megy végbe – tizedannyi idő, mintha pislognánk egyet. Szóval ne bántsuk, legalább dugóban araszolva és lassan gurulva nem jár és fogyaszt annyit, nem szennyez annyira a V8-as szív.

Fotó: Bentley

Hogy mindez mit eredményez: akár(!) 16 százalékkal kisebb fogyasztást, nagyobb hatótávot, hosszabb etapot két tankolás között, hirdeti a Bentley. Nem mellesleg a Flying Spur V8 100 kilóval könnyebb, mint a W12-es, tehát agilisabb, jobban reagál a sofőr igényeire, és még a motorja is karaktersebben szól.

Ha mindez nem lenne elég: több mint 60 fényezés közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy a hátul található hűtőben két darab, egyenként 750 milliliteres pezsgősüveg is elfér. Mert sofőr ide vagy oda, előbb-utóbb azért pukkantani kell.

Vajon ő mit szólna ehhez?

Ebből nem száll fehér füst: környezetbarát pápamobilt adtak át a Vatikánban

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!